A német sajtóban viszont épp ennek az ellenkezőjéről írnak. Az exkancellár ugyanis nemrég fogadta otthonában a horvát külügyminisztert, aki az új zágrábi kormány bevándorlásellenes politikájának egyik képviselője.
A magyar miniszterelnökkel való találkozás a német média szerint inkább a bevándorlás kapcsán Merkellel szemben kritikus CSU és Horst Seehofer bajor miniszterelnök pozícióját erősíti. A kormányzó német kereszténydemokraták (CDU) körében ugyanis a romló népszerűségi adatokat látva egyre nő az elégedetlenség a CDU-pártelnök és kancellár Merkel bevándorlási politikájával szemben, ami immáron nyílt levelekben és kiszavazásokban is láthatóvá válik. Magyarán szólva „helyzet van”.
Miért érdemel ekkora figyelmet a 86 esztendős, balesete óta visszavonultan élő Kohl és Orbán Viktor találkozása? Helmut Kohl annak a politikusnemzedéknek az egyik utolsó tagja, aki fiatalon élte át a második világháború borzalmait. A nemrég elhunyt Helmut Schmidt szocdem exkancellárral, Hans-Dietrich Genscher liberális korábbi külügyminiszterrel, Lothar Späth CDU-s korábbi baden-württembergi miniszterelnökkel és más kortársaikkal látták Európát romokban, de látták az európai integráció kezdetét és eredményeit is. Ez a politikusnemzedék az 1960-as és 1970-es években vette át a politikai stafétát az NSZK alapító atyáitól. Ők voltak azok, akik a német egység megteremtésével (1990) és az Európai Unió létrehozásával (1992) meg tudták újítani az európai integrációt, meg tudták őrizni földrészünkön a békét, és megőrizték a nyugat-európai jóléti rendszerek társadalmi-gazdasági bázisát adó szociális piacgazdaságot.
Ez a politikusgeneráció nyertes-nyertes játszmákban gondolkodott. Számukra a mintát Konrad Adenauer és Charles de Gaulle adta, akik 1963-ban, a német–francia barátsági és együttműködési szerződéssel véget tudtak vetni a két nép közötti évszázados ellenségeskedésnek. A kereszténydemokrata Kohl és a szocialista Francois Mitterrand francia államfő szimbolikus kézfogása ezt a szövetséget újította meg 1984 szeptemberében, az egykori verduni csatatéren. Kohl nemzedékének politikáról és Európáról alkotott felfogását a német egység megvalósításának módja tükrözi a legjobban. Itt is elődjeik útját járták: Kohl a francia, brit és amerikai politikusok gyanakvását szerelte le, míg Genscher az akkori szovjet vezetőkkel tárgyalt. Kettejük sikere abban rejlett, hogy a történelmi reflexek által újra előhívott „zéró összegű játszmát” (amelyben csak egy nyertes lehet) még időben nyertes-nyertes játszmává tudták fordítani, amelyben minden fél nyer, vagy legalább nem veszít.
Ehhez szükség volt arra a bizalomra is, amit Kohlék „férfibarátságnak” neveznek. A német mondás szerint ezt a bizalmi viszonyt nagyon lassan, grammonként lehet csak felépíteni, és viszonylag gyorsan, tonnánként lehet elveszíteni. Kohlék kiállták a történelem próbáját, mert német politikusokként mindvégig európai dimenzióban tudtak gondolkodni, mindig a konszenzust keresték. Ők őszintén hittek és máig hisznek abban a közös Európában, ami most több, egymásra rakódó válság miatt került veszélybe.
Helmut Kohlt egy ilyen „férfibarátság” köti Magyarországhoz, a magyar polgári pártokhoz és Orbán Viktorhoz. A német politikai elit és a német társadalom máig valóban hálás hazánknak az 1989-es határnyitásért, amit leginkább Németh Miklós akkori miniszterelnökhöz és Horn Gyula akkori külügyminiszterhez kötnek. A hagyományosan szoros német–magyar kapcsolatokon túl a német jobboldalt erős szálak kötik a magyar polgári pártokhoz, ami a CDU és a CSU, valamint a korábbi MDF és a Fidesz első számú vezetői közötti jó személyes kapcsolatban is megnyilvánul.
Kohl még az első szabad magyar választás előtt, 1990 márciusában fogadta Bonnban Antall Józsefet, akivel már mint potenciális kormányfővel tárgyalt. A német egység atyjának ez a gesztusa is egyfajta jelzés volt arra, hogy Kohl milyen irányban látná szívesen a rendszerváltó Magyarország és Kelet-Közép-Európa fejlődését. Antall József halála után idővel Kohl és Orbán Viktor között alakult ki erős bizalmi viszony. Amikor Helmut Kohlt pártja és a hivatalos német közvélemény egy korábbi pártfinanszírozási botrány miatt páriaként kezelte, az exkancellár szívesen látott vendég volt Magyarországon. Kohl a 2002-es országgyűlési és a 2004-es európai választások előtt is ellátogatott Győrbe, hogy személyes tekintélyével is támogassa az Európai Néppárthoz tartozó Fidesz kampányát. Kohlt Győrben mindkét alkalommal nagy taps fogadta a város főterén.
Tavaly, Kohl 85. születésnapja alkalmából a XXI. Század Intézet szervezett Budapesten konferenciát, amelyen Kohl azon képességét méltatták a leginkább, hogy Európa nyugati fele mellett „megérti” Kelet-Közép-Európát is.
Európa most ismét nagy kihívásokkal néz szembe, a Maastrichtban lerakott alapokra felépülő unió alapos tatarozásra szorul. Az euró, a migráció, a Brexit, a török–ukrán vízummentesség és a bővítés akut kérdései mellett alapvető váltóállításokra van szükség. Vajon az Európai Egyesült Államok föderális modellje, vagy a többsebességes EU, netán a kompetenciák Brüsszel és a tagállamok közötti újraosztása, esetleg az á la carte EU, vagy pont a nemzetállamok Európája modell irányába kellene-e elmozdulni? Ebben a vészterhes időben az EU legnépesebb és legnagyobb gazdaságát adó Németországnak kell(ene) a megújulásra épkézláb javaslatot tennie. A Berlinből érkező javaslatok azonban egyre kevesebb tagországnak tetszenek, a britek pedig bennmaradásukért cserébe egyenesen felmentést kérnek a maastrichti szerződésben megfogalmazott „egyre szorosabb unió” kötelezettségei alól.
Merkel kancellár és kormánya az utóbbi időben egyre jobban eltér az Adenauer és Kohl által felvázolt úttól, konszenzusos megoldások és nyertes-nyertes játszmák helyett immáron nyílt konfliktust is felvállalnak, mint 2015 tavaszán a görög adósságválás idején, akkor még az uniós jog talaján állva. Ilyen konfliktus volt 2015 szeptemberében a szír migránsok tömeges befogadása, akkor éppen a schengeni és a dublini szabályok felrúgásával. Berlin már erőből (többségi szavazással) is keresztülviszi akaratát, mint tavaly ősszel a 120 ezer fős migránskvótáról szóló tanácsi határozat elfogadtatásánál. Vezető német politikusok nyílt fenyegetésekben kötik össze az egyébként garantált uniós fejlesztési források kifizetését és az állandó, kötelező betelepítési kvóta elfogadását.
Merkel kancellár kormánya az euró, az adósságválság és a bevándorlás kérdésében sodrásba került, és főként az utóbbiban elszigetelődött. Németország mellett ma már szinte csak Portugália hajlandó nagyobb számban migránsokat befogadni, ennyi maradt a „befogadásra hajlandó tagországok szövetségéből”. Talán nem véletlen, hogy Kohl exkancellár és környezete ebben a helyzetben elérkezettnek látja az időt arra, hogy megszólaljon. Tévedés lenne azt hinni, hogy Orbán Viktor fogadásával Kohl pusztán borsot akar törni Angela Merkel orra alá, aki az 1999/2000-es pártfinanszírozási botrányt használta fel arra, hogy a CDU-t kivonja az akkori tiszteletbeli elnök, Kohl befolyása alól, és pártfőtitkárból pártelnökké váljon.
Helmut Kohl életútját és európai elkötelezettségét látva a küszöbön álló találkozás okát sokkal inkább Kohlnak a CDU, valamint az EU és Európa jövője iránt érzett aggodalmában kell keresnünk. Ha valaki, akkor Kohl tudja a legjobban, hogy Németország nem szigetelődhet el Európában, és a CDU-tól jobbra nem kapaszkodhat meg tartósan politikai párt. Merkel kancellár politikája megosztja a CDU–CSU-pártszövetséget és megosztja Európát. A 2004-ben csatlakozott tagországok polgárai azonban a kontinens nyugati részén sokáig jól működő nyertes-nyertes modellhez akartak csatlakozni. Helmut Kohl Európájához.
A szerző a Századvég Alapítvány vezető elemzője