A rendszerváltozás után meg egy másik ideológia alapján a média azt sulykolja belénk, hogy „politikailag nem korrekt” ilyesmiről beszélni. Minden ember egyforma, mi csak egy vagyunk a hét és fél milliárdból. Mindenki azt gondol, amit akar, vallásról, közügyekről. Mi csak ne térítgessünk senkit, legfőképpen ne valljuk meg közösen a magunk világnézetét, mert azzal – úgymond – másokat sértünk… A Vöröskereszttel a Vörös Félholdat, a falra kitett kereszttel az ateistákat, karácsonyfával a multikulti Brüsszelét.
Ne dőljünk be ennek az ideológiának! Európa liberálisabb és demokratább akar lenni a demokrácia fellegváránál, az Egyesült Államoknál. Nekik ugyanis szabad rendszeres gyakorlatokkal sulykolni az amerikai identitást az iskolákban. Minket meg lenacionalistáznak, ha a magyarságunkat, netán kereszténységünket hangsúlyozzuk diákjainknak? Nézzük csak meg, mit olvastam egy nemrég megjelent angol nyelvű könyvben! Amerikában minden reggel az iskolában vigyázzban állnak a gyerekek, s a falra kitett zászlóra tekintve elmondják a következő szöveget: „Becsületemre fogadom, hogy hű leszek az Amerikai Egyesült Államok zászlajához, ahhoz a köztársasághoz, amelyet a zászló képvisel, amely oszthatatlan, s Isten színe előtt minden polgárának biztosítja a szabadságot és az igazságosságot.”
Ezt mindennap elmondják a gyerekek. És nem szégyenkeznek benne megemlíteni Istent.
Most ne feszegessük a kérdést, hogy vajon igaz-e, ami e hitvallásban szerepel. Valóban minden polgár számára garantált-e az USA-ban a szabadság és az igazság? Tudjuk jól, hogy akinek sok pénze van, az jobb ügyvédeket tud fogadni, s gyakran csorbát szenved az igazságosság. Azt is tudhatjuk, mert Stiglitz, a Nobel-díjas közgazdász adatokkal bizonyította, hogy a fekete bőrszínűek vagy a spanyol ajkú amerikaiak sokkal kedvezőtlenebb helyzetben vannak a munkaerőpiacon, a nőket nem is említve. Tehát az elvek és a gyakorlat között ott is van eltérés. De legalább az elvek szintjén ki lehet mondani, hogy az emberek (nagy többségük minden bizonnyal) hisznek Istenben, és a nemzethez való hűség minden fiatalban úgy rögzül, hogy az becsületbeli kötelesség.
Ez náluk „politikailag korrekt”. Mindennapi gyakorlat. Hivatkozzunk rá, ha valahol leintenek bennünket arról, hogy világnézetünket szóba hozzuk. Elég baj, hogy Európában, az unióban kihagyták az alkotmányból a kereszténységet mint kultúránk alkotóelemét, gyökerét, holott egy olyan katolikus politikus indította el az integrációt, akinek boldoggá avatási eljárása napjainkban is folyamatban van! Aki mélyen hitt abban, hogy akkor lesz béke a kontinensen, ha a közös európai érdekeknek rendeljük alá a fejlődést. Arra nem számíthatott, hogy Európa megtagadja keresztény identitását. Most itt áll az unió, védtelenül a más világnézetet vallók támadásaival szemben. Ártatlan emberek vére hullott a párizsi merényletekben, egy agresszív ideológia gátlástalan képviselői által kezdett gerillaháborúban.
Ne féljünk tehát megvallani, hogy magyarok és keresztények vagyunk. Védőbástyái voltunk a keresztény Európának századokon át. Nagy kár, hogy ezt szerencsésebb sorsú polgártársaink a kontinens nyugati felén nemigen méltányolják. De ne hagyjuk el a templomot és az iskolát, hitünket és kultúránkat! Legyünk készen arra, hogy ha kell, meg is védjük. Az első lépés, hogy vállaljuk a szomszédunk előtt, a munkahelyünkön, a hivatalokban, az iskolában. Nem igaz, hogy ez nem lenne politikailag korrekt. Íme, az amerikai példa!
A szerző közgazdász
