Amikor meghallottam, hogy Ahmed H. terrorista büntetőügyében milyen jogerős ítélet született, elhatároztam, hogy kilépek a lélektanászi szerepemből, és egy tőlem pszichológus szakmai tanácsot kérő személlyel együtt a Budai Központi Kerületi Bíróságon, valamint a Fővárosi Törvényszéken kezdek oknyomozásba a magyar igazságszolgáltatás függetlensége témakörében.
Mivel a közvéleményt felháborította az Ahmed H.-ra kiszabott, csupán öt év letöltendő szabadságvesztés, már másnap utánajártam annak, hogy hogyan működnek akkor a magyar bíróságok, ha egy átlagember kezd önállóan jogérvényesítésbe. Tettem ezt azért, mert a balliberális túlsúlyú Budapesti Ügyvédi Kamara, amelynek oszlopos tagjai a Bárándyak, hivatalos fórumokon harsogva hirdetik a Fidesz által kézi vezérelt bíróságok jogtipró hazai jelenlétét, miközben ők és a hozzájuk közel állók sorra nyerik a pereket – nemegyszer nemzetközi nyomásra – azokkal szemben, akik nem az ő érdekszférájukhoz tartoznak.
A vizsgálódásomban először a bírósági adminisztrációt érintő kérdésre koncentráltam, amelyre egy iratbetekintési és -beadási sorozat hamar meg is adta a választ. A hozzám forduló poszttraumás stressz szindrómával küzdő nő a Budai Központi Kerületi Bíróságon szerette volna megnézni az eddigi, vele kapcsolatos eljárások során keletkezett jegyzőkönyveket, amelyekre szüksége van egy bizonyos, szintén őt érintő polgári perhez.
Ehhez egyetlen ügyiratszámot kellett megmondania, és már adták is volna a kezébe a teljes anyagot, ha az éppen ott lett volna az irattárban. Amikor a hölgy a személyazonossági igazolványát próbálta átadni az ügyintézőnek, az ráförmedt, hogy ne untassa a részletekkel, inkább a Fővárosi Törvényszéket szórakoztassa a bajával, hiszen másolat készítése nélkül küldték át az ő korábbi büntetőügyének anyagát az ott nemsokára, ezen ügy kapcsán elkezdődő polgári perhez.
Tudvalevő, hogy a bíróságokra iratot beadni vagy azokat tanulmányozni a szerdai nap kivételével csak 11 óráig lehet, így rohantunk át pénteken 9 órakor a Budakeszi útról a Markó utcába, ahol viszont a Budai Központi Kerületi Bírósággal ellentétben sorszámot húzattak velünk. 10 óráig már meg is volt az, amit kerestünk. Egy, az előzőnél lényegesen kedvesebb ügyintéző lefénymásolta volna nekünk azt az öt oldalt, ami még hiányzott nekünk, de sajnos ez sem sikerült túl gyorsan, hiszen kellett hozzá az 500 forintos illetékbélyeg, mert oldalanként 100 forint a Fővárosi Törvényszéken történő fénymásolás.
El a postára, majd vissza a bíróság épületébe, hogy körülbelül 45 perc alatt meglegyen a másolás és az iratbeadás, amiért voltaképpen mentünk. 10.55-re mindennel elkészültünk, a hölgy beadta a kézzel írt levelét és az ezzel kapcsolatos dokumentumokat, ezután vártuk volna az átvételi elismervényt.
Az ügyintéző azonban döbbenten nézett ránk. „Önök nem bíznak bennem? Mi soha nem adunk visszajelzést arról, hogy bármilyen anyagot átvettünk! Ha hoztak volna egy másodpéldányt, akkor talán.” A hölgynek öt perce maradt, hogy kézzel újra leírjon mindent, amire egy, az érkeztetést bizonyító pecsétet várt, a magával hozott többi dokumentum sorsát pedig az ügyintéző lelkiismeretére bízta. Furcsa érzés töltött el. Ha postán ajánlva, pláne tértivevényesen küldök egy levelet, azt ellenőrizhetem.
Miért kell nekem vakon megbíznom a bírósági adminisztrátorban, pláne az iratbetekintésre szintén jogosult ellenfél ügyvédjében, akiről tudható, hogy nagy valószínűséggel másnap reggel már ott kezdi a napot a szoros határidő miatt? Szeretnék hinni a bírói függetlenségben, viszont tapasztalatból nem bízom az ügyvédek – tisztelet a kivételnek – etikus magatartásában. Nem lehet, hogy az iratbetekintés során az anyagból, mielőtt azok a bírákhoz kerülnének, egyszer-egyszer kikerülnek olyan dokumentumok, amelyek akár perdöntőek lehetnek?
A tisztelt bíróság szinte kizárólag papírokból dolgozik, hiszen azok alapján a legkevésbé támadható az ítélet. Abba már bele se megyek, hogy mi van a bölcs mérlegeléssel, az empátiával és az emberismerettel – egy nap vizsgálódás után csak annyit írok, hogy komoly veszélyben érzem az irattárban őrzött anyagok sorsát. Kissé gyakran tűnnek el onnan a nehezen pótolható elektronikus adathordozók, nyilatkozatok és egyéb más dokumentumok.
A balliberális Magyar és főleg Budapesti Ügyvédi Kamara nem más, mint állam az államban. A bírói függetlenséget nem a jelenlegi pártpolitika veszélyezteti, hanem az az arrogáns magatartás, amelyet az ügyvédek, a jogi képviselők a hatóságokkal szemben általában tanúsítanak.
Féltem a hazai bírói gyakorlatot attól, ahogyan Ahmed H. ügyében a bíráink folyamatos védekezésbe kényszerülnek, ezáltal túlkompenzálnak. Megszületett az első, a társadalom erkölcsi érzékére és a társadalmi szemléletformálásra egyszerre veszélyes ítélet, amely, ha mi, civil jogászok nem fogunk össze, akár precedensértékű is lehet.
Bárándy Péter ügyvéd, egykori MSZP-s igazságügyi miniszter – több tucat országnak egy migráns terrorista érdekében aláírt lobbilevele következtében – nemzetközi nyomásra idén szeptemberben mintha bírói talárt öltött volna. Rémálmainkban jön elő, hogy ez milyen lavinát indíthat el a hazai joggyakorlatban, valamint a közbeszédben a csendes honvédő háborúnk idején.
A szerző pszichológus-jogász
