Kétszeresen vicces, amikor hajléktalanügyben nézik szellemi hajléktalannak a társadalmat azok a fajta civiljeink, akik leginkább jobboldali kormányok idején imádnak tiltakozni. Ez történik éppen.
A speciális mozgalmárkodás ürügye: október 15-én hatályba lép a módosított szabálysértési törvény, amelytől az állam azt várja, hogy rászorítsa a hajléktalanellátás igénybe vételére azokat, akik bár érintettek, makacsul nem élnek ezzel. A frissített jogszabály ugyanis intézkedést ír elő azokkal szemben, akik három hivatalos tájékoztatás és felszólítás után sem tekintenének el az életvitelszerű köztéren tartózkodásuktól és csak azért is kívül maradnának a hajléktalanellátó rendszeren.
Ezért aztán Erdős Virág költőnő, akit baráti méltatások szerint kíméletlen és tűpontos társadalomábrázolás meg szenvedélyes rendszerkritika jellemez, összefogott A Város Mindenkié nevű, balhé- és Soros-közeli civil szervezettel. Ők együtt, no meg az Erdős Virág által bevonzott írótársak és dalszövegírók emelik fel szavukat a hajléktalanságban élők méltóságáért. Mert hát egyre kíméletlenebbül folyik ellenük a hatósági üldözés.
Valójában persze a hajléktalanoknak csak egy kicsiny része a koholt vita tárgya. Budapesten például a becsült adatok alapján a mintegy hétezer hajléktalan közül – Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint – legfeljebb háromszázan tartoznak ide. Ők azok, akik mondjuk hálóteremként vagy éppen bandázási terepként használják az aluljárókat és a közparkokat.
Velük ellentétben a hazai összesen 20-25 ezer hajléktalan többségéről nem tudnánk megmondani, hogy nincs saját vagy bérelt lakóhelyük, hiszen viszonylag rendezett külsejűek, nekik létesített szállókon élnek, és sok esetben onnan járnak dolgozni, de legalábbis igénybe veszik a hajléktalanellátás különféle szolgáltatásait.
Nem titok: fél évtized múltán ismét nekigyürkőznek szociális munkások, rendőrök és közterület-felügyelők, hogy az utcán, aluljárókban, parkokban vegetáló hajléktalanokat eljuttassák az ellátórendszerig. Erre a magyar alkotmány nyári módosítása adta az ösztönzést. Az alaptörvényben eddig is tiltva volt az életvitelszerű köztereken tartózkodás, most csak eltűntek a szövegből ennek az állapotnak a körülményes meghatározási kísérletei, kategorikusabbá vált a tilalom kimondása. Ez tükröződik egy új szabálysértési rendelkezésben is.
A törvényalkotók idevágó törekvése okkal találkozik az emberi jogi dervisek által egyre kevésbé elbolondítható polgárok véleményével. A jogi indoklás kulcsszavai: közrend, közbiztonság, közegészségügy és a kulturális értékek védelme.
Szükséges-e magyarázni, hogy a hajléktalanok legproblémásabb kisebbsége, a nagyvárosi köztereken nem ritkán vizelő-ürítő, bőrükön elfertőződött sebeket, élősködőket viselő, gyakran TBC-s, zömükben alkohol- vagy szerfüggő, de szinte mindenképp beteg, illetve pszichiátriai beteg, fedél nélküli emberek veszélyesek mind önmagukra, mind a járókelőkre és a környezetre nézve?
Az alkotmánymódosítás meg a szabálysértésitörvény-módosítás nyilván nem azzal a szándékkal készült, hogy az amúgy is helyszűkével küszködő fogdák még zsúfoltabbak legyenek a közérdekű munka helyett negyven napi elzárást választó emberekkel, hanem hogy hathatósabban terelje az érintetteket olyan intézményekbe, ahol a szociális munkások, egészségügyiek, pszichiáterek fordulnak feléjük. Ez az egyedüli záloga az életben maradásuknak, a társadalomba való visszailleszkedésüknek.
