Napjainkban gyakran használt fogalom a magyar sajtóban a befolyásolás. Befolyásolnak bennünket. De a titkosszolgálati értelmezése ennél sokkal mélyebb tartalmat, sokkal nehezebben tetten érhető folyamatot takar.
A nyomtatott, majd az elektronikus sajtó egyre gyorsuló elterjedésével párhuzamosan szükség lett olyan háttéremberekre is, akik biztosítani tudták ezt az eszközrendszert és annak fedését is. Robert Maxwell élete és még halála is plasztikusan mutatja ezt. 1923-ban született Aknaszlatinán, ami akkor éppen Csehszlovákiához tartozott. Innen vándorolt ki Angliába, ahol a 17 éves fiú 19-nek hazudva magát kerül be a hadseregbe.
A brit csapatok elhárítási, hírszerzési részlegénél dolgozik, ahol a sajtó általi befolyásolás, dezinformáció lett a szakterülete. Ezután megkezdte saját médiabirodalma felépítését, melynek segítségével 1964 és 1970 között munkáspárti színekben parlamenti képviselő is lett. 1984-ben megvette a Daily Mirrort, amely irányítása alatt az egyik legbefolyásosabb baloldali bulvárlap lett. Érdekesség, hogy 1990-ben Magyarországon is megkezdte több sajtótermék felvásárlását. 1991-ben azonban Tenerife mellett, máig tisztázatlan körülmények között, kizuhant saját jachtjáról, és a tengerbe fulladt.
Pár nappal később Jeruzsálemben temetik el, a legnagyobb izraeli hősök temetőjében, az Olajfák hegyén. A temetésen öt egykori Moszad-főigazgató volt jelen. Shamir kormányfő így búcsúztatta. „Sokkal többet tett Izraelért, mint amit el lehet mondani.” A médiabirodalma által garantált befolyásolási lehetőségét legalább egy titkosszolgálat rendkívül jól kihasználhatta szakmai-politikai céljai, feladatai végrehajtása érdekében.
Most pedig nézzük meg az elmúlt néhány évben kibontakozott kommunikációs háborút az Egyesült Államok és Oroszország között!
A Varsói Szerződés, majd a Szovjetunió szétesését követően Kelet-Közép-Európa országai kiszabadultak a szovjet érdekszférából, és a XXI. század elejére integrálódni tudtak a NATO és az EU szervezeteibe. Oroszország a jelcini káosz után, 2001-et követően Vlagyimir Putyin vezetésével megkezdte lassú, de szisztematikus újraszerveződését.
A hiányzó gazdasági, katonai eszközrendszert pótolandó, a titkosszolgálati kapcsolatai közül visz bizalmi embereket az államigazgatás, gazdaság meghatározó pontjaira. Első lépésként a szétesésközeli állapotban lévő hadsereget, rendőrséget és titkosszolgálatokat újraszervezve, sikeresen fékezi meg a káoszt. Ezt követően pedig konok következetességgel igyekszik újrapozicionálni a világpolitika színpadán Oroszországot. Az Egyesült Államok ezt érzékelve katonai, gazdasági és titkosszolgálati-technikai fölényét kihasználva próbálta ezt kordában tartani, ha elfojtani nem is tudta.
Ennek egyik látványos lépése volt Ukrajna destabilizálása, az orosz érdekszférától való leszakítása. Az orosz orientációjú Janukovics-kormány ellen a korrupció hívószavával indult 2013 novemberében a „Majdan forradalma”.
Az ukrán főváros központi terén szinte csak a média számára látványos eseményekkel befolyásolták Ukrajna lakosságát és a világ közvéleményét. Közben pedig, a tértől néhány száz méterre, Kijev élte mindennapi életét. 2014 februárjában, a „forradalom” győzelme után megalakult az új Jacenyuk-kormány.
A kabinet egyértelműen Amerika-barát volt, amit mi sem mutat jobban, mint hogy három minisztere is a kinevezése előtti órákban kapta meg az ukrán állampolgárságot. Az előéletükben az amerikai szál pontosan kimutatható volt, amit az ellenoldali sajtó pillanatok alatt nyilvánosságra is hozott.
Ez a destabilizációs befolyásolási folyamat, amelynek fő eszköze a média volt, hihetetlenül hatásos és az eredményhez képest olcsó volt. Gazdasági oldalról árulkodó, hogy a legnagyobb ukrajnai palagáz-koncessziót birtokló ukrán vállalat igazgatósági tagja lett Joe Biden alelnök fia és John Kerry külügyminiszter fogadott fia is.
Oroszország lépéskényszerbe került, hiszen geostratégiai érdekei forogtak veszélyben. Putyin vezetése alatt az ország megháromszorozta (!) katonai kiadásait, jelentős hadiipari kutatás-fejlesztési programok indultak el. Emellett az orosz titkosszolgálatok erősödő aktivitását érzékelte több NATO-tagország elhárítása is. A megjelent nyílt értékelések szerint három területen tapasztalják ezt.
