A kormányportálon olvasható előterjesztés szerint a szaktárca törvényt alkot arról, hogy a fegyveres és fegyvertelen önvédelmet fejlesztő sportágak és tevékenységek elősegítik hazánk általános védelmi képességének fejlesztését. Ez, együtt a honvédelmi miniszter és a kormányfő által is többször hangoztatott „Minden járásban legyen lőtér” programmal, valamint egy újfajta önkéntes tartalékos rendszer bevezetésének ígéretével, bizony megmozgatta a fantáziámat.
Mint fegyverekkel foglalkozó szakújságíró és mint egy nyugdíjas honvédtiszt fia, közel érzem magamhoz a témát. Megéltem a sok gyerekkori költözés közben, hogy a kisebb, de ütőképesebb hadsereg elkoptatott szlogenje mindig csak kisebb, de sosem ütőképesebb fegyveres erőket eredményezett. A rendszerváltáskori százezer fő feletti néphadseregből mára egy huszonezres minihadseregecske maradt, amelyből a valódi harcoló (harcképes) alakulatok négy-ötezer főt tesznek ki. Annak idején majdnem több harckocsi és páncélozott szállító harcjármű volt rendszerben, mint most lövészkatona.
Egy újfajta, területi önkéntesekre alapozó elképzelés azonban paradigmaváltás nélkül könnyen válhat ismét csak egy pénznyelő, alacsony hatékonyságú, tiszavirág-életű fellángolássá, amit érdemes lenne elkerülni.
Az ötlet üdvözlendő, a magam részéről mindig is a svájci típusú honvédelmi berendezkedést tudtam elképzelni egy ennyire kis országnak. Mint ismeretes, az alpesi államban az alapkiképzés után minden katonának otthon kell tartania egyéni lőfegyverét és lőszerét, és évente kötelező gyakorlatokon kell részt vennie.
Az az alapvető igazság áll emögött, hogy az ember leginkább otthonról hajlandó – akár fegyveresen is – megvédeni a saját házát, utcáját, faluját, városát (ebben a sorrendben). És legjobban saját környezetében tud eredményesen tevékenykedni, ott van helyismerete.
Egy esetleges támadó szándékú irreguláris erő számára pedig nem biztos, hogy az az elrettentő, ha rendelkezésre áll néhány Gripen vadászgép, hanem az, ha egy faluvégi kis hídon sem tudnak átkelni, mert egyszerűen lelövik őket.
Franciaországban egyébként épp most próbálnak valami hasonlót. Két éven belül 84 ezer fős nemzeti gárdát kívánnak létrehozni, tisztán önkéntesekből, akik akár terrorhelyzet esetén is fegyveresen is tudják támogatni a hadsereget, rendőrséget, csendőrséget. A magyar történelmi hagyományoktól sem áll távol az ilyesmi, gondoljunk csak az 1848-as és 1956-os önkéntes nemzetőrökre.
A jelen jogszabályi környezet és fegyverjog, valamint a fegyverellenes rendőrhatósági hozzáállás mellett azonban a polgári sportlövő vonal maximum kisegítő- vagy előképzési szerepre lehet jó, fő súlypontnak alkalmatlan. Mivel a sportcélú lőfegyvertartási engedély megszerzése egy brutális, csaknem egyéves bürokratikus vesszőfutás, és kisebb anyagi csőd (megtartása nem kevésbé), mára körülbelül 3000 engedélyes sportlövő maradt, számuk folyamatosan csökken. Egy önkéntes tartalékosokat kinevelő honvédelmi sportszövetség támaszkodhat, de nem alapozhat rájuk.
Az olimpiai lövészsportok jelentős része az alap biztonsági, fegyverfogási, kezelési fogások elsajátításán túl alkalmatlan bármilyen katonai vagy önvédelmi vonatkozásban. Az alkalmazott fegyverek is inkább sporteszközök, mintsem a szó klasszikus (katonai) értelmében vett fegyverek. Ehelyett célszerű lenne a jelen polgári rendőrségi rezsim mellett önálló honvédelmi fegyverengedélyezési eljárást létrehozni az új típusú önkéntes tartalékosoknak. Erre ma nem terjed ki a polgári fegyvertörvény hatálya. De ennél fontosabb a jövőre nézve, hogy sem a jelenlegi, sem a tervezett EU-direktíva tiltó jellegű rendelkezései sem alkalmazandók.
Egy ilyen jogszabály alapján szigorú kontroll és folyamatos monitoring mellett a honvédelmi engedélyes kifejezetten csak honvédelmi szempontból releváns fegyvereket, a Magyar Honvédségben (NATO-ban) rendszeresített kaliberjelű öntöltő puskákat/karabélyokat, hadipisztolyokat tarthatna és használhatna a lőtereken. Ezeket a saját pénzén szerezné be, így az államnak csupán a képzés, az esetleges egyenruházat és a lőtérüzemeltetés jelentene költséget. Nem kellene a honvédelmi sportszövetségi lőtereken nagy mennyiségű lőszert, fegyvert tárolni, ezáltal nem lennének bűnözők, terroristák célpontjai sem, nem kellene vagyonokat költeni őrzésvédelemre.
A honvédelmi engedélyes részére elő lehetne írni, hogy bizonyos mennyiségű lőszert saját tárolóhelyén kell tartania, annak egy részét esetleges háborús/terroresemény, mozgósítás esetén a honvédség katonái számára át kell adnia.
Természetesen a saját lőfegyver megszerzéséhez szigorú és alapos biztonsági és lőkészségi vizsgákat kell megkövetelni, valamint megfelelő katonai szempontú kiképzésen átesni és rendszeres, évente többszöri szinten tartó és továbbképző gyakorlaton részt venni. Ezek időtartama fizetett szabadságnak minősülhetne, amely a munkáltató részére járulék- és adómentes időszak lehetne. A francia állam havi 100 euróval támogatja az új nemzeti gárdistákat, de ne álmodozzunk!
A honvédelmi engedélyes már csak az általános európai terrorfenyegetettség okán is a maroklőfegyverét-pisztolyát rejtve, töltve közterületen viselhesse. Ezáltal egy komoly kiképzésen átesett személyekből álló második, láthatatlan védelmi háló is létrejönne, nőne a terroristák elkövetési kockázata. A honvédelmi engedélyes terrorhelyzet, háborús mozgósítás esetén a honvédség területvédelmi alakulatainak katonájaként lenne köteles szolgálatot teljesíteni. A nemrégiben történt, szélsőséges fegyveres csoport vezetője által elkövetett rendőrgyilkosság fényében különösen üdvös mellékhatás lenne, hogy hatásosan elszívhatná és állami kontroll alá vehetné azokat a fiatalokat, akik amúgy hajlamosak lennének az ilyen szélsőséges félkatonai szervezetek felé orientálódni.
Ezekkel vagy hasonló lépésekkel pár év alatt valóban lelkes, önkéntes, akár több tízezer fős kiképzett, saját költségére felfegyverzett valódi tartalékhadsereg jöhetne létre. Amelynek tagjai nem kényszerből katonásított közmunkások lennének, hanem törvénytisztelő középosztálybeliek.
Természetesen tudom, hogy az itt leírtaknak már a puszta gondolatától is feláll a szőr a hátán a katonai és főként rendvédelmi vezetők jelentős részének.
Pedig a felelősségteljes polgárokba vetett bizalomra igenis lehetne a honvédelem átszervezése közben is hagyatkozni.
A szerző a Kaliber magazin főszerkesztője