Az amerikai legfelsőbb bíróság bírói és nem törvényhozási úton vezette be az Egyesült Államok összes államában a melegházasságot. Levezették az amerikai alkotmányból azt, amit addig még soha senki.
Németországban az alkotmánybíróság bevezette a harmadik nemet, amit be lehet jegyeztetni az igazolványokba, útlevelekbe. Szerintük ugyanis ellentétes a német alaptörvénnyel, hogy a személyi állapotról szóló jogszabály alapján csak nőként vagy férfiként lehet meghatározni egy ember nemét. Eddig nem volt ellentétes, mostantól az.
Franciaországban az alkotmánybírósági szerepet betöltő alkotmánytanács művészeti kérdésben foglalt állást: II. János Pál pápa szobráról el kell tüntetni a keresztet, mert túl nagy, és sérti az állam és az egyház szétválasztásáról rendelkező törvényt. Hogy egy szobor hogyan képes sérteni állam és egyház szétválasztását, azt csak ők tudják. Meg azt is, hogy egy pápa szobrán hogyan lehet sértő a kereszt.
Magyarországon a Zétényi–Takács-törvény 1991-ben eltörölte volna az elévülést azoknál a legsúlyosabb bűntetteknél, amelyeket a „szocialista” állam nem torolt meg. A Sólyom László vezette Alkotmánybíróság (AB) azonban alkotmányellenesnek minősítette a törvényt, kimondva, hogy az új alkotmányos berendezkedés létrejöttével sem szűnt meg a jogrendszer folyamatossága, ezért a korábban érvényben volt jogszabályok jogi érvényessége nem vonható kétségbe. Ez annyit tesz köznyelven megfogalmazva, hogy a diktatúra joga ugyanolyan jog, mint a jogállamé, azaz a diktatúra is jogállam.
Az Alkotmánybíróság egy hatéves törvény előírásait részben hatályon kívül helyezve novemberben úgy döntött, hogy a közmunkából nem lehet kizárni azt, aki nem tartja rendben a saját háza táját („lakókörnyezetét”), mert ez „rejtett diszkrimináció” lenne. Még jó, hogy az alkotmánybírák éles szeme a rejtés ellenére felfedezte.
Az indítványozó ombudsman szerint „a rászorulóktól nem várható el a lakókörnyezet nem kellően meghatározható tartalmú rendben tartása”, mivel „arra anyagi körülményeik folytán nem vagy csak aránytalan nehézségek árán képesek”. Az AB ezt az érvelést elfogadta, és kiemelte, hogy nem lehet az egyén szabadságát, alapjogait indokolatlanul sértő feltételeket előírni. Így ebben az esetben sem fogadhatók el a munkával összefüggésben nem álló, „a magánszférához való jogot szükségtelenül korlátozó különleges életvezetési előírások”. Figyelem: különleges életvezetésnek minősül, ha valaki rendet tart a ház körül! Sérti a szabadságot és korlátozza a magánszférát, ha ezt előírják neki! Az AB abban viszont nem foglalt állást, mennyiben szolgálja a jogbiztonságot, hogy hat év elteltével fedeznek fel egy – szerintük – visszásságot.
Az Alkotmánybíróság korábban a kukákban guberálást megtiltó jogszabályt is ugyanígy a „rejtett diszkrimináció” címén helyezte hatályon kívül az emberi méltóság nagyobb dicsőségére.
Az amerikai alkotmányból természetesen nem lehet levezetni a melegházasság kötelező bevezetését. A legfelsőbb bíróság kilenc tagjából négy nem is tudta követni a nagy ívű okfejtést, nem szavazta meg a határozatot.
Az egyház és az állam szétválasztásáról szóló 1905-ös francia törvényből sem lehet levezetni, mekkora méretű lehet a kereszt egy pápát ábrázoló köztéri szobron. Éppoly kevéssé, ahogy a magyar alaptörvényből nem lehet levezetni a „rejtett diszkrimináció” fogalmát vagy azt, hogy a rendezett környezet mögött különleges életvezetés és a szabadság hiánya rejlik. Ezekben az esetekben nem a törvény szövegéből indultak ki, nem a logika és a szakma szabályai szerint döntöttek, hanem az elérni kívánt célhoz konstruáltak gondolatmenetet. Az Európai Parlament és az EU szerint természetesen nem ezek a hajmeresztő döntések veszélyeztetik a jogállamiságot.
Van tehát egy tendencia, hogy a bíróságok felülírják a törvényhozói akaratot, hogy a törvényhozás helyébe lépjenek. A törvényhozói, a bírói és végrehajtói hatalom egyensúlya így viszont veszélyes mértékben megbomlott. Ez az egyensúly egyáltalán nem statikus, a résztvevők folyamatosan ide-oda próbálják tologatni a határokat és az illetékességi köröket. Lengyelországban a parlament vissza kívánta szorítani a túlzott bírói hatalmat, de ez a törekvés az Európai Unió ellenállásába ütközött, és az Európai Parlament megtette az első lépést afelé, hogy megfosszák Lengyelországot a szavazati jogától. Az ugyanis jogállami szerintük, ha egy szuverén államot megfosztanak a jogaitól, a túlzott bírói hatalom visszaszorítása meg nem.
Az Európai Parlament többsége úgy véli, hogy Lengyelországban a törvényhozói hatalom maga alá akarja gyűrni a bírói hatalmat. A 25 fős lengyel igazságszolgáltatási tanács 15 bíró tagja ugyanis elveszítette mandátumát, utódaikat pedig a parlament választja meg, nem a szakmai szervezetek, mint eddig. A törvénymódosítás nagyobb beleszólást enged az igazságügyi miniszternek a bíróságok elnökei kinevezésébe és visszahívásába. Ezután az egyes pereket vezető bírákat nem kijelölik, hanem sorsolják. Az Európai Unió szerint az nem jogállami, hogy a kormánypárt befolyása alá kerülnek a bírák. Ez persze hazugság, mert a kinevezés önmagában még nem jelenti a későbbi munkájuk befolyásolását.
Lássuk más, abszolút kifogástalan jogállamokban hogy is megy ez. Amerikában nem is testület nevezi ki a legfelsőbb bíróság tagjait, hanem az elnök, igaz, kikérve a szenátus tanácsát és jóváhagyását. Franciaországban sem népképviseleti testület dönt: az alkotmánybírósági szerepet betöltő államtanács három tagját a köztársasági elnök nevezi ki, három-három tagot pedig a szenátusnak és a nemzetgyűlésnek az elnöke. A korábbi köztársasági elnökök hivatalból életük végéig az alkotmánytanács tagjai. Hasonlók a viszonyok a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanácsban is, a tagok felét politikusok vagy azok kinevezettje jelölik, nem szervezetek. Kérdezem: ezek talán nem az uralkodó párt politikai kinevezettjei?
A hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok rendszere azt jelenti, hogy a törvényhozó, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás kölcsönösen ellenőrzik és féken tartják egymást. Az Európai Unió viszont azt érti rajta, hogy az újabb EU-tagok jobboldali többségű parlamentjei nem ellenőrizhetnek és nem tarthatnak féken, kizárólag őket lehet és kell ellenőrizni és féken tartani. Megnyilvánul ebben a sokszor éreztetett nyugati gőg is velünk szemben. Csak ők tudják, mi a demokrácia, mi ehhez éretlenek vagyunk.
Ehhez a hazug, igazságtalan és részrehajló ítélethez járulnak hozzá az Európai Unió és a Soros Nyílt Társadalom Alapítványa által finanszírozott „civil” szervezetek. A magyar és a lengyel kormány ellen indított jogállamisági vizsgálatoknál ezeket is meghallgatják, és csodák csodájára pontosan ugyanazt az álláspontot képviselik, mint azok, akik a pénzt adják nekik. A demokrácia nagyobb dicsőségére a törvényesen megválasztott kormányokkal szemben ezeknek az általuk fizetett „civileknek” a véleményét fogadják el, mint a társadalom hiteles képviselőiét. Fogadni merek rá, hogy amikor a magyar ügy kerül napirendre, ugyanezt a komédiát fogják eljátszani újra és újra.
Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága december 7-én előreláthatólag meg fogja hallgatni a Magyar Helsinki Bizottságot, a Társaságot a Szabadságjogokért és az Amnesty Internationalt. Előre tudjuk, hogy ezek az úgynevezett jogvédők miféle leckét fognak felmondani: Magyarországon súlyosan sérül a jogállamiság.
Ugyanis Magyarországon visszavágták az Alkotmánybíróság aktivizmusát (úgy tűnik, nem eléggé); nem tűrik, hogy külföldről fizetett, sem társadalmi támogatással, sem politikai legitimációval nem rendelkező civilnek titulált közszereplők fedett módon, civil mezben politizáljanak; Soros egyetemével nem kivételeznek, és ami a legfontosabb, nem támogatják a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlást.
A szerző önkormányzati képviselő, publicista