Érzékeny információk megszerzése, informatikai rendszerek támadásán keresztül; 2. hamis hírek terjesztése, befolyásolási műveletek gyakoribbá válása; 3. NATO- és Európai Unió-ellenes pártok anyagi támogatása.
Oroszország aktivizálódását kihasználva a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány során központi témává vált a vélt vagy valós orosz befolyásolási kísérlet kérdése. A két meghatározó amerikai titkosszolgálat, a CIA és az FBI a kampány során és azt követően is alapvetően ellentétesen nyilatkozott erről a nagyon fontos kérdésről.
A CIA kiszivárgott-kiszivárogtatott anyagai szerint személyesen Putyin elnök rendelte el Hillary Clinton lejáratását, amelyet a GRU (orosz katonai hírszerzés) hajtott végre. A Demokrata Párt szervereit feltörve hozták nyilvánosságra a megszerzett adatokat.
De hozzátették, hogy az információk között nem voltak álhírek, koholmányok, ez pedig lényegesen gyengíti a befolyásolási akcióról szóló állítást. Ahogy azt is óvatosan kell kezelni, hogy maga az orosz elnök rendelte el ezt a titkosszolgálati műveletet. Ezzel két probléma van: ha valóban így volt, akkor a CIA vagy lebuktatta egy kiemelt hírforrását az orosz elnök környezetében, vagy technikai-informatikai lehetőségeit dekonspirálta az oroszok előtt.
Egyik sem túl jó opció. Ha pedig csak közvetett adatok vagy feltételezések voltak, akkor megint csak nem szerencsés ilyen ex cathedra kijelentéseket tenni, hacsak nem ezzel akarták erősíteni a választási harcban az információ súlyát, hírértékét.
Ezzel szemben az FBI igazgatója, James Comey azt nyilatkozta, hogy „Clinton levelezését illetően nem találtak közvetlen bizonyítékot külföldi titkosszolgálatok esetleges beavatkozására vagy sikeres támadására.
Igaz, hogy a választási rendszer számítógépein volt jele behatolási kísérletnek.” A két szemben álló titkosszolgálati vélemény kapcsán Leon Panetta volt CIA-igazgató tette fel a legfontosabb kérdést: „Ha már 2015 végétől tudtak az esetleges orosz hackertámadásokról, akkor miért nem tettek ellene?” Ebben a költői kérdésben benne van a válasz is, a politikai megosztottság már az amerikai titkosszolgálatok belső koherenciáját fenyegeti, ami a szakmai munka színvonalára is kihatással lehet.
Ez pedig már valóban súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. Az összeesküvés-elméletetek hívei most rávághatnák: lehet, hogy ennek a befolyásolási akciónak épp ez volt a célja. Ki kell ábrándítanom őket.
A klasszikusnak mondható, professzionális befolyásolási műveletek eszközrendszere lassan leszivárgott a gazdasági, üzleti, sőt szervezett bűnözői világba is. Ezek veszélyessége sokszor semmivel sem kisebb az érintett országok nemzetbiztonságára, mint egy állami hátterű támadás esetében.
Napjainkban egyre több kelet-közép-európai ország esetében derül ki, hogy belpolitikai életükbe beavatkozni kívánó üzleti érdekcsoportok, multinacionális cégek mind gyakrabban alkalmazzák céljaik elérése érdekében a befolyásolást. A módszerek leegyszerűsítése, alkalmazásuk sematikussá válása jelenti a változást.
Egy olyan korszakba jutottunk, amely talán veszélyesebb, mint a hidegháború volt. Azért veszélyesebb, mert nincsenek egyértelmű játékszabályok, a frontvonalak elmosódtak. Új, „vér nélküli” harci eszközöket vetnek be államok ellen üzleti célok érdekében is. Azt hiszem, itt érthető meg leginkább a hibrid háború jelentése: látszólag békésen, vagy legalábbis az áldozatok számát minimalizálva miként lehet országokra, nemzetekre külső akaratot rákényszeríteni. Ennek az új fenyegetésnek a felderítése, dokumentálása, semlegesítése a titkosszolgálatoknak is új kihívást jelent.
Azt hiszem, ez a XXI. századi kommunikációs háború a klasszikus kémelhárítás, terrorelhárítás, gazdaságbiztonság területein végzett alaptevékenység mellett új, innovatív gondolkodást, szakmai megújulást követel a titkosszolgálatoktól. Ahogy a nemzetközi terrorizmus elleni harc során már megtanulták szolgálatok, a befolyásolás elleni munkában is alapigazság lesz, hogy a pénz útját kell követni, ha sikeresen akarják feltárni az ilyen jellegű műveletek hátterét.
A szerző vezérőrnagy, biztonságpolitikai és titkosszolgálati szakértő
