A Human Rights Watch nevű Soros-szervezet a német konzervatívok körében politikai kampányt indított azért, hogy az Európai Néppárt zárja ki sorai közül a Fideszt. A nemzetközi kampány indulását bejelentő Wenzel Michalskival a Hvg.hu készített interjút.
A Human Rights Watch (HRW) németországi igazgatója a beszélgetés során azt a taktikát követi, hogy teljes természetességgel jelent ki olyan dolgokat, amelyek egy normális világban lehetetlenek lennének. Totális gátlástalansággal legitimálja az összes nemzetközi normát és jogot megsértő kampányukat. Pontosan úgy, ahogy bármelyik szélsőséges szervezet megpróbálja becsempészni a közbeszédbe azokat a témákat, amelyeket a közmegegyezés addig rendszeren és erkölcsökön kívülinek tart.
Először is világossá teszi, hogy ők egy nemzetek feletti szervezet. Azzal, hogy ez nyíltan kimondódik ebben a kontextusban, vagyis politikai aktorként definiálja Németországban magát egy olyan szervezet, amelyik nem német, kilépünk mindabból, amiben a nemzetközi kapcsolatok az elmúlt évszázadokban léteztek. A HRW ettől kezdve egy olyan politikai párt, amely az egész földgolyót a működési területének tekinti, de semmiféle társadalmi legitimációra nem tart igényt ehhez. Formálisra sem.
Ugye világos, hogy politikai kampányról van szó, nem háttérbeszélgetésekről, arról, hogy egy szuverén ország kormánypártját egy gyakorlatilag ismeretlen hátterű szervezet nyíltan befolyásolni kívánja egy európai politikát jelentősen befolyásoló kérdésben. Ugyanis a Soros-szervezetek hiába ismert hátterű szervezetek, valójában nem azok.
A Nyílt Társadalom-féle ideológiai maszlag csak fedőtörténet, amellyel el lehet tüntetni az egyéb és akár hasonló jelentőségű támogatókat. Ezek a szervezetek nyilván egyszerre politikailag és gazdaságilag használhatók vagy bérelhetők, hiszen döntéshozatali mechanizmusaik nem nyilvánosak.
Európát a népeket képviselő kormányok hozták létre és működtették, helyükre az Európai Unió szervezetein kívül most már ezek a civil szervezetek lépnek. Sőt, már jelentős a szerepük a döntés-előkészítésben és a „szakértői” munkában is, a rendszeren belül. A HRW felmérte az Európai Néppárt tagszervezeteinek hangulatát, és úgy ítélte meg, hogy a német CDU/CSU átállítása esetén a szervezetek többsége igazodna álláspontjához, és a Fideszt kizárnák a pártcsaládból.
A dolognak további bájt ad, hogy mindezt a közösségi médiában kifejtett nyomással kívánják elérni. Vagyis az a közösségi nyomás, amely a CDU/CSU felső vezetőit, képviselőit és a mögöttük álló közösséget éri, ellenőrizhetetlen lesz. Amióta kiderült, hogy az Obama-kampányt a Facebook maga olyan aktív módszerekkel támogatta, amely miatt most a Trump-kampányt támadják, nem lehetnek kétségeink a közösségi média és a „valóság” kapcsolata tekintetében.
A történelemben sok minden elfelejtődik, olyasmik is, amelyek az érdeklődés és a politika homlokterében voltak száz-százötven évvel ezelőtt, és pont a haladó mozgalmak fő követelései közé tartoztak. És kivételesen helyesen. Ilyen volt az úgynevezett titkos diplomácia néven emlegetett nemzetközi kapcsolatrendszer.
A baloldali pártok értelmes követelése volt, hogy az államok ne köthessenek titkos szerződéseket, akár harmadik ország kárára, legyen kötelező nyilvánosságra hozni mindent, ami józan etikai megfontolások mellett a szerződő felek érdekeit kirívóan nem sérti. Persze azóta is egyezkedik mindenki mindenkivel titokban, de az legalább partvonalra sodor egy államot a diplomáciában, ha ilyesmi kiderül róla. Kivéve persze az Egyesült Államokat meg néhány egyéb nagyhatalmat. Továbbá illik betartani az érdemi és érvényben lévő nemzetközi szerződéseket.
De az, hogy a nemzetközi politikában már nemcsak államok, hanem a szó szoros értelmében nemzetközi identitás nélküli magánszervezetek is részt vehetnek autentikus, legitim aktorként, egyszerűen szétrombolja az eddig megismert és úgy-ahogy működő nemzetközi rendszert.
Ugyanis a HRW-vel nem lehet tárgyalni, megegyezni, hiszen sem nemzetközi értelemben használható jogi státusa nincsen, sem ismert autoritás nem áll mögötte. Ha egy ilyennel tárgyalunk, akkor bármelyikkel, illetve mindegyikkel kellene. És csak mi engedhetünk az álláspontunkból, mert ezeknek a szervezeteknek nincsenek valódi érdekeik, csak céljaik, nem lehet velük kölcsönösen előnyös megegyezésre jutni, mert minden rossz nekünk, amit ők el akarnak érni.
Wenzel Michalski úrnak humorérzéke is van, ezt ékesen bizonyítja a következő mondata: „Nem akartunk ilyennel a magyar választási kampány idején elindulni, mert nem akartuk befolyásolni a voksolást. Van ugyanis egy semlegességi elvünk. Orbánt azonban mostanra újraválasztották, és semmi jel nem mutat arra, hogy a magyar kormány változtatna eddigi gyakorlatán.”
A számtalan Soros-szervezet léte azért előnyös, amelyek persze egymástól is függetlenek, hogy mindig legyen olyan, amelyik mondhatja, hogy ő már hónapok óta nem támadta a magyar kormányt. Ők is elhitték, hogy az ellenzéknek van esélye, és úgy vélték, egy ilyen támadás nem biztos, hogy az ellenzéket segítette volna a kampányban.
De az igazi abszurd ebben az idézetben az, hogy egy szavazók által harmadszor megerősített kormányt támadnak, tehát nyilvánvalóan a magyar szavazók többségének szegülnek ellen, vagyis a demokratikus intézményrendszer értelmét vonják kétségbe. Új helyzet van, bármennyire kényelmetlen ezt elfogadni, és az fel sem merül, hogy a német kormány, a német állam tiltakozzon egy ilyen nyilvánvaló, külső befolyásolási kísérlet ellen.
Más megfogalmazásban az EU és az ENSZ is úgy tesz, mintha nem egy mellérendelt, hanem egy felsőbb hatalom lenne, amely a szintén felsőbb hatalomként viselkedő civil szervezetekkel karöltve egy olyan rendszert hoz létre, amelynek bármely pontján lehet erkölcsi alapon mindenkire kötelező jogszabályt alkotni. A HRW ugyanis tulajdonképpen meg kívánja határozni, hogy milyen politikai nézetek lehetnek benne az európai fősodorban és a hagyományos pártokban. Szimplán kirekeszt, de valójában új status quót hozna létre, viselkedési szabályt előírva a néppártoknak.
Tulajdonképpen a liberális értékekre hivatkozik, amelyek teljesen észrevétlenül lettek az európai politikai és jogi rendszer fundamentumai és végső érvei. A HRW saját véleményeit törvényként kéri számon a néppárton, Angela Merkelen, és még nekünk kellene hálásnak lennünk azért, hogy ezt egyelőre politikai kampány részeként teszi, és nem, mondjuk, büntetőjogi alapon!
Az emberi jogok megsértéséről beszélnek, amelyek ugye jogi alapon világosan számonkérhetők lennének, ha valaki komolyan aggódna miattunk. De pont a mélyebb szálazást, a szakmai döntéseket megkerülve akarnak egy országot ellehetetleníteni, mert jogi alapon még nem megy. A HRW ezen akciója színtiszta pártpolitika, hiszen meggyengítené az Európai Néppártot és szabad utat engedne a 7. cikkely alkalmazásának Magyarországgal szemben, talán még a jelenlegi parlamenti ciklus vége előtt, akár idén ősszel.
„Orbán hatása globális, eljött az idő megküzdeni vele” – mondta a HRW igazgatója. Csakhogy az igazgató nem Orbán Viktorral harcol, hanem a nemzeti önrendelkezés ellen. És ebben a küzdelemben lassan minden lokális identitású szervezet, a CSU is, a mi oldalunkra áll, mert lehet érezni, érzékelni, hogy egy újabb eszmei őrület – mint a kommunizmus és a nácizmus egykor – bukkan fel a horizonton. Most éppen egy európai tagsággal rendelkező kormánnyal akarnak egy ideológiát hatalomra juttatni és kizárólagossá tenni.
A szerző szociológus