A G20-országok pénzügyminiszterei és központi banki kormányzói március 17–18-án Németországban, Baden-Badenben vitatták meg újra a világgazdaság problémáit és a teendőket. A G20-országok a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót mint egységet foglalják magukban. Évente többször is találkoznak az országok különböző szakterületeinek vezetői, és általános nagy összejövetelek is vannak. Ez legutóbb 2016. szeptember 4–5-én Hangcsouban, Kínában volt, ahol nagy ívű vállalásokat fogalmaztak meg, azt ígérve, hogy mindent megtesznek a világgazdaság növekedése, az innováció felgyorsítása, a nyitott világgazdaság megteremtése, valamint annak érdekében, hogy a növekedés eredményeiből minden ország és minden nép igazságosan részesüljön. Azonban ezek az elképzelések nem valósultak meg, hiszen a gazdasági növekedést nem sikerült felgyorsítani, az innováció pedig éppen hogy lelassult.
A szabadkereskedelem kiterjesztésében a Kanadával kötött megállapodást eredményként lehet elkönyvelni, viszont az új amerikai vezetés éppen a szabadkereskedelem hátrányainak kiküszöbölését tartja egyik legfontosabb feladatának, és részben korlátozni is kívánja az Egyesült Államoknak előnytelen kapcsolatokat. Arról pedig végképp nem lehet túl sok jót elmondani, hogy a gazdasági növekedés haszna egyenletesebben oszlana el, hiszen több friss elemzés is éppen arra mutat rá, hogy tovább nőtt a gazdagok és a szegények közötti szakadék a világban.
A G20-ak találkozóin mindig jelen van és központi szerepet játszik a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Az ez évi megbeszélésre az IMF tanulmányt készített, amely szerint a világgazdaság növekedése – optimista becslés esetén – 2017-ben 3,4, 2018-ban 3,6 százalék lehet, amely értékek javulást jelentenek a 2016. évi 3,1 százalékhoz képest. Azonban a 3,4 és 3,6 százalékos globális növekedési adat elég félrevezető, hiszen például az eurózóna országainak esetében ez az érték mindkét évben csak 1,6, Németországra 1,5, Olaszországra 0,7 és 0,5, Franciaországra pedig 1,3 és 1,6 százalék. Az EU 27 országa átlagértékét pedig az IMF egyaránt 1,8 százalékra becsüli 2017-ben és 2018-ban. Az EU adatai a világadatokhoz képest tehát sokkal rosszabbak. Érdekes azonban, hogy az EU-ból a tanulmány nem emelte ki a V4-ek várhatóan sokkal jobb adatait, elemezve azt, vajon minek is köszönhető a régi és az új tagországok gazdasági teljesítménye közötti különbség. Igaz, a G20 a legnagyobb gazdaságú országok csoportja, amelybe a V4-ek nem tartoznak bele, viszont 20. tagként az EU mint egység szerepel, abban viszont a V4-ek is benne vannak.
A tanulmány fontos része a gazdasági növekedés előrevetített kedvező szintjét veszélyeztető tényezők, várható kockázatok számbavétele. Az egyik – ahogyan az IMF fogalmaz – az a befelé fordulás, amellyel az egyes országok a szabadkereskedelmet korlátozni akarják, és amivel az IMF – természetesen – nem ért egyet. Másrészt az IMF a felgyorsult migráció egyik okaként éppen a növekvő szegénységet nevezi meg. Viszont a migrációt továbbra is előnyösnek tartja, és arra ösztönöz, hogy az országok mielőbb integrálják a migránsokat a munkaerőpiacba, függetlenül attól, milyen képzettségük és végzettségük van. Azt azonban nem részletezte, hogy ez miként lehetséges. Viszont jelentős előnyként említette meg, hogy a migránsok fiatalok, és ez jót tesz majd az elöregedő társadalmú európai országoknak!
Figyelmeztetett viszont a kamatok várható növekedésének veszélyére, amely az eladósodott országokban megdrágíthatja az adósságszolgálatot, és ezzel tőkekiáramlást idézhet elő. Ez pedig gátolná a gazdasági fejlődést. Továbbá sok országban – közöttük az EU több országában is – fokozza a bankok pénzügyi kockázatait a még mindig jellemző jelentős méretű rossz hitelállomány, amely visszatartja a pénzintézeteket a további hitelezéstől, már ha lenne komoly igény hitelekre. De a hitelek iránti igények növekedését gátolja a még mindig jelentős nagyságú kapacitáskihasználatlanság is, amely mellett a cégek nem érdekeltek további beruházásokban, illetve a vállalkozások magas adósságszintje, aminek visszafizetési kötelezettsége miatt sem kívánatos számukra a további eladósodás. Mindezek a problémák nemcsak rövid távú gondok, hanem hosszabb távú bizonytalansággal is járnak. De hosszabb távon negatív következményekkel járhat a gazdasági növekedésre az alacsony szintű innovációs tevékenység is, illetve a humántőkébe történő beruházások, az oktatás elégtelen mértéke a fejlett gazdaságokban.
Végül a tanulmány javaslatokat fogalmazott meg a találkozó résztvevőinek, amelyek azonban nagyon hasonlítanak az előző évben megfogalmazott vállalásokra. Mert mit is ajánlott az országok figyelmébe az IMF? Először is azt, hogy mindent meg kell tenni a növekedés fokozásáért. Továbbá biztosítani kell azt, hogy a növekedés hasznát többen érezhessék. Mindkét javaslat része volt a 2016. évi vállalásoknak is. Igaz, idén egy újabb szempontra is figyelmeztetett a tanulmány. Arra, hogy a szegénység tovább fokozódhat azért, mert a hosszabb távon várható technológiai változások sok munkahelyet szüntethetnek majd meg, ami az alacsonyabb jövedelműeket fogja a legerőteljesebben érinteni. Az IMF azonban elismerte azt, hogy az eltérő fejlettségű országok eltérő stratégiákat alkalmazva tudják csak jól kezelni saját problémáikat. Végül a tanulmány hangsúlyozta – ismét visszautalva ezzel a korábbi G20-ülés vállalásaira – a szabadkereskedelem további kiterjesztésének fontosságát, azt állítva, hogy ez a gazdagok és a szegények közötti különbség csökkentésének egyik módszere. Megjegyzendő, hogy több tanulmány is éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Nevezetesen azt, hogy a szabadkereskedelem a kevéssé fejlett országokban lenyomja a béreket, és ezzel növeli a szegények és a gazdagok közötti szakadékot.
Valójában tehát a találkozóra készített tanulmányban ugyanazokat a követendő főbb irányokat találtuk, mint amiket a G20-ak Hangcsouban is kitűztek.
A tanácskozás március 18-án zárult, amelyről az IMF rövid tájékoztatást adott ki. Megjelent továbbá az úgynevezett közös állásfoglalás is, amelyet a német pénzügyminisztérium jegyez. A két dokumentum gyakorlatilag ugyanazt tartalmazza, sőt teljes összhangban van az előzetes IMF-tanulmánnyal is. A lényege úgy foglalható össze, hogy a monetáris, a fiskális és a szerkezeti politikák területén egyaránt mindent meg kell tenni a növekedés fokozásáért, ehhez pedig fontos a szabadkereskedelem fenntartása. Mindkét anyag figyelmeztet egy, a találkozót megelőző tanulmányban megfogalmazott gondolatra is: óvakodni kellene attól, hogy a kamatok emelkedése miatt az eladósodott országok megnövekvő fizetési kötelezettségei olyan nagy pénzkivonással járjanak, amely jelentősen gátolná ezekben az országokban a gazdasági növekedést. Az állásfoglalás tartalmazza továbbá, hogy helytelen lenne, ha az országok valutájuk leértékelésével próbálnának piaci előnyökre szert tenni. Az állásfoglalásban az IMF üdvözölte a G20-országok szándékát, amellyel erősíteni kívánják afrikai beruházásaikat egy afrikai befektetési partnerségi megállapodás segítségével. Végül mindkét dokumentum hangsúlyozta a szabadkereskedelem fontosságát. Nagyon sok újdonságot tehát nem lehet találni az idei találkozó nyilvánosságra került anyagaiban.
Természetesen nem tudhatjuk, hogy a megbeszéléseken mi minden került még szóba, ami nem kapott sajtónyilvánosságot. A tudható információk szerint erős vita bontakozott ki a szabadkereskedelem korlátozhatósága ügyében az Egyesült Államok delegációja és a többiek között. A házigazda német pénzügyminiszter azonban úgy vélte, nem kell a témát most erőltetni, érdemesebb lesz majd a magasabb szintű, következő ülésen visszatérni rá, ami július 7–8-án lesz Hamburgban. Ezt nyilvánvalóan nem véletlenül mondta. Hiszen ennek a találkozónak a fő témáit és irányait Angela Merkel kancellár az interneten már be is harangozta a következőképpen: akármilyen problémák is vannak, a legfontosabb az, hogy nem lehet visszatérni a protekcionizmushoz, a nemzetállami megoldásokhoz, a globalizáció előtti világhoz. A globalizációnak, a szabadkereskedelem további kiteljesedésének folytatódnia kell, mert minden probléma megoldásához ezeken keresztül vezet az út.
Az ezzel kapcsolatos kétségeinket Albert Einstein szavaival fogalmazhatnánk meg, amelyek szerint nem lehet megoldani a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel azokat előidéztük.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár