A minap erőt vettem magamon, és végigolvastam egykori harcostársam, Balogh Gábor eszmefuttatását arról, hogy az utolsó töltényig kell harcolni a legitim magyar kormány ellen. Karöltve bárkivel, meg is nevezi implicit a fegyvertársakat: a teljes ellenzékkel.
Sőt arra szólít fel, hogy ne szidjuk az ellenzéket, mert csak rájuk lehet számítani a nemzeti kormány elleni szent háborúban. Amely persze egyáltalán nem szent, hanem önsorsrontó, mind a nemzeti, mind az állami, mind pedig a szűk értelemben vett pártérdek szempontjából. Természetesen a Jobbikról beszélek, amely önmagából kifordult politikai erőnek Balogh Gábor a legjobb tollú, legnagyobb íráskészséggel megáldott propagandistája. Ami történik, az egy szépreményű párt végjátéka, a kormányra kerülés előtti politikai prostitualizálódás, az elvi önfeladás eredménye.
Igen, így egy kalap alatt, az egész ballib siserehadat is beleértve veszi védelmébe Balogh a kormányellenes erőket és hív fel arra, hogy „a hatalomtól független média hagyja már végre békén az ellenzéket”, mert „aki mindenkire lő, az nem semleges, nem független, nem objektív, hanem eszelős” . Teszi mindezt egy olyan írásban, amely az általa vélelmezett sajtószabadság jegyében született a Hír TV hazatérésének apropóján.
Már nem tesz különbséget saját pártja és a vegytisztán magyarellenes, a kezdettől idegen érdekeket képviselő balliberális horda között, amelyet nemrég még ő-ők szidtak a leghangosabban!
Ne feledjük, egy olyan társaságról van szó, amely 2004. december 5-én a határon kívüli magyarok ellen uszított, tőlük féltette a magyar szociális ellátórendszert, most pedig beengedne az országba mindenkit válogatás nélkül, a harmadik világ söpredékét, miközben pontosan tudni lehet, hogy ez esetben rövid időn belül megszűnik Magyarország mint magyar ország, élhetetlenné válnak a mindennapok, s azok a jelenetek, amelyeket egyelőre csak a képernyőn követhetünk, amikor fekete és/vagy kreol emberek nőket bántalmaznak nemrég még virágzó európai kultúrvárosok utcáin, esztelenül rombolnak évezredes kulturális értékeket, rendőröket provokálnak, vernek vagy ölnek, lopnak, rabolnak, gyilkolnak, nálunk is mindennapossá válnak.
Ezzel a jobb sorsa érdemes Balogh Gábor, akárcsak pártja, lényegében ugyanazt a stratégiát követi, mint 1920 után Jászi Oszkárék a kisantant-orientációval.
Utóbbiak a szerbekkel akartak összefogni, a szerbeket uszították a magyarság ellen, megdöntendő a „diktatórikus” Horthy-rendszert, szerb szuronyok élén akarták megszerezni a hatalmat. S az, hogy tárgyalásaik sikere esetén azok a szerb szuronyok magyar katonák testébe hatoltak volna, pusztán járulékos veszteség volt nekik. Mint ahogy az is, hogy ha netán sikerül a Jobbik–balliberális összefogással megdönteni 2022-ben az Orbán-kormányt, akkor az ország könnyedén a globalisták martaléka lesz.
Ugyan miféle elvi következetességet várhatunk egy olyan párttól, amelynek elnöksége 2015 tavaszán megtárgyalta, hogy felveti-e hivatalos pártálláspontként a déli határra építendő kerítés ötletét, majd elvetette azt, mint túl radikális, felvállalhatatlan megoldást? S miután a kerítés megépült, a párt akkori elnöke előbb arról nyilatkozott, hogy az nem tölti be funkcióját, s miután bebizonyosodott, hogy nagyon is betölti, akkor a párt propagandagépezete azt kezdte hazug módon szajkózni, hogy jobbikos ötlet volna a kerítés.
Balogh Gábor azokkal karöltve menne harcba a törvényes magyar kormány ellen, akik szemeket lőttek ki, akiknek Szent István jobbja tetemcafat, a Szent Korona hol tökfödő, hol pedig micisapka, akik hű szövetségesei az egész Európát tönkretevő globalista háttérhatalomnak.
Ne feledjük, e hatalmi gócnak Soros György csak az egyik jól látható s így reflektorfénybe állítható figurája. S tenné mindezt most, amikor végre úgy tűnik, hogy a magyar kormány rászánta magát arra, hogy a kultúra terén rendet tegyen, hogy a kozmopolita, nemzetellenes szellemi kútmérgezőktől megvonja az apanázst.
S teszi mindezt az az ember, szembefordulva egykori munkatársaival, barátaival és harcostársaival (nem mindegyikkel persze, vannak még néhányan, akik a Jobbik roncsain abból élnek vele együtt, hogy védik a védhetetlent, magyarázzák a magyarázhatatlant), aki a magyar filmipar egyik legértékesebb műsorának, a Hagyatéknak volt a szerkesztője, s aki kilátástalannak tűnő helyzetben végigharcolta a „kisátkost”, a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-fémjelezte nyolc évet.
Ez ma az egykor volt nemzeti párt, a Jobbik. Az elvétett irány okozta elkeseredettség, a frusztráció, a maga előidézte szorongatott anyagi és jogi helyzet csak fokozza a bent maradottak agresszióját, irracionalitását, gondolkodásképtelenségét és gyűlölködését.
A párt hivatalosságai szerint többen csatlakoznak, mint ahányan távoznak, ami nyilvánvaló képtelenség, mondhatjuk, propagandahazugság, de egy pillanatra tegyük fel, hogy így van, s nézzük meg, hogy kik távoznak és kik jönnek.
A Jobbik ifjúsági tagozatának Facebook-oldalán nemzeti szempontból önleleplező hozzászólásokat lehet olvasni a Szőcs–Beke-ügyben, pedig ha létezik eset, amikor még egy gyurcsányistától is elvárható lenne, hogy megszólaljon benne a magyar szolidaritás, akkor ez éppenséggel az, midőn börtönbe vetnek az egész erdélyi magyar közösség megfélemlítésének céljával ártatlan magyar embereket, akiket nem mellesleg az elsőfokú bíróság felmentett a terrorizmus vádja alól.
Olvassuk csak: „Hol is élnek ezek a székely atyafiak? Ja, hogy Romániában? Vannak ott törvények, amit az ott születetteknek és élőknek, vendégeskedőknek, átutazóknak be kell tartani. Ennyi csak.” De van ennél szebb is: „Baromira unom már ezt a székely istenítést! Aki magyar akart lenni, már réges-régen itt él, itt dolgozik és itt adózik! Aki ott maradt, maradjon, román, már nem magyar. (…) Lassan Anglia vagy Németország lesz az unokáink szülőföldje! Megyünk, mint anno az erdélyiek ide. De, még egyszer kihangsúlyoznám, aki ott él, az román állampolgár!” És erre kapott a Jobbik az oldalát látogatóktól 44 like-ot!
Míg alatta egyetlen józan hang figyelmeztet tárgyilagos hangon – s nem a kormánypártot védendő –, hogy nem a székelyek döntötték el a választást. Nos, hát így állunk azokkal, akik jöttek, és azokkal, akiket a Jobbik kinevel magának. A vita legnépszerűbb hozzászólása (!) szerint magyar az az erdélyi, aki emigrál Magyarországra, s aki ott marad, ahová évezredes gyökerek kötik, az román.
De nincs min csodálkozni: az egykori nemzeti párt legfőbb szövetségesei a Vona Gábor által „XXI. századi pártoknak” nevezett erők: az LMP, a Momentum és a többiek. Amelyek egyébként a gyászos SZDSZ szellemi utódpártjai: nyíltan hirdetik, hogy támogatják a homoszexuálisok házasságának legalizálását, nyíltan vállalják, hogy szorosabb együttműködést tartanának szükségesnek a kontinens tönkretételén fáradozó unióval, bevezetnék az eurót, lemondva ezzel a gazdasági szuverenitás egy fontos eszközéről, pont most, amikor a középtávú célnak éppenséggel az uniótól való minél nagyobb függetlenedésnek kellene lennie.
Simili similis gaudet. Összefogunk a nemzet ellenségeivel nemzeti jelszavak és nemzeti zászlók alatt a törvényes magyar kormány ellen.
Pont, mint Károlyi Mihályék, akik, ne feledjük, a magyar függetlenség piros-fehér-zöld mázával öntötték le katasztrófapolitikájukat, prédálták szét az országot, s tették volna azt a megmaradt csonka honnal is, ha lehetőségük lett volna rá.
A szerző politológus