Erdős Virágék viszont lényegében azt követelik, hogy e szerencsétlenek a tél közeledtével tovább dekkolhassanak éjjel-nappal, ellátatlanul az aluljárókban, utcákon, tereken, parkokban. Milyen bosszantóan hazug azt állítani, hogy az állam érdemben nem tesz semmit a lakhatási válság megoldásáért. Milyen aljas megközelítés, hogy a hosszas felvilágosítással, felszólítással és – kizárólag hajthatatlanság esetén – arányos kényszerítéssel sérül a hajléktalanok emberi méltósága. Elsősorban épp az emberi méltóságuk érdekében kell nem eltüntetni, hanem mint hajótörötteket, partra juttatni őket.
Vajon miért féltik ultraliberálisaink a hajléktalanokat attól, hogy fürödhessenek, élelmet, takarót kapjanak, orvossal, pszichiáterrel, rájuk összpontosító szociális munkással találkozzanak? Nem azért, mert akkor többé nem lehetne rájuk mutogatni, rájuk hivatkozva zsarnokságot meg kasztrendszert emlegetni?
Az állam csaknem tízmilliárd forintot fordít az összesen 20-25 ezer magyar hajléktalanra. Jól teszi, ők a mieink, ellentétben a más földrészekről bevándorolni akarókkal. Szóval normatív támogatás jár az ellátásba került hajléktalanok után az éjjeli menedékhelyeket, nappali melegedőket, hajléktalan- és átmeneti szállókat működtető önkormányzatoknak, egyházi és egyéb szervezeteknek.
További jelentős ráfordítások fedezetét adja az állam a Hajléktalanokért Közalapítványon keresztül. A szabálysértési törvény hatályba lépésével egy időben rugalmassá teszik a nappali melegedők nyitvatartását, amely így már összeér az éjjeli menedékhelyek kinyitási idejével. Ezenfelül úgynevezett első fogadóállomásokat hoznak létre.
Úgy hírlik, az állam mindezek tetejében ez évtől rendszeres, 300-350 milliós évi kríziskeretet is beletol a rendszerbe. Van olyan program is, amely az átmeneti szállók munkajövedelemmel rendelkező lakóinak a kinti lakhatását támogatja, hogy a helyükre olyanok kerülhessenek, akiknek a válsághelyzete még nem múlt el, akik a visszailleszkedésnek még csak a kezdetén vannak.
Mindezek ellenére Erdős Virág arra kéri a kortárs írókat, hogy küldjenek a hajléktalanságban élőkért egy-egy sommás mondatot, amelyet majd az október 14-i demonstrációjukon egytől egyig fel fognak olvasni. Nagy lehetőség ez, főleg azoknak, akiknek életművében eddig egy megjegyezhető mondat sem akadt. Erdős Virágnak persze vannak írói értékei; hogy mennyi, azt ne egy politikai publicisztika döntse el. Ide kínálkozik viszont egy feldicsért szociális ihletésű verse 2012-ből. (Egyébként egy évre rá, 2013-ban foglalták el A Város Mindenkié egyik alapítója, Misetics Bálint vezetésével radikális aktivisták a Fidesz-székházat.)
Arról az Erdős-költeményről van szó, amelynek visszatérő felütése ez: „Na most akkor nagyokosok, mi legyen”. Megdöbbentő, de e kuplé jellegű versike egyik részletében a mondanivaló szöges ellentétben áll azzal, amiért ő most egy civil szervezettel tüntetést szervez. „Kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt, ki foglaljon négy személyre, ablak mellé asztalt”. Igen, az osztályharcos pennaforgató itt mintha még szívből helytelenítené az életvitelszerű köztereken tartózkodást. Mintha József Attilával együtt ítélné el azt, hogy háltak az utcán.
Azt kérem Erdős Virágtól: kritizálja csak tovább a kormányt, de ne úgy, hogy az értelmünk ellen is támadást intéz. Ja, és szeresse kissé őszintébben a hajléktalanokat. Nézze már az ő érdekeiket is!
A szerző újságíró
