Szilveszter van ma, a móka és kacagás ideje, nevessünk mi is egy jót! Történetesen a 444-en és a HVG internetes kiadásán, de előbb lássuk, miről is van szó. „Leslie Mandoki előre kikötötte egy német tévénél, hogy nem kérdezhetik a Dschinghis Khanról, cserébe végig ezzel szívatták” – cikkezett karácsonykor a 444. A régóta Németországban élő, magyar származású zenész a német RTL-csoport egy csatornája, az N-tv, azon belül is a So! Muncu! című beszélgetőműsor vendége volt.
A 444 elbeszélése szerint az történt: Mandoki megelégelte, hogy a műsorvezető újra és újra szóba hozza a Dschinghis Khant, azaz – a 45 év alatti olvasók kedvéért – az 1980-as éveknek az azonos című slágert is jegyző eurodiszkó-zenekarát. „Úgy látszik, van egy olyan sötét pont a múltjában, amit nem lehet felhozni nála”, mert „a jelek szerint ma már a magyar zenésznek is kínos” – így utal a cikk a Dschinghis Khanra. Én ugyan nem tudom, mi ma ebben a kínos – valószínűleg ízlés kérdése a dolog –, de hogy a 80-as évek elejének Budapestjén nem volt kínos az eurodiszkó, azt onnan tudom, hogy már akkor itt rontottam a levegőt.
De vissza a történetünkhöz! Egyszer csak hang szól be a vezérlőből, hogy elég volt, illetve Mandoki is felpattan a helyéről, jelenetet rendezve. Egy megállapodásra is hivatkozik, amelyet szerinte a műsorvezető megszegett. De aztán valahogy mégis kibékülnek. – Leülsz-e vagy mész? – kérdezi a műsorvezető Mandokit, aki végül is marad, visszaül a helyére, majd úgy folytatja a mondandóját, mintha mi sem történt volna. Jól kioktatják demokráciából – ez lenne a csattanó. Eddig a történet, amit a HVG csak átvesz és egy kicsit ki is színez.
„Leslie Mandokit a NER majdnem leszoktatta a sajtószabadságról, a németek kénytelenek visszaszoktatni” – ez az ő címük, ami első blikkre már csak azért is erős, mert hiszen a zenész 43 éve él Németországban, ahol rendszeres színpadi és médiaszereplő, amivel a magyarországi látogatásai alkalmával eltöltött idő aligha van egy súlycsoportban. „Orbán Viktor kedvenc zenészének” (elvégre Mandoki itt és most ebből a szempontból érdekes ezen hírportáloknak) „kellemetlen élményben volt része” – szövi tovább a mesét a HVG.
Mindez azonban kamu. Nem tudom eldönteni, hogy a stílusérzéke vagy a szakmai ösztöne csalta-e meg inkább a németből egyébként ötöst érdemlő kollégát – mármint a 444-est, hiszen a HVG-s nem tett mást, mint átfogalmazta másnak a cikkét –, mindenesetre a humorban nem ismerte (fel) a tréfát. Az általa mellékelt videófájlon is kivehető, de hozzám hasonlóan utána is kérdezhetett volna, hogy megtudja: Mandoki felháborodása műfelháborodás, a vezérlőből beszóló hang ugyancsak előre megrendezett jelenet, amely a műsor nézettségét növelő izgalmat visz ebbe a lényegét tekintve szatirikus politikai paródiába.
Magyarul: Mandokit nem oktatta ki senki, és legkevésbé az a közeg, amelyben csaknem fél évszázada él. Vagyis úgy van sztori, hogy közben nincs. Lehet ezt az egészet a német humor számlájára írni: a vicc szerint a (szilveszteri) rémálomparti jellemzője, hogy az olasz szervezi, az angol főzi az ételeket és a német gyártja hozzá a vicceket.
Két éve a fergeteges német humor jogi bonyodalmakat idézett elő és diplomáciai konfliktusba is sodorta Németországot, miután egy – ottani mércével legalábbis – humorosnak tartott mókamester, Jan Böhmermann egy gúnyversben a többek között azt állította Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökről – azóta már államfőről –, hogy kecskékkel üzekedik és gyerekpornót néz. Ezt ugyan senki nem értette szó szerint, mégis botrány lett belőle.
A mi esetünkben a helyzet felismerését persze bonyolítja, hogy komoly dolgokról is szó esik Serdar Somuncu, a török születésű német politikai parodista – a Die Partei, azaz A párt elnevezésű viccpárt tavalyi kancellárjelöltje – önmagáról elnevezett műsorában. De látszólag Jona-
than Swift is komolyan értekezett Szerény javaslat című röpiratában az ír csecsemők elfogyasztásáról; épp ez tette írását kiemelkedően szatirikussá, groteszkké, abszurddá. Nem kell mindent szó szerint érteni, amit az ember hall vagy olvas; jó esetben erre készít fel az iskola, ha másmilyen nem, akkor legalább az életé.
