Magyarország helye, szerepe a világban napjaink permanens technológiai forradalma ellenére is elsősorban geopolitika realitásokból érthető meg. Lehet ugyan a körülöttünk lévő világ állandó változásban, országunk, hegyeink, dombjaink, alföldjeink és folyóink, tavaink és városaink, falvaink nem mozdulnak a helyükről: a magyarok országa Európa szívében, a Kárpát-medencében helyezkedik el immár több mint ezeregyszáz éve. Felelős és átgondolt politikával pedig megerősíthetők a Kárpát-medencei magyar életminőség feltételei a következő évtizedekre-évszázadokra nézve is. (Az emberi lét virtuális térbe, „a felhőbe” költöztetésének disztopikus ábrándját egyelőre hagyjuk meg a tudományos-technológiai vallás önjelölt prófétáinak.)
A Kárpát-medence annak ellenére is a magyarok hazája, hogy földrajzi határait immár hosszú évtizedek óta nem tölti ki szinte tökéletes egységként Magyarország mint állam. A világban elfoglalt helyünket elsőként meghatározó geopolitikai realitás tehát ez: Magyarország a szomszédos államokkal osztozik a magyarok hazáján. A magyar nemzet Kárpát-medencei boldogulása tehát, ha tetszik, ha nem, Romániával, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával, Ausztriával, Szlovákiával és Ukrajnával együttműködésben segíthető elő.
Történelmünk, és sajnos az elmúlt két évtized – sőt Ukrajna esetében az elmúlt két év is – arra tanít bennünket, hogy a magyarság prosperálását segítő együttműködés iránt szomszédaink nem lelkesednek őszintén. Az emögött meghúzódó motivációk részletes taglalása nélkül érdemes leszögeznünk: szuverén államként ehhez megvan a maguk joga, a szomszédos országok többségi nemzeteinek pedig, tetszik vagy sem, a lehetősége is.
Magyarország számára ebből az következik, hogy a Kárpát-medencei együttműködésben aktív kül-, biztonság-, és gazdasági fejlesztéspolitikával érdekeltté kell tennünk őket. E realitás felismerése tükröződik Orbán Viktor miniszterelnöknek az idei tusnádfürdői beszédében is elhangzott tézisében, amely szerint aki a Kárpát-medencében a magyarokkal együttműködik, az jól jár, vagyis érdemes Magyarország kinyújtott kezét elfogadni szomszédainknak.
De miben áll, állhat Magyarország ajánlata? Mit ad(j)unk, mit kap(j)unk, mit nyerhetünk mi, mit nyerhetnek szomszédaink?
A szorosabb Kárpát-medencei együttműködés minden szereplője jól jár, hiszen biztonságunk egyenként és kollektíven is növekszik. Térségünk a történelem során évszázadokon keresztül, újra és újra műveleti területté vált a regionális, majd globális nagyhatalmak játszmáiban. Történt mindez annak ellenére, hogy egy hagyományos katonai értelemben kiválóan védhető földrajzi entitásról van szó – az államok közötti töredezettség, érdekellentétek, illetve a többször rosszul felismert birodalmi érdekek kellettek ahhoz, hogy hadseregek vonulhassanak át rajtunk.
Az egyes kritikus erőforrások (tiszta ivóvíz, minőségi termőföld, időjárási szélsőségektől mentes élőhely) globális szűkülését előrevetítő korszakban pedig kétségünk se legyen afelől, hogy a Kárpát-medence sokaknak vonzó célpont lesz. A biztonság fogalma mára ugyanakkor jelentősen kiterjedt, a kibertér védelmétől a kritikus infrastruktúráig és az energiaellátás biztonságáig.
A XX. század második felében szétzilált Kárpát-medencei infrastrukturális kapcsolatok helyreállításáért Magyarország 2010 óta sokat tett az energetika területén is: a kétirányú szállítást lehetővé tevő, határkeresztező földgázszállítási kapacitások (vezetékek) a mi oldalunkon rendelkezésre állnak, a Kárpát-medencei rendszer teljes integrációjával pedig gyakorlatilag megszüntethető a sokat kárhoztatott egyoldalú orosz gázfüggőség. A nagyfeszültségű villamosvezetékek vagy éppen a nagy sebességű internet-összeköttetést lehetővé tevő optikai kábelek minél tökéletesebb összeköttetése tovább növelné térségünk energiabiztonságát és versenyképességét.
A versenyképesség kulcsfogalom: térségünk magában foglalja Európa legdinamikusabban bővülő régióit, és több mint száz évvel ezelőtt az is bebizonyosodott, hogy megfelelő infrastrukturális integrációval és együttműködéssel a Kárpát-medencei gazdasági térség tartósan kimagasló gazdasági eredményeket képes produkálni. Akkor a világháború, majd Trianon vetett véget a prosperitásnak, ma viszont még csak törekszünk a lehetőségek maximuma felé.
A gazdasági együttműködés erősítése tehát szintén közös érdek, és Magyarország ebben is jelentős erőfeszítéseket tett az elmúlt időszakban: a magyarlakta területek kulturális, oktatási és gazdaságfejlesztési támogatása 2010 óta megtöbbszöröződött. Magyarország aktív beruházásokkal járul hozzá a szomszédos országok gazdaságfejlesztéséhez, és ez a jövőben sem korlátozódik majd kizárólag a magyarlakta területekre: a Budapest–Belgrád vagy a Kolozsvár–Budapest nagy sebességű vasútvonalak megépítése például egyszerre erősíti a magyar-magyar és a fővárosok közötti kapcsolatokat is.
És mit várhat el Magyarország a szomszédaitól? A határon túli magyarok kollektív jogainak tiszteletben tartását és garanciát arra vonatkozóan, hogy megmarad a lehetőségük magyar identitásuk, örökségük megőrzésére. Zrínyivel szólva: „Ne bántsd a magyart!”
A jelenlegi helyzetkép a fenti elvárás tekintetében vegyes. Míg Szlovéniára mintaállamként tekinthetünk e területen, Szerbia jelentős előrelépéseket tett, Szlovákia pedig, időnként látványos ellenérzései ellenére is, folyamatosan bizonyítja együttműködési hajlandóságát. Romániában ugyanakkor a magyar lakosság intézményei, szervezetei, hivatalos képviselői jogi diszkriminációtól, a székelyföldi tömbmagyarság (székelység) pedig állandósult bukaresti fenyegetésektől szenved. A legfájóbb pont Kárpátalja, ahol Ukrajna, egyre inkább úgy tűnik, kifejezetten kihívást intéz Magyarország felé a magyarság anyanyelv-használatához fűződő jogainak és lehetőségeinek csorbításával és újabban magyar kormánytisztviselők kilátásba helyezett kitiltásával is.
A megerősödött Magyarországnak tehát bőven akad tennivalója a Kárpát-medence gazdasági és társadalmi újraintegrálása terén, ebben a kedvezményes honosítási eljárás (éppen most ünnepeltük az egymilliomodik régi-új magyar állampolgárt) ugyan történelmi igazságtételt jelent, de inkább valaminek a kezdete, mint a vége. Kibővült nemzetközi mozgásterét felhasználva Magyarország nem állhat meg a határon túli magyarok jogai és érdekei védelmében folytatott küzdelemben.
A józan észre hagyatkozva minden erőnkkel erősítenünk kell a kapcsolatot azokkal a szomszédokkal, akik hajlandók a magyarokat partnernek tekinteni – ennek megfelelően továbbra is harcolnunk kell Szerbia mielőbbi európai uniós tagsága érdekében. Ugyanakkor szilárd talajon állva, következetesen kell politizálnia a kormánynak, és ahol visszalépést tapasztal a magyar lakosság helyzetében (Ukrajna), ott a hamis morális próféták intelmei és a szuperhatalmi nyomásgyakorlás ellenére is élni kell a legfontosabb reálpolitikai előnyünkkel: mi bent vagyunk, ők kint. És ha mi nem nyitunk ajtót, kint is maradnak. Tragikus módon a kárpátaljai magyarokkal együtt.
Muszáj kötni az ebet a karóhoz, mert a kollektív etnikai-nemzetiségi-nyelvi jogokat senki nem fogja helyettünk képviselni a nyugati világban. Tapasztalatom szerint Amerika nem is akarja érteni a problémát, Európa pedig végletesen megosztott, legnagyobb tagállamai közül többen is (Franciaország, Spanyolország) ellenérdekeltek a nemzeti kisebbségek kollektív emancipációjával szemben, és még a visegrádi térségben is megosztottság uralkodik a kérdésben.
Biztató fejlemény és hatalmas politikai siker, hogy a Minority SafePack elnevezésű európai őshonos kisebbségvédelmi kezdeményezés érdekében összegyűlt a szükséges, milliónál is több aláírás. E nagy lépés a magyarságnak ugyanakkor garantáltan kis lépést jelent majd a valódi döntések terén. Nem várhatunk tőle európai áttörést, hiszen a kezdeményezés témája (ahogy a valódi demokrácia, a népakarat tiszteletben tartása is) eleve idegen a leköszönő liberális-technokrata Európai Bizottságtól; az EU nemzetállami politikai döntéshozói nem tudnak majd megegyezni róla; az Európai Parlament jelenlegi többségétől pedig nem várhatjuk, hogy a Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni boszorkányper helyett valódi uniós polgárok valódi problémáival foglalkozzon. Már csak ezért sem jöhet hátraarc a Kárpát-medencei magyarok védelmében.
A Kárpát-medence a magyarok hazája, itt a legfontosabb és legégetőbb a feladatunk határon túli honfitársaink támogatása. Szükséges és lehetséges, hogy mindez egy széles Kárpát-medencei stratégiai együttműködésben, szomszédaink bevonásával valósuljon meg. Ehhez pedig egyszerre kell gazdasági erőt és politikai elszántságot mutatni.
A szerző a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója
