Minden krízisnek vannak vesztesei és nyertesei is: nincs ez másképp a jelenleg Európát sújtó bevándorlási válsággal sem. Már sokat írtak a nyugat európai politikusok felelősségéről, akiknek nyilvánvalóan elsősorban a gyarmatosítás és a II. világháború rémtettei miatt (egyébként jogosan) érzett bűntudattól vezérelt tehetetlenkedése jelentős mértékben a kiváltója volt e válságnak. De emellett az is nyilvánvaló, hogy ezt a bevándorlási hullámot valakik tudatosan is gerjesztették. Nagyon valószínűtlen ugyanis, hogy Fekete-Afrika számos országából, a Közel-Keletről, valamint Pakisztánból is egyidejűleg jusson több millió embernek az eszébe, hogy felkerekedjen, és Németországba, Angliába vagy Skandinávia felé vegye útját! De kik állhattak e népmozgás elindítása mögött?
Először tekintsük át, kik nyerhetnek és kik veszíthetnek a tömeges migráció révén. A nyertesek közt, legalábbis egy ideig, néhány nagyméretű, jó érdekérvényesítő képességű EU-tagországot, mint például Németországot láthatunk, mivel a természetes népességfogyás miatt szükségük lehet fiatal és jól képzett bevándorlókra, akik viszonylag rövid idő után már többet fizethetnek be a költségvetésbe, mint amennyit onnan kivesznek. És a németeknek valószínűleg lesz is elég érdekérvényesítő erejük ahhoz, hogy a bevándorlók tömegeiből kiválogassák azokat a jól képzett, nyelveket beszélő embereket, akiknek szíriai menekültstátusát nyilván el fogják ismerni, míg a többiek mehetnek Európa peremére, Magyarországra, Szlovákiába vagy Csehországba. Holott nem a peremországok gerjesztették a bevándorlást.
És kik a migránsáradat vesztesei? Nyilván hosszabb távon ugyanúgy vesztesei lesznek a németek is, mint ahogy középtávon nyerhetnek is vele. A német társadalom súlyosan megosztott lesz a nagy tömegű muzulmán beáramlása miatt, mint ahogy ez Bajorország esetében már be is következett, ahol nagyon súlyosan bírálják meggondolatlan szavaiért Angela Merkelt. De a legsúlyosabban minden bizonnyal az európai zsidók fogják megszenvedni a tömeges iszlám bevándorlást, és ezt az európai zsidó közösség már érzi is. Ezt maga Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is megerősítette, amikor az Európából történő tömeges alijázásra, vagyis az Izraelbe történő kivándorlásra buzdított, először a 2015. február közepén bekövetkezett koppenhágai zsinagóga elleni véres támadást követően, majd megismételte néhány hónappal később a Charlie Hebdo, illetve a franciaországi kóser élelmiszerbolt elleni támadás után. De nyilvánvaló az is, hogy a kisebb, érdekérvényesítésre kevésbé képes dél- és kelet-európai országok is a vesztesek közé kerülnek, akiknek a bevándorlók kevésbé értékes (és tegyük hozzá, arányaiban sokkal nagyobb) része fog jutni, miután a „nagyok” kiválogatják maguknak a legértékesebb, képzett és nyelveket tudó embereket. Ezen országokban szintén nagyok a demográfiai problémák, és szükség lenne arra, hogy fiatal, tehetséges bevándorlók érkezzenek ide. De nagyon valószínű, hogy az ezen országoknak jutó, képzetlen „maradék bevándorlók” még hosszú ideig inkább visznek a költségvetésből.
És kik a migránsáradat nyertesei? Itt nem szabad megfeledkezni arról, hogy ami rossz az EU-nak, ami gondot okoz Európának, az nyilván előnyös a versenytársaknak, mint például az Egyesült Államoknak, Kínának vagy Oroszországnak. De azt mégsem lehet ép elmével állítani, hogy ezek az országok állhatnak az európai migráció elindítása mögött (bár ma már semmin sem lepődöm meg), ugyanis az Egyesült Államok, Kína és Oroszország egyaránt a muzulmán terrorizmust jelöli meg a legnagyobb veszélyként, ami a világra leselkedik. Ezzel szemben nyilvánvaló, hogy az európai bevándorlásáradat legnagyobb nyertesei azok a radikális iszlám csoportok lehetnek, mint például az Iszlám Állam, amelyek nem annyira gazdasági, hanem sokkal inkább ideológiai megfontolásokból igyekeznek minden nem muzulmán területet bekebelezni, illetve nem muzulmánt elüldözni. Agresszivitásukat mutatja, hogy egy olyan komoly, elvben a terrorizmustól távol álló közéleti szereplő, mint Irán első számú vezetője, Ali Hamenei pár napja azt nyilatkozta, hogy még 25 évet ad az izraelieknek, de, ha rajta múlik, lehet, hogy Izrael már hamarabb el lesz törölve a föld színéről.
További adalék lehet mindehhez az a 2014-ben közölt térkép, amelyen többek közt Afrika nagyobb része mellett Magyarország, Spanyolország, Ausztria, Románia, valamint Törökország, sőt Oroszország egyes területei is a muzulmán kalifátus részeiként szerepelnek. Ennek a tervnek az eléréséhez öt évet adtak maguknak az Iszlám Állam „tervezői”, tehát jól haladnak. Ezeknek a szélsőséges csoportoknak nem az a fontos, hogy gazdaságilag megerősödjenek, hanem inkább az iszlám kalifátus megteremtése, amivel szemben legfeljebb „esztétikai” érveket tud Nyugat-Európa felvonultatni. A nyugat-európai szekularizáció nyomán ugyanis Nyugat-Európában minden vallás azonos jogokat élvez, és nem illik arról beszélni, hogy az iszlám milyen mértékben hajlik az emberi jogok megsértésére, például hogy milyen mértékben igyekszik a nőket kizárni minden aktív tevékenységből, és hogy egy gyerekszülő gép és konyhai robot szerepére kívánja őket redukálni.
Nyugat-Európa önmagával való meghasonlását leginkább a hollandiai Pim Fortuyn története illusztrálja. Fortuyn – egyebek mellett – azért vált muszlimellenessé, mert félt, hogy a hatalomra kerülő muszlimok be fogják tiltani a homoszexualitást. Érdekes módon 2002-ben nem egy muszlim bevándorló, hanem egy másik holland, Volkert van der Graaf ölte meg Fortuynt, arra hivatkozva, hogy tettével „el akarta kerülni, hogy a szegény muzulmánokat bűnbaknak kiáltsák ki”. Erre mondják, hogy sapienti sat, azaz a bölcsnek ennyi is elég.
A szerző közgazdász
