Nemrégiben elhunyt Biszku Béla, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot eláruló és véres leveréséért felelős „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány”, avagy a „Kádár–Apró–Dögei”-kormány utolsó élő tagja, aki a forradalom leverését követően 1957-től 1961-ig volt belügyminiszter, így a karhatalmi erőket és a rendőrséget irányító politikai vezetőként a megtorlásokban személyes felelősség terheli. Miután Biszku hosszabb ideig élt, mint a forradalom leverésében részt vevő többi állampárti politikus, az 1956-os főbűnösök közül egyedül ellene indult büntetőeljárás. Az ügyészség Biszku ellen az 1956. december 6-i Nyugati téri és az 1956. december 8-i salgótarjáni sortüzek kapcsán több ember megölésével elkövetett háborús bűnök felbujtójaként emelt vádat. A sors fintora, hogy Biszku ellen korábban egy televíziós interjúban elmondottak kapcsán a kommunizmus nevében elkövetett népirtások tagadása miatt indult büntetőeljárás. A független bíróság előtt folyó eljárás mind jogilag, mind erkölcsileg elítélendő módon hosszú ideig húzódott. Az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság előbb megkérdőjelezhető formai okokból visszautalta az elsőfokú bíróságnak, amely a kasszációt követően felháborítóan enyhe büntetést szabott ki. Az újabb másodfokú ítéletre, amely kimondta volna Biszku Béla bűnösségét, a vádlott halála miatt nem került sor, így felelősségre vonására sem.
1990-ben, a rendszerváltozás idején Biszku mellett a hazaáruló Kádár-kormány több tagja élt még, lehetőség lett volna Apró Antal, Marosán György, Gáspár Sándor felelősségre vonására is. A Szabad Demokraták Szövetsége, amely egyebek mellett annak köszönhette szavazatainak jelentős részét, hogy a pártállami időszak bűnöseinek szigorú felelősségre vonásával kampányolt, ígéreteivel szembeszegülve megakadályozta a történelmi igazságtételről szóló sarkalatos törvény megszavazását, és a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvény kapcsán az alkotmánybírósághoz fordult.
Az 1990-es évek elején két eltérő alkotmányjogi álláspont alakult ki a tekintetben, hogy egy diktatúra nevében elkövetett bűntettek esetén a rendes elévülési szabályok érvényesülnek-e, avagy az elkövetők üldözésének elmaradása megszakítja-e az elévülési időt. Zétényi Zsolt, a törvényjavaslat benyújtója szerint a pártállami időkben az állam legitimitása szünetelt, azon elkövetők büntethetőségének elévülése, akik a pártállam vezetőiként vagy a pártállam nevében követtek el bűncselekményeket, csak a rendszerváltozással kezdődik. A Zétényi–Takács-féle törvényjavaslatot elutasító Sólyom László, az Alkotmánybíróság akkori elnöke a jogpozitivizmus álláspontját képviselve úgy vélte, hogy az alapvető eljárásjogi szabályoknak, így a visszamenőleges jogalkotás tilalmának, illetve az elévülési szabályoknak minden esetben érvényesülnie kell, s ez alól a politikai átmenet időszaka sem lehet kivétel. A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények azonban soha nem évülnek el, a fentiek miatt a kommunista diktatúra nevében elkövetett bűncselekmények esetén Sólyom László szerint is lehetséges az elkövetők felelősségre vonása. Az 1956-os sortüzek tetteseinek, az őket felbujtó parancsnokoknak és pártvezetőknek a felelősségre vonása a fenti alkotmánybírósági döntést követően lehetséges volt. A mosonmagyaróvári és salgótarjáni sortüzek kapcsán történt is feljelentés, ügyészi vádemelés, a független bíróság ez esetben is aránytalanul enyhe ítéleteket hozott. Az ügyészség azonban a Biszku Béla ellen indított eljárást megelőzően nem indított büntetőeljárást egyetlen pártállami vezető ellen sem, annak ellenére, hogy háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt erre adott volt a jogi lehetőség.
2012. január 1-jén hatályba lépett alaptörvényünk preambuluma új lehetőséget nyitott arra, hogy a pártállami rendszer elkövetőit szélesebb körben lehessen felelősségre vonni. Az alaptörvény kimondja, hogy nem tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy azzal egyetértésben a kommunista diktatúrában Magyarország ellen, vagy személyek ellen elkövetett súlyos bűncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos bűncselekmény figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek.
Az alaptörvény rendelkezései szerint lehetőség lett volna arra, hogy Biszku Bélát a sortüzekben megnyilvánuló népirtás mellett egyebek mellett hazaárulás miatt is felelősségre vonják. Hazaárulást az a magyar állampolgár követ el, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy szervezettel veszi fel a kapcsolatot. Az 1956-os Kádár-kormány azáltal, hogy a szovjet politikai vezetéssel tárgyalt a magyar forradalom és szabadságharc leverése érdekében történő szovjet katonai beavatkozásról, súlyos hátrányt okozva, állami szolgálat felhasználásával, háború idején külföldi fegyveres erő behívásával vagy igénybevételével elkövette a hazaárulás valamennyi minősítő körülményét. Mindezen az sem változtat, hogy a szovjet politikai vezetés a hazaáruló tevékenység nélkül is elhatározta a magyar szabadságharc leverését, továbbá az sem enyhít a tett súlyosságán, hogy az 1956-ban hatályos jogszabályok kizárták a „baráti” Szovjetunió javára elkövetett hazaárulás fogalmát. Biszku Béla halálával meghiúsult azonban az a lehetőség is, hogy a szovjet csapatok behívása miatt hazaárulás bűntettéért vonjunk felelősségre egy még élő 1956-os főbűnöst.
Az elkövető halála biológiai okokból büntethetőséget megszüntető ok, szabadságvesztésre, közügyektől való eltiltásra csak élő személyt lehet ítélni. 1956 még élő hősei és a mártírok emléke azonban történelmi igazságtételért kiált: „Neveket akarok hallani, ötvenhat hóhérait!” – énekli a Kárpátia ismert nemzeti rockdala. A megoldás egy történészekből és a pártállami rendszertől független jogászokból felálló, történelmi bűnösséget vizsgáló bíróság lenne, amely mind a Rákosi-rendszer, mind az 1956-os Kádár-kormány pártvezetőinek történelmi bűnösségét mondaná ki a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv háborús, emberiesség- és államellenes (hazaárulás), életellenes bűncselekmények (emberölés minősített esetei), továbbá más súlyos bűntettek (kitelepítések, szabadságelvonás, kínzás, választójogban korlátozás) tekintetében. A történelmi bűnösségre kiterjedő ítélet kimondaná a Rákosi-féle „négyesfogat”, illetve a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” tagjainak bűnösségét egyebek mellett a jogellenes kivégzésekben, a kínzásokban, a sortüzekben, illetve a hazaárulás miatt. Miután az elkövetők haláluk miatt nem büntethetők, e jelképes, történelmi bűnösséget kimondó, szankciókat nem alkalmazó igazságszolgáltatás egyben tisztelgés lenne 1956 hősei, az ezernyi áldozat előtt. Nevezze végre jogerős igazságos ítélet gyilkosnak és árulónak azt, aki gyilkos és áruló!
A szerző alkotmányjogász