Senki ne gondolja, hogy a NEM szektája kizárólag az Országház ellen lépett fel a maga módján annak idején. A szekta minden ellen fellép, ami saját ízlése, értékítélete szerint nem elég praktikus, vagy drága, vagy csak egyszerűen nincs értelme. Ilyen és ehhez hasonló megfontolásokból támadta meg a szekta annak idején a Margit híd építésének tervét, mondván, ez a híd nem visz sehonnan sehova. Megtámadták az Andrássy út megépítésének gondolatát, majd a Nagykörút kiépítésének gondolatát és tervét, amely a nyolcszögű téren, az Oktogonnál fut egybe az Andrássy úttal, mondván, mindez túl drága, értelmetlen, ráadásul két ilyen grandiózus beruházás biztosan csődbe viszi a várost, az országot.
Impraktikus dolgaink (1. rész)
Nincs új a nap alatt, van, ami nem változik sohasem. Ilyen örök, soha el nem múló létező a NEM szektája. Ők sok-sok csatát meg tudnak nyerni, de hál’ istennek háborút soha nem nyernek, mert akkor még mindig a tűz körül ugrálnánk, hajunkban egy lábszárcsonttal. Vagy inkább még ott sem.
Amikor az Andrássy út építésekor megjelentek a főurak és a felső középosztály tagjai, a sajtó és a suttogópropaganda nyomban elkezdte terjeszteni a telekspekuláció és a korrupció vádjait. Majd belekötöttek a földalatti vasút tervébe, az operaház felépítésének szükségességét is megkérdőjelezték, finnyogtak és picsogtak a Hősök terétől – vagyis mindattól, ami ma a világörökség része, és ami miatt Budapest az, ami.
A NEM szektája pedig ugyanezt folytatta és folytatja napjainkban.
Mindjárt bemelegítésként elkövették legújabb kori történelmünk legaljasabb, legundorítóbb nemzetárulását, amikor nemet mondtak a határon túli magyarok állampolgárságára, másodszor is kitagadva őket a nemzeti közösségből Trianon után. 2010 óta pedig ez a beteg szekta nemet mondott minden adócsökkentésre, nemet mondtak a rezsicsökkentésre, nemet mondtak a bankok elszámoltatására, nemet mondtak az ország határainak a megvédésére – és ezzel összefüggésben egyetlenegy valamire mondtak igent: az illegális migrációra, az Európát elözönlő idegenségre. És most nemet mondtak az olimpiára.
Ez a legutolsó nem különösen visszataszító, ugyanis – miképpen azt Tarlós István helyesen megjegyezte – egészen egyszerűen elárulták az ügyet, elárulták a nemzeti minimumot. Alig másfél évvel ezelőtt például a fővárosi MSZP teljes mellszélességgel kiállt a budapesti olimpia ügye mellett. Kunhalmi Ágnes és Horváth Csaba arról beszélt, hogy Magyarország csak nyerhet a játékok megrendezésével, Kunhalmi Ágnes maga emlegette, hogy ez lehet a nemzeti minimum, ami végre összehozza a magyarságot, nem elválasztja, ugyanis ebből nem lehet pártpolitikai kérdést csinálni.
„Egy olimpia nem kizárólag a beruházásokról szól, hanem inkább az odavezető útról” – mindezt Horváth Csaba, az MSZP fővárosi közgyűlési frakcióvezetője mondta 2015 júniusában. A politikus szerint az olimpia segíthet abban, hogy egy jobb nemzet legyünk, és egy sikeres olimpia megrendezése után jelentős nemzetközi elismerést szerezhet Magyarország. „Legyenek olyan témáink, amik segítenek abban, hogy egy nemzetté kovácsoljanak minket” – mondta a szocialisták frakcióvezetője. „Egy sikeresen megrendezett olimpia Zalaegerszegtől Békéscsabáig mindenkit erősíthet” – tette hozzá.
A korabeli (másfél évvel ezelőtti) tudósításokból sok minden kiderül. Például a kormánypártisággal nehezen megvádolható Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere ezeket mondta: „Egyetlen furfangos mondatot sem találtam a tanulmányban, nagyon alapos munkáról van szó.” „Az egyik legfontosabb pont az időzítés, és a 2024-es dátum miatt sok minden segítheti az olimpia ügyét. Az Agenda 2020 erre az ügyre van kitalálva. Magyarország olyan 10-15 éves fejlődési pályán van, hogy 2024-ban kész lehet az olimpiarendezésre” – jelentette ki Oszkó.
„Felmerül a kérdés, szabad-e a következő tizenegy évben ennyi pénzt az infrastruktúrafejlesztésre fordítani, és a válasz igen. Szabad-e ennyi pénzt elkölteni, miközben másféle társadalmi feszültségek vannak? Fontos hangsúlyozni, hogy ez megtérül, mivel munkahelyeket teremt, és az általános gazdasági fejlődéshez is hozzájárul. Ez a pénz ezeket az egyéb problémákat is képes kezelni, megoldani. Nagyon favágószemlélettel nézve: ha 774 milliárd forintot elköltünk, és ebből 1100 milliárd bevétel lesz, ez megéri” – mondta a volt miniszter.
Vajon mi történhetett azóta? Mi változott meg alig másfél év alatt?
Ezeket a kérdéseket teljesen felesleges feltenni, ugyanis ezek a kérdések azt feltételezik, hogy az Orbán-kormány „baloldali” (ugyan már…) ellenzékének van bármiféle elvi hozzáállása bármihez, hogy van bennük bármilyen tartás, meggyőződés, hit, kitartás és becsület. De nincsen. Mindössze annyi történt, hogy a NEM beteg szektájához csatlakozott hirtelen egy fiatal társaság, akiknek szintúgy nem az olimpia a lényeg, hanem a politika, és ehhez a fiatal társasághoz gyorsan odacsapódott minden baloldali forgács, leszerepelt párt, pártocska, győzelemre, kormányzásra teljesen esélytelen (és alkalmatlan) vizesnyolcas.
És vajon kik ezek a momentumos ifjak? Igazából teljesen mindegy. Róluk elég annyit tudni, hogy színre lépésük pillanatában hangosan elutasították a pártok segítségét, támogatását, kijelentették, nem akarnak közösködni semmilyen politikai formációval, aztán az idő múltával mindegyiktől elfogadták a segítséget, leginkább az aláírásokat. De miről is szól valójában az aláírásgyűjtés? Most éppen azt hazudják, hogy az olimpiáról szóló népszavazás kiírásáról. És persze hangosan követelik, hogy a kormány meg ne merészeljen hátrálni, írja ki azt a bizonyos népszavazást, nehogy cserbenhagyjon negyedmillió választópolgárt!
Már a kiindulópont ordas hazugság. Ugyanis kígyóvállú barátaink nem azt tették fel kérdésként, hogy akarnak-e önök népszavazást az olimpiáról, hanem ezt: „Egyetért-e ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”
Vonjuk vissza a pályázatot, mert NEM akarunk olimpiát – erről szól a tornából felmentettek kérdésfelvetése, nem a népszavazásról. A negyedmillió választópolgárra hivatkozás pedig végtelenül visszataszítóan és hiteltelenül hangzik ezek szájából, hiszen éppen ők akarják figyelmen kívül hagyni 3 362 224 magyar választópolgár akaratát. Ugyanis ennyien mondtak nemet tavaly októberben a kényszerbetelepítésre. S ami a lényeg, és amit nem lehet eléggé hangsúlyozni, elégszer ismételni: a Momentumnak legkevésbé az olimpia a fontos. Az olimpia csak ürügy számukra, a párttá válás és a politikai szereplés belépője. Ebben az ügyben pedig éppen leghűségesebb szövetségeseik, a jobboldal- és Orbán-fóbiás sajtó árulta el őket. Az Index írta meg még február 8-án a leleplező cikket, ezzel a címmel: „A legféltettebb kincset nem kapták meg az olimpiás aláírásgyűjtők”.
A cikkben pedig egyebek mellett ezt olvashatjuk:
„2. Nincs címlista„
A házról házra járást jelentősen gyorsítaná, a hatékonyságot pedig javítaná, ha a Momentum rendelkezne címlistával, egyfajta balos Kubatov-listával. Vagyis ha lenne egy adatbázis, hogy kik azok a potenciális szavazók, akiktől érdemes kérni az aláírást (akik például korábban baloldali pártra szavaztak, nagyobb eséllyel támogatják a népszavazást). Ilyen címlistája a Momentumnak frissen alakult szervezetként nyilván nincsen, a kampányt támogató pártok közül viszont rendelkezik ilyen adatbázissal elsősorban az MSZP és a DK. Ilyen listák létezését persze hivatalosan minden párt tagadja, de nyilvánvalóan a pártok megőrzik azoknak az adatait, akik aláírtak nekik, ajánlást adtak jelöltjeiknek. Pont azért, hogy ilyen esetekben megkeressék őket.
Bár az MSZP és a DK is támogatja a népszavazást, a vezetőik nyilvánosan is aláírták az ívet, a Facebookon, honlapjaikon aláírásra buzdítanak, az MSZP-sek a héten a pártirodáikat is kinyitották, aktivistáikat is utcára küldték, a nagy fegyverüket, a címlistáikat viszont nem adták át a Momentumnak. Nem is csoda persze, hogy nem akarták kiadni a kezükből az értékes kincset, hiszen a párttá váló Momentum potenciális ellenfél lehet.”
Kérem az olvasót, elevenítse fel emlékeiben, hány éven keresztül, hányszor és milyen stílusban támadták a Fidesz–KDNP-pártszövetséget a „Kubatov-listákkal”, és most a világ legtermészetesebb dolgaként bevallják, hogy mindenkinek van listája, és azon sajnálkoznak, hogy a „féltett kincset” nem adják oda szegény fiatal aktivistáknak. Viszont már nem is kell, hogy odaadják… Az olimpiaellenesség jelszavával az ifjú törökök belefogtak a politikacsinálásba, menetből párttá alakulnak, van már saját listájuk, és elhitték önmagukat. És mindez persze jó, hiszen a mi malmunkra hajtja a vizet.
Csak az a baj, hogy rámehet a budapesti olimpia. Aminek a megrendezését nagyon megérdemelnénk végre. Éppen ezért még nem tudom kimondani, hogy el kell engedni az ügyet. Sok-sok érvet tudnék mondani, miért kell beleállni a harcba. És a legfőbb érvek egyike ezeknek az impertinens, penetráns, hazug senkiknek a hatalmas nagy pofája. Amiről ideje letörölni a debil vigyort. Már csak a puszta élvezet kedvéért…