Európa tele van politikusokkal, ugyanakkor alig akad köztük államférfi. Most pedig Helmut Kohllal az európai politika utolsó óriása távozott, olyan nagy formátumú államférfi, aki Otto von Bismarckkal vagy Konrad Adenauerrel mérhető csupán. A világ legjelentősebb politikusai, valamint az unió vezetői egyaránt méltatták Kohl történelmi szerepét. Miközben hozzátartozói, barátai és őszinte tisztelői azon fáradoznak, hogy feldolgozzák annak a nagyszerű államférfinak a halálát, aki Kelet és Nyugat újraegyesítésében történelmi szerepet töltött be, senki sem kérdezi meg, vajon hogyan viszonyult ennek a gyászoló politikai gyülekezetnek jelentős része Kohl személyéhez, elveihez, politikájához akkor, amikor vezéregyéniség volt, és azt követően, amikor már túl volt politikai pályája csúcsán.
Hiszen furcsa jelenség, hogy azok a nyugati balliberális politikusok igyekeztek a legjobban, egymást megelőzve bejelentkezni Kohl temetésére, akik folyamatosan lábbal tiporják a nagy kancellár által vallott keresztény hitet. Azok a német politikusok, köztük egykori párttársak kezdték halálakor felértékelni, akik életében nemegyszer ellenségesen viselkedtek vele, sőt meg akarták buktatni, vagy egyenesen elárulták, cserbenhagyták. A feltétlen tiszteletet kimutatók között ott vannak azok, akik évekig megkeserítették életét azokkal a támadásokkal és vizsgálatokkal, amelyeket a pártjának állítólag törvénytelenül adományozott pénzek miatt indítottak ellene. Magasztalói sorában ott tülekednek, akik támadták a kancellárt, amikor az ország újraegyesítése utáni gazdasági nehézségekért őt tették felelőssé.
A gyorsan felejtő német politikusok ma már a valóság elkendőzésében érdekeltek, ezért napjaink generációja nincs is tisztában a hűtlen barátok személyével és felelősségük mértékével. Mindezek fényében már nem olyan meglepő Helmut Kohl özvegyének, Maike Kohl-Richternek eredeti terve, amely szerint a strasbourgi búcsúztatáson egyetlen német politikus sem mondott volna gyászbeszédet. Kizárólag külföldi politikusok szólaltak volna meg, köztük Orbán Viktor. Maike Kohl-Richter csak akkor mondott le a tervéről, amikor bizalmasai figyelmeztették, botrány lehet belőle.
A katolikus vallását komolyan vevő Kohl megmutatta Európának sziklaszilárd keresztény meggyőződését. Az európai eszme kancellárja rendszeresen részt vett a német katolikus egyház legnagyobb évenkénti társadalmi seregszemléjén. Bátran, állhatatosan és előrelátó erővel dolgozott, amelyhez az energiát hitéből merítette. Egyetlen európai államfő sem fogalmazta meg szebben a vezető államférfi politikusi felelősségének lényegét. Kohl kancellár II. János Pál pápával történt találkozásakor, amikor együtt léptek át a Brandenburgi kapun, a következőket mondta: „A megélt felelősségnek szüksége van arra, hogy benső egységben legyen saját lelkiismeretével, a felebaráttal, és főként az Istennel való kapcsolatában.”
Nézzünk körül: felfedezünk-e ilyen vagy ehhez fogható lelki emelkedettséget Kohl újdonsült barátaiban? Sőt ma, ha csak hasonló kijelentésre ragadtatná magát valamelyik állam- vagy kormányfő, magára vonná a nagy kancellárt gyászoló brüsszeli elit haragját, ahogyan történik ez Orbán Viktor esetében. Kohl otthon volt az európai kultúrában, a történelemben, bármikor fejből idézett költőket, filozófusokat. Aki belelapoz beszédeibe, elámul a kontraszton: hogyan lehetséges, hogy a mai nyugati politikusok nyilvános szerepléseiben nyoma sincs mindezeknek? Németországban, de az unió vezetői között sincs jelenleg olyan politikus, aki továbbvinné azt a politikát, amit Kohl képviselt.
Miközben ő a végsőkig hű és lojális volt párttársaihoz, munkatársaihoz, számtalan támadás érte kancellársága tizenhat, valamint pártvezetése huszonöt éve alatt. Beigazolódott, mint már annyiszor előtte is, a hála nem politikai kategória. Saját pártja akarta megbuktatni Helmut Kohlt a német újraegyesítés idején, később, 1998-ban megint saját pártja árulta el, mert az úgynevezett „adományafférban” nem adta meg az adományozók nevét. Utódjának és támogatottjának, Angela Merkel karrierjének elemzéséből kiderül, hatalomra kerülésében nagy szerepe volt annak, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban elárulta Kohlt. Amikor szemére vetették Helmut Kohlnak és környezetének, hogy titkos pénzt fogadtak el a CDU részére, Merkel elérkezettnek látta az időt, és sietve egy állásfoglalást hozott nyilvánosságra a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, amelyben elhatárolódott a kancellártól. Ezzel arra kényszerítette őt, hogy vonuljon vissza a párt vezetésétől. Majd rövid időn belül a CDU új elnökét, Wolfgang Schäublét is a háttérbe szorította, és átvette tőle a párt elnökségét.
Nehéz időkben, válságok idején olyan nagy formátumú államférfiakra van szükség, mint amilyen a nagy kancellár is volt. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a keleti blokk összeomlásának eseményei egészen másképp alakultak volna Kohl, Bush és Thatcher nélkül. Azonban a tekintetben se legyenek kétségeink, hogy az Európát elözönlő illegális bevándorlóáradat okozta válság kezelése is egészen másképp alakult volna Juncker, Schulz és Merkel nélkül. Áldatlan tevékenységük miatt Kohl műve elárvult, az unió szétesőben. A hűtlen barátok nemcsak a nagy kancellárt, hanem napjainkra Európát is elárulták. Kohlhoz hasonló erős európai vezetőkre van ma szükség. Ő már régen megfogalmazta a megoldást, amelyet a brüsszeli elit ma még mindig keresgél. Hangsúlyozta a lényeget: adott esetben újra tudjuk definiálni az Európai Uniót, és olyan közösséggé alakíthatjuk azt, amely megfelel az abban élő nemzeteknek. Nem veszhet oda mindaz, amit valamikor elértünk.
A szerző jogász