John Lennon és felesége, Yoko Ono is hozzájuk tartozott, sőt rövid ideig a Rolling Stones frontembere, Mick Jagger is itt vert tanyát. Ahogy az est leszállt, Chapman egyre türelmetlenebbül álldogált az épület bejárata előtt a rocksztár érkezésére várva, de a limuzin csak nagyon későn, úgy fél tizenegy körül hajtott a ház elé. Elsőnek Lennon szállt ki. Ekkor Chapman pisztolyt rántott és öt lövést adott le a férfira. A mentők már nem tudtak segíteni. Este 11 óra 7 perckor a kórház szóvivője könnyek között jelentette be Lennon halálhírét.
Az egykori Beatle halálával nemcsak a zenei világot érte hatalmas veszteség, hanem, így 35 év távlatából kijelenthető, az egész nyugati világot is. J. F. Kennedy meggyilkolása óta nem érte ekkora megrázkódtatás az angolszász világot. Minden amerikai és angol tévéállomás adását megszakítva közölte a hírt és a bemondók gyakran a könnyeikkel küszködtek. Véget ért egy korszak, amely a XX. század legmegragadóbb periódusa volt. Hiszen a Beatles története ma már nem csupán a könnyűzene történetének része, hanem egyben kultúrtörténelem is. Zenéjük hatalmas befolyást gyakorolt az eljövendő generációkra, habár a hatvanas évek volt a csúcspont, amikor fanatikus követőik tűzbe mentek volna értük. Majdnem minden egyes daluk azonnali világsiker lett, és ahogy ők is elkezdtek változni az idők folyamán, zenéjük is mélyebb és szimbolikusabbá vált. A híres szerzőpár közül mindig John volt a radikálisabb, ő használt először drogokat is, amit egy nagyon is szemléletes dalban örökített meg, a Lucy in the Sky with Diamonds (Lucy az égben gyémántokkal) címűben. (A nagybetűs szavak első betűjének összeolvasásakor kijön három betű: LSD.)
Lennon volt a megkérdőjelezhetetlen falkavezér, és gyakori arroganciája mögött már akkor az a biztos felismerés rejlett, hogy egyszer a Beatles Anglia, sőt az egész világ leghíresebb beatzenekara lesz. Ami be is következett. Az EMI kiadó számításai szerint világszerte egymilliárd lemezt adtak el. 1964-ben a banda slágere, az I Wanna Hold Your Hand című kislemez már kiadása pillanatában világsiker, Angliában két hét alatt egymillió darabot adtak el belőle, New Yorkban az első két nap során óránként tízezret vásároltak belőle a rajongók. Kitört a Beatlemania: ettől kezdve őrjöngő, sikítozó, látványosan elájuló fiatal lányokkal voltak tele a koncerttermek. A szülők és gyermekeik közötti generációs szakadék talán soha sem volt olyan mély, mint a hatvanas években, de ez a szakadék létezett a Beatlest piedesztálra emelő médiában is, hiszen a legtöbbjük már csak koruknál fogva a négy gombafejű zseni apja is lehetett volna. Éveknek kellett eltelni ahhoz, hogy felnőjön egy új generációs médiacsapat, akik már érdemben tudták értékelni ezt a szenzációsan formabontó új zenét.
Ahogy múltak az évek, úgy lett Lennon egyre szókimondóbb és most már nemcsak zenei, hanem politikai kérdésekben is. De amikor 1966-ban, második amerikai turnéjuk előtt azt nyilatkozta, hogy ők már Jézusnál is népszerűbbek, ez sokakban felháborodást keltett, úgyhogy a 66-os turné félelem és állandó fenyegetések között indult és ért is véget. Mint utóbb kiderült, örökre. A Beatles többé élő koncerten nem lépett fel 1966 szeptembere után. Lemezeik azonban kiválóak voltak és népszerűségük sem csökkent a nyilvános szereplések hiánya ellenére. Lennon 1969-ben aztán megismerkedett egy japán avantgarde művésszel, Yoko Onóval, és ez végzetesnek bizonyult a banda jövőjére nézve. A Beatles két évi jogi hercehurca után 1971-ben feloszlott és Lennon ekkor úgy érezte, egyedül még kreatívabb lehet, mint McCartney társaságában. Felesége azonban komoly befolyást gyakorolt zenéjére is. Lennon prózája érzelgőssé vált, anarchisztikus stílusa megszelídült, és ezt dalai is megsínylették. Írt azért még néhány világhíres nótát, a himnikus és örök Imagine-t és a Working Class Herót, ez utóbbi egy zseniálisan komponált vádirat az angol társadalom kasztrendszer stílusú működése ellen, de ennél jobbra már nem igen futotta.
A hetvenes évek nagy részét elszigetelten töltötte, többnyire New Yorkban, csak néha lépett fel egy-egy jótékonysági koncerten, de sohasem a többi három taggal. Nem sokkal halála előtt jelent meg utolsó albuma, a Double Fantasy, amely elismerő kritikákat kapott az Egyesült Államokban, de a brit sajtó nagy része avíttnak és unalmasnak találta. Keményen dolgozott azon, hogy a következő jobb legyen. Ezt azonban már nem érhette meg.
Harmincöt év elteltével a világ és a zene is sokat változott, és vannak, akik azt állítják, hogy a rock and roll a végnapjait éli. Ha Lennon ma élne, egyáltalán zenélne még? És vajon milyen tanácsot adna a műfaj ifjú titánjainak? Esetleg azt, hogy találjanak valamit, ami ellen fel lehet lázadni, újra tűzben égni, és olyan zenét produkálni, amely még megmentheti a műfajt a kihalástól?
De ne várjunk tőle tanácsot.
John Winston Lennon olyan hőskorban élt, amelyben legendák születnek. Némán tisztelgünk monumentális emléke előtt.
A szerző politológus