„Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem” – írta Bessenyei György 1778-ban. Ez volt a nyelvújítás nyitánya, és a magyarság tudóssá is vált, nem kellett szégyenkeznie a többi nemzet között. Akkor azon vitatkoztak, hogy az anyanyelv megújítása és fejlesztése hogyan sikeresebb: eredeti művek létrehozásával vagy idegen nyelvű irodalom fordításával? Az viszont fel sem merült, hogy ne az anyanyelv fejlesztése legyen a kulturális megújhodás elsődleges célja.
Ma pedig odáig jutottunk, hogy a magyar nyelv, az anyanyelv még eszköznek sem kell. Az idegen nyelvek oktatásának stratégiája csak önmagára kíván alapozni. A középiskola az általánosra, az általános iskola pedig az óvodai nyelvoktatásra. Nem lehet elég korán kezdeni, nem lehet elég eszközzel támogatni. Csakhogy akár az anyaméhig elmehetnek, nem fognak jutni sehová. A jó fizikus nem attól lett jó fizikus, hogy hány fizikaórát tartottak neki. Lehet, hogy éppen attól, hogy hegedült gyermekkorában. Használta és edzette az agyát és a testét, hozzászokott az intenzív értelmi és fizikai tevékenységhez, úgy, hogy szinte észre sem vette a fejlődést. Ez a nevelődés és a nevelés lényege.
Ennek éppen az ellenkezője történik ma a családban és a társadalomban. Az egészséges testmozgásról, kézi és agytevékenységről leszoktató játékok arzenálját zúdítják a kisgyermekre. A játék játszik, a gyerek pedig a szemlélő. Koncentrálni soha nem tanul meg, mert minden mozog és változik körülötte, minden odébb megy, mielőtt igazán észrevennék és felfedeznék.
És miután már így elrontották, tönkretették a gondolkodását és az idegrendszerét, ráfogják, hogy ő másra nem képes, csak az örökkön változó és mozgó világra rácsodálkozni, így hát az iskolának ehhez kell alkalmazkodnia. A könyv már nem lehet érdekes, csak az, ami színes, villog és meg lehet rajta nyomni egy gombot. Bizonyára az idegennyelv-oktatásnak is alkalmazkodnia kell ehhez.
Csakhogy az ember, a teremtett lény gyermekkorban azért van megáldva a játékossággal, hogy abból nőjön ki majd a dolgozni, alkotni és családról gondoskodni tudó felnőttség.
A legalapvetőbb játék az anyanyelv elsajátítása. A ritmus, a mondóka, a dallam, a szó, az ajak működése, a tenyér csattanása, a láb dobbanása, a nyitott fül, a tekintetek összekapcsolódása, az együttlét rítusa mind az emberi testhez, lélekhez kapcsolódik, és nem gépekhez. Zajban nincs beszédészlelés, beszéd nélkül nincs értés és olvasás, mozgás nélkül nincs írás és gondolkodás. Anyanyelv nélkül nincsenek fogalmak, nincs mondanivaló, nincs mit lefordítani idegen nyelvre. Igaza van Kosztolányinak: akinek néhány idegen szó már nyelvtudást jelent, az az anyanyelvét is gyatrán birtokolja. Vajon hányan mennének át közülünk egy középszintű magyarnyelv-vizsgán?
A NAT tervezete 7. osztályban heti három magyar nyelv és irodalom órát javasol összesen. Ekkor kellene elsajátítani azokat a leíró nyelvtani fogalmakat (alany, névmás, határozószó, segédige, igemódok, alárendelés, mellékmondat stb.), amelyekre az angol- és a némettanárnak is építeni kell. Az idegen nyelvek oktatói bizonyára ezt a feladatot is magukra vállalják, hiszen az óraszámot ők kapják. Őszintén kívánom, hogy egyre jobban sikerüljenek a nyelvvizsgák és idegen nyelvi érettségik, de nehezen tudok elképzelni lényeges előrehaladást olyan oktatási rendszerben, ahol a magyarérettségit az is leteheti, aki semmit sem tud leíró nyelvtanból és helyesírásból.
Igen, az édes anyanyelvünk az csak úgy van. Olyan parlagon, mint valamikor Mezzofanti bíboros idejében, a nyelvújítás előtt. A híres poliglott magyarul üdvözölt egy magyar főúri küldöttséget a pápai udvarban, és senki sem tudott rá válaszolni. Ma pedig senkinek sem fáj, hogy mi történt és mi történik a magyar nyelvvel, mindent el lehet ellene követni büntetlenül. Csak az idegen nyelv sikertelensége fáj. Nem látjuk az összefüggést?
Egy osztálytalálkozó jut eszembe, ahol volt diákjaim egyike kifejtette, hogyan neveli a kislányát. Ő, az anya, óvodás gyermeke előtt egy szót sem hajlandó kiejteni magyarul, kőkeményen megköveteli tőle az angolt. Az osztálytársak csak hallgattak, velem együtt. Ez lenne a megoldás?
A szerző tanár
