Vallási vezetők és közéleti személyiségek egyaránt a keresztény válaszadás lehetőségeit keresik napjainkban kontinensünk, illetve az európai integráció politikai kihívásaira. Képviselői munkámból következően folyamatosan szembesülök azokkal a fontos és égető kérdésekkel, amelyek