Két éve épült meg a magyar határon álló határkerítés. A lemenő nap sugaraiban fürdő falról készült sajtóképeket nézve az ember szinte elérzékenyül:
„Itt ülök csillámló sziklafalon. / Az ifju nyár / könnyű szellője, mint egy kedves / vacsora melege, száll. / Szoktatom szívemet a csendhez. / Nem oly nehéz” – idézné szinte az ember József Attilát, hozzátéve némi költői szabadsággal, hogy „ami idesereglett, az tovatűnt” és hogy „az úton senki, senki” se próbál bejutni Magyarországra.
Mindez persze nem teljesen igaz, hiszen most is naponta tucatjával próbálják megrongálni a falat, de hol van ez a két évvel ezelőtti napi nyolc-tízezres áthaladási számhoz!
A fal természetesen nemcsak a schengeni egyezmény alapvető tételeinek az érvényesítése érdekében épült fel, de hosszú távon európai biztonságunk és alapvető szabadságunk megóvása miatt is. Remélem, senkinek nem jut eszébe az unalomig mantrázott állítás, hogy „ebből a rongy országból úgyis továbbmennének”: nézzünk rá a legkevésbé sem gazdag Olaszországra és Spanyolországra, ahol szintúgy megmaradtak a migránsok tömegei. Érdemes feleleveníteni, ki hogyan reagált a kerítés (fal) felhúzására: az MSZP elutasította az építkezést, Kunhalmi Ágnes bírálta Orbánt.
A DK szóvivője azt tudakolta, hogy a kerítésbe vezetnek-e áramot és kapnak-e tűzparancsot a rendőrök. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a palesztinokat gettóba záró izraeli falhoz hasonlította a határzárat. Az Együtt képviselője úgy nyilatkozott, hogy az oltalomra szoruló menekülőket minden országnak be kell fogadnia, Szigetvári Viktor állampolgárságot, Bokros Lajos pedig üres ingatlanokat akart adni a migránsoknak. Amióta láttuk, hogy a berlini, párizsi, nizzai és londoni támadásoknak bizonyítottan bevándorlókhoz volt közük, ezek a vélemények valahogy elhaltak.
Amikor az első migránsok Magyarország területére léptek, én őszintén meg voltam győződve arról, hogy a kerítés rossz döntés volt. Aki tévedett, az tévedett, és én készségesen elismerem ezt. Máig emlékszem a pillanatra – a Budapesten toborzó Salah Abdeslamra és a párizsi mészárlás éjszakájára –, amikor rádöbbentem, hogy a bevándorlás kontrollálhatatlan, negatív következményeket hoz Európa számára, és hogy végtelenül szerencsésnek mondhatom magamat, a hazámat ugyanis olyan kormány védi, amely nem hallgatott a liberális megmondóemberek butaságaira, és szokásához híven minden esztelen kritikát ignorálva cselekedett. De mégis lássuk, mi igazolja egy ország legitim önvédelmét, hiszen máig gyakran elhangzik, hogy a fal „fasizmus” vagy éppen – nevetséges módon – „antiszemitizmus” lenne.
Az országhatárok és védőfalak legitim szerepéről meggyőző tanulmányt írt számos, a legkevésbé sem konzervatív, az egyéni szabadságokat előtérbe helyező amerikai szerző. Mindezt azért kell kiemelni, hogy lássuk: nem csak a „bigott populisták” látják úgy, hogy a nemzetállamoknak jogukban áll az önvédelem. Michael Walter amerikai centrista filozófus, a Jewish Review of Books kiemelkedő tagja úgy érvel könyvében, hogy minden közösségnek joga van területhez, amelyen formálhatja jellegét. Mint érvel, egy, a bevándorlásra épülő országnak talán el kell viselnie a következményeket, ám mindannyian láthatjuk, hogy Magyarország és más kis kelet-európai államok történelmi örökségét nem az olvasztótégely-állam koncepciója, hanem a nemzeti különállás megvallása képezi.
David Miller liberális filozófus szintúgy a szabad mozgás és a nyitott határok ellen szólalt fel. Mint érvelt, amennyiben embertömegeket üldöznek, akkor jogos lehet a határok megnyitásának a kérelme – azonban tartsuk észben, hogy senki sem üldözi a migránsokat a Balkánon, ahonnan kiindulópontként vagy áthaladva érkeznek. Miller ráadásul okkal hozza fel, hogy az egyetemes emberi jogok deklarációjának 13-as cikkelye mindössze azt tisztázza, hogy mindenkinek joga van elhagyni országokat, ám senkinek sem fekteti le azon jogát, hogy bárhová belépjen.
Az egyéni jogok országokra való vonatkoztatásán keresztül azzal érvel az amerikai filozófus, hogy a bevándorlás olyan, mint egy házasság: ahhoz pedig két fél beleegyezése kell, különben a jogok csorbítását jelentené. Christopher Wellman amerikai filozófus A kizárás jogának védelmében című, 2008-as esszéjében érvelt hasonlóképpen: ha minden országnak joga van az önrendelkezéshez, akár még a menekültek elhajtása is belefér ebbe a jogba. Az érv egyszerű: egy ország eldöntheti, kinek a társaságát keresi. Ha nem dönthetné el, felszólíthatnánk példának okáért Kanadát is, hogy legyen az USA része.
Elrugaszkodva a falak szorosabb témájától az etnikai ellenőrzés (racial profiling) irányába, logikus, hogy ha egy bizonyos bűnformát (terrorizmust) egy adott közösség (a muszlimok) tagjai követnek el kiemelkedő mértékben, akkor őket kell főleg ellenőrizni. A Trump beutazási tilalma mellett kiálló Morton Klein, az Amerikai Cionista Szövetség elnöke tisztázta is tavaly nyáron: ha zsidók követnék el a merényleteket, akkor a zsidókat kellene ellenőrizni a határokon.
A tény, hogy nem a zsidók robbantgatnak, késelnek és gázolnak halálra ártatlanokat Európa-szerte, az egyes vallások és kultúrák közötti objektív különbségekre hívja fel a figyelmet. Hiába próbálják lenyomni az emberek torkán, hogy minden vallás egyenlő, és hiába hozzák fel a keresztes hadjáratok példáját.
Hasonlítsuk össze a zsidó és keresztény vallások hívei által elkövetett merényletek tavalyi számát: egy internetes számítás szerint a merényletek 94 százalékát muszlimok követték el. Sajnálom: ez és a fennmaradó szám egyszerűen nem azonos. Elég kilépni a 444.hu, a Kettős Mérce blog hazugsághálójából, megvizsgálni a száraz tényeket, és a dogmatikus toleranciadiktatúra elvei a valóság rideg talaján koppannak.
Különösen szórakoztatók a fenti vádak az atlantizmus deklarált képviselőitől, hiszen a legnagyobb falállító országok éppen az atlanti orientáció bástyái, Amerika, Nagy-Britannia és Izrael. Spanyolország is távol tartja az illegális bevándorlókat, amire különösen jó oka van a legutóbbi merényletek után. Keveset hallani róla, de például az észak-afrikai melillai kerítés hat méter magas. Furcsa „diktatúrák” sorába lépett Magyarország a kerítés építésével: Amerikában eddig is volt kerítés a bad hombrék távoltartására, és most készül egy még nagyobb.
Izraelben évek óta fal tartja távol a potenciális terroristákat az arab területekről: a marxisták és a jobbikosok „apartheidfalnak” nevezik, ám a konzervatívok tudják, mire szolgál. Nagy-Britannia tavaly Calais-nál építtetett falat a migránsok kizárására.
Döntsük el: vagy a nyugati demokráciák fasizálódnak megállíthatatlanul, vagy pedig mégis csak szolgálnak valami célt ezek a fránya kerítések és falak.
A szerző történész