A december 10-én és 17-én esedékes, elektronikusan zajló szavazáson három jelölt közül választhatnak a párttagok. Azért nagyon izgulni nem kell az eredmény miatt. Kiemelkedik a sorból egy jelölt, az Auvergne–Rhone–Alpes régió elnöke, Laurent Wauquiez, aki Nicolas Sarkozy elnöksége alatt több államtitkári és miniszteri pozíciót is betöltött. Lehet, hogy nem is lesz szüksége második fordulóra, már az első körben megszerezheti a szavazatok több mint felét.
Egy közvélemény-kutatás szerint ugyanis a republikánus szimpatizánsok 78 százaléka áll mellette – igaz, szavazati joggal csak a párttagok bírnak. A nagy előny érthető: a szavazólapra kerülők közül Wauquiez az egyetlen igazán ismert, nagy név, a többiek szinte ismeretlenek, csak a vitában és a nyilvánosságban reménykedhetnek. E sorok írásakor viszont nem tudni, lesz-e tévévita, ami mindig a legjobb módja az esélyesek beérésének vagy lehagyásának. Világos, hogy a vita erőltetése kinek az érdeke a legkevésbé: Laurent Wauquiez-nek.
Laurent Wauquiez a republikánus párt jobbszárnyához tartozik, a közbeszéd keményvonalasnak tartja, például a bevándorlással és a szociális rendszerrel kapcsolatban kifejtett nézetei miatt. Wauquiez támogatói szerint viszont annak idején Jacques Chiracot is fasisztázták, vagyis ezeket a skatulyákat a helyükön kell kezelni. Maga az érintett inkább a felszabadult jobboldaliság Sarkozy-féle hagyománya, illetve a politikai korrektség kritikája felől értelmezi a saját megnyilvánulásait. Wauquiez keményvonalasságánál komolyabb vitákat generál viszont a republikánusok egy részének azon aggodalma, hogy a Nemzeti Front (FN) és az ahhoz közel állók egy része nem utasítja el a pártelnökjelölt személyét.
A legtöbb kampánygondot jelenleg éppen ez a Nemzeti Front-probléma okozza. Történt ugyanis, hogy a republikánusokhoz szervezetileg kapcsolódó, a melegházasság-ellenes mozgalomból visszamaradt Sens commun (Józan ész) mozgalom elnöke kijelentette, nyitott a nemzeti frontos Marion Maréchal-Le Pennel való együttgondolkodásra. Ezután a mozgalommal korábban szimpatizáló Wauquiez is elhatárolódott, lemondta fellépését a mozgalom egyik rendezvényén, és sokadszor hangsúlyozta, hogy ha ő lesz a republikánusok elnöke, akkor az FN felé nem lesz politikai átjárás – csak a szavazókat várják a republikánus táborba, természetesen. A leendő elnök hozzátette: aki erről a kérdésről mást gondol, az ki lesz zárva a republikánus pártból.
Jelenleg ez a leghangosabb belső kampánytéma, és a kampányoló ellenjelöltek is megérezték, hogy ügyes politizálással talán itt csökkenthetik a hátrányukat. Mindenesetre most többen kérik – köztük ellenjelöltek, de mások is – a Sens commun és a republikánusok közötti formális együttműködés megszakítását, a mozgalom elnökének a republikánus pártból való kizárását. Ez pedig nehéz ügy: a republikánus pártnak szüksége lenne a Sens commun mozgalom aktivistáira.
Van itt más veszély is a radikális jobb felől. Könnyen lehet, hogy Marine Le Pen csak úgy tudja stabilizálni párton belüli hatalmát, ha visszatér a gazdaságilag liberális, az EU-ellenességet visszafogó, de stabilan bevándorlásellenes korábbi irányvonalra. Ezzel a Nemzeti Front és Marine Le Pen komoly ideológiai versenyt támaszthatna a kemény, vidéki jobboldal meggyőzésében gondolkodó Wauquiez-nek, akinek – mint látjuk – a legkevésbé sem segít, ha azt kell bizonygatnia, hogy ő nem Le Pen.
A republikánusok centrumhoz közelebb álló „balszárnyánál” sincs minden rendben. A párt szociális és gaulle-ista balszárnya (például Alain Juppé volt kormányfő mérsékelt irányzata), valamint a részben kizárt Macron-kompatibilis konstruktív szárny nem szimpatizál a 42 éves, ám szinte teljesen ősz Wauquiez „büszke jobboldali” nézeteivel. Juppé például távozással fenyegetett arra az esetre, ha nem tetszene neki az új republikánus irányvonal. Hogy ez esetben hova menne, nem kérdés: a republikánusoktól érkező jelenlegi miniszterelnök mentorának tekinti őt. Egészen biztos, hogy a kormányfő és Macron elnök környezetében örömmel fogadnák a mérsékelt jobboldal további szakadását.
Emmanuel Macron köztársasági elnök ugyanis tudatosan igyekszik szalámizni a republikánusokat. Nem véletlen, hogy a pár nappal ezelőtti televízióinterjújában bejelentette, jövőre megpróbálkozik Charles de Gaulle egykori francia elnök kedvenc, meg nem valósult elképzelésével, a részvétel és különösen a munkásrészvétel kiterjesztésével. Pontosan lehet látni, hogy az elnök ezzel a centrumot, a gaulle-istákat és a hagyományos kereszténydemokrácia értékei iránt nyitott jobboldaliakat próbálhatja megszólítani, miközben saját személyét szimbolikusan De Gaulle tábornokéhoz kötné. Nem éppen ideális terv ez a magukat neogaulle-istának valló republikánusok számára!
A republikánus párt kizárásos, szakadásos nyara is azt mutatja, hogy Macron ez ügyben egyelőre jól kalkulált. Wauquiez első kihívása tehát a további széthullás megakadályozása, a republikánus mozgalom egységének megtartása és a zsilipek felhúzása a párt jobb- és baloldalán egyaránt. Ezért, úgy hírlik, jó esélyei ellenére igyekszik végigjárni az alapszervezeteket, és személyes kapcsolatot teremteni az őt amúgy is kedvelő tagsággal.
A helyzet tehát úgy áll, hogy Macron balról, Le Pen pedig jobbról szorongathatja a francia mérsékelt jobboldalt: valós a republikánus beszorulás kockázata. Mi tehát a legrosszabb republikánus forgatókönyv? Nem más, mint egy szövetségkötésre képtelen, elsősorban a Nemzeti Fronttal vitázó, jobbra húzódó, az identitáspolitikára kiemelt hangsúlyt fektető párt, amely szabadon hagyja az ellenfelek számára a centrumot. Ha ugyanis a republikánusok nem képesek a centrumot tartani, akkor a Macron-barát konstruktív jobboldaliak, a centristák és maga Macron ezt a teret végleg elfoglalhatják – a republikánusok pedig osztogathatják a növekedésre képtelen tortát Le Pen és Wauquiez között. (A helyzet ismerős lehet Magyarországon is, gondolva itt a magyar baloldal 2010 után megfigyelhető tortanövelési nehézségeire.)
Nehéz stratégiai és ideológiai helyzetben van tehát Laurent Wauquiez, de nem lehetetlenben. A radikális bal- és jobboldallal, illetve a mind anyagilag, mind szervezetileg, mind eszmeileg a sír szélén tántorgó szocialistákkal szemben a kormányképesség lehet Wauquiez és a republikánusok ellenzéki előnye. De ahhoz, hogy ezzel csillogni lehessen, előtte meg kell vívni a harcokat, és biztosítani kell a republikánus párt egységét, illetve mozgásterét.
Nem könnyű feladat ez, tudva: Emmanuel Macron mindent meg fog tenni, hogy létrehozza a centrális erőtér francia kiadását, egy olyan politikai helyzetet, melyben ő áll középen mint centrista kormányzó erő, miközben a mérsékeltek, a szocialisták és a republikánusok túl gyengék, az ellenzék vezető erejének a szerepéért pedig elsősorban a radikális jobb- és baloldal harcol.
A szerző politológus, Franciaország-szakértő