Az érdekek háborúja zajlik, amelynek célja a pénz, a természeti erőforrások és az emberek feletti uralom megszerzése. Ez nem vallásháború: mások akarják, hogy ez vallásháború legyen.
Igaza van Ferenc pápának abban, hogy a világ háborúban áll, és hogy ez a háború nem egyszerre, hanem részletekben zajlik. Hogy ezt nevezhetjük-e már harmadik világháborúnak, az kérdéses. Ez sok tekintetben azon múlik, hogy kialakultak-e már világos és egyértelmű frontvonalak, jól beazonosíthatók-e az ezek mentén egymással szemben álló felek, és a frontvonalak elég átfogó módon szabják-e meg a háború irányvonalát a Föld legalábbis számottevő részein.
Az ugyanis egyértelmű, hogy helyi háborúk, regionális összecsapások 1945 óta is folyamatosan zajlottak a világ minden részén, különös tekintettel Afrikára és Ázsiára, illetve a Közel-Keletre. Ez napjainkban sincs másképp, a kérdés inkább az, hogy van-e különbség a korábbi évtizedek helyi összecsapásai és a mostani állapotok között. A korábbi évtizedekben is „részletekben”, vagyis helyi-regionális formában dúltak a háborúk, polgárháborúk; vajon most más a helyzet, a „részletek” összeálltak egésszé, vagyis a helyi-regionális háborúk szerves egységgé, világháborúvá váltak-e?
Ez a nagy kérdés, és Ferenc pápa megállapítása a harmadik világháborúról sokat sejtető, mégsem eléggé egyértelmű. Nem fejti ki, milyen konfliktusokra és frontvonalakra gondol pontosan.
Jómagam úgy vélem, hogy a megállapítása mellett és ellene is szólnak érvek. Ellene elsősorban az szól, hogy most is számos olyan helyi fegyveres konfliktus, polgárháború zajlik a világban, amelyik valóban csak lokális jelentőséggel bír; erre leginkább az afrikai kontinensen találunk példákat. (Szudán kettéválása aligha egy világháború része.) Ebben semmi új nincs az elmúlt évtizedekhez, sőt évszázadokhoz képest, ettől még nem beszélhetünk világháború kirobbanásáról.
Ugyanakkor az Irakkal, Szíriával, Líbiával szembeni nyugati beavatkozás, ennek következtében a migráció elindulása Európa felé, illetve a dzsihadista terrormerényletek elharapódzása Európában olyan jelenségsor, amelynek a mélyén már fontos összefüggések villannak fel. Ha ehhez hozzávesszük az egyik oldalon az Egyesült Államok Oroszországgal szembeni újbóli, félig hidegháborús retorikáját, a másik oldalon Soros György és a mögötte álló pénzügyi világelit erőszakos nyomásgyakorlását az EU vezetőire a bevándorlók további befogadása érdekében, illetve a világelit, avagy a globális tőke által pénzelt „civil” szervezetek és aktivisták migránstámogató fellépéseit az unió határain – akkor már körvonalazódnak bizonyos globális frontvonalak.
Úgy tűnik, hogy a globális pénzügyi és gazdasági elit az Egyesült Államokat maga előtt tolva és faltörő kosként felhasználva háborúkat indított a közel-keleti természeti erőforrásokért, Európa és az unió pénzügyi és gazdasági piacaiért, a globális uralmi szerepért; ebben az összefüggésben nyer értelmet a szervezett migránsáradat Európa felé, illetve a megerősödő iszlamista terrorizmus is.
Ha ebből a szempontból nézzük, akkor valóban körvonalazódik egy háború a globális uralomra törő világelit és a helyi szuverenitásukat, identitásukat, gazdasági erői-
ket védő nemzetek, nemzetállamok, regionális szövetségek között – és ez a frontvonal valóban a természeti erőforrások, a pénz, illetve az emberek feletti uralom megszerzéséről, illetve megtartásáról szól.A jövő dönti el, hogy ez a frontvonal válik-e meghatározóvá.
De itt a másik kérdés: vajon igaza van-e abban Ferenc pápának – vagy például a vele egyetértő Rostoványi Zsoltnak –, hogy ami zajlik, az nem vallásháború, hanem az érdekek háborúja? Nem vallásháború, mert a vallások a békét akarják?
Hogy a vallások mennyire csak a békét akarják, igen éles kérdés. Mindenesetre Samuel Huntington álláspontja A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című, világhírű és máig nagy hatású művében egyértelmű: szerinte a jövőben az iszlám és a nyugati civilizáció, vagy ha tetszik, az iszlamizmus és a kereszténység közötti törésvonalak válhatnak a legerősebbé. Hogy mik ennek az okai? Huntington vallási, történelmi és demográfiai okokat említ meg. Kiemeli, hogy az iszlám a kialakulásától kezdve a „kard vallása” volt, amely mindig is a katonai erényeket dicsőítette; Mohamed maga is kemény harcos és erőskezű hadvezér volt, és általában az iszlám tanok a hitetlenek elleni háború szükségességét hirdették meg. (Itt jegyzem meg, hogy az iszlámban a végcél Allah törvényeinek bevezetése a világ minden szegletében – ebben nincs kompromisszum, legfeljebb időlegesen.)
Másfelől: szétválasztható-e egymástól az érdekek és a vallások háborúja? Induljunk ki abból: a világ nagy vallásai – buddhizmus, hinduizmus, judaizmus, kereszténység, iszlám – mind-mind egy-egy kultúra, civilizáció alapjául szolgáltak, Kína nem érthető meg a konfucionalizmus, Európa a kereszténység, az arab világ az iszlám, Izrael a zsidó ortodoxia nélkül. A vallási alapokból gazdasági, kulturális, politikai stb. intézmények, sőt társadalmi rend jött létre az évszázadok során. Magyarul: az iszlámnak is vannak érdekei, a judaizmusnak is vannak érdekei, és a kereszténységnek is lennének érdekei – más kérdés az, hogy az utóbbinak, Európa és minden európai polgár vesztére, döbbenetes mértékben szétporladtak az érdekei, éppen ezért is sebezhető ennyire!
Gondoljuk meg: amikor a történelemben a németek és a franciák összecsaptak, akkor nem azt mondtuk, hogy az érdekek csaptak össze az erőforrásokért, a pénzért, az emberek feletti uralomért. Azt mondtuk: a német és francia érdekek csaptak össze az erőforrásokért, a pénzért és az emberek feletti uralomért. Vagyis: a német és francia nemzettudat, a német és francia nacionalizmus küzdött meg egymással, ami mögött természetesen érdekek álltak, de ez nem volt elválasztható magától a nemzettudattól, nemzeti identitástól.
Másképp: az iszlám Nyugat elleni küzdelme mögött is valós érdekek állnak – az erőforrások, a pénz, az emberek feletti uralom védelme –, de ezek az iszlám népek és társadalmak érdekei. Nem beszélve arról, hogy az iszlám annyiban még különleges vallás is, hogy a saria törvényei alapján jog, politika, gazdaság és vallás szoros egységet alkotnak, az iszlám esetében az uralmi és vallási érdekek aligha szétválaszthatók.
Vagyis amikor muszlim tanítók a hitetlen Nyugat ellen beszélnek, és Rómát teszik meg fő ellenfelüknek, akkor nem csak látszatból beszélnek erről, harcuknak a vallásos hit adja meg az értelmét. Hogy mindez az érdekeiket szolgálja, az természetes, de nekik vallási alapon értelmezhető érdekeik vannak – ezért nem lehet kijelenteni, hogy ez nem vallásháború. Az is.
Amikor tehát Ferenc pápa azt mondja, hogy nem vallások, hanem érdekek küzdelme zajlik a harmadik világháborúban, akkor olyan dolgokat választ ketté, amelyek valójában összefüggnek egymással. A pápa jó szándéka, a vallások melletti kiállása teljesen érthető és indokolható, nem is kell magyarázni. Mégis: érdek nincs motiváció, összetartástudat, világnézeti-vallási háttér nélkül, és e háttér semmivé foszlik az érdekek képviselete nélkül. Ez a háború megítélésem szerint tehát egyszerre érdekek és vallások háborúja, ami a norman-
diai kisváros 85 éves papjának iszlamista terroristák általi, brutális meggyilkolása után aligha kérdéses.
Teljesen más kérdés az, hogy lehet: az iszlamisták, egyáltalán az iszlám világ is csak eszköz egy nagyon piszkos háttérjátékban, és az iszlám és a kereszténység közötti ellentétek felszítása is csak ennek a piszkos játéknak a része. Erre utalhat Ferenc, amikor hozzátette: mások akarják, hogy ez vallásháború legyen. Azért – teszem hozzá –, hogy szándékaik és céljaik homályban maradjanak.
Márpedig ha ebben az esetben a globális pénzügyi elitre és annak globális érdekeire gondolunk, akkor közel kerülhetünk a megoldáshoz. De akkor mondjuk ki ezt világosan.
Ha ezt Ferenc pápa tenné, sokan odafigyelnének rá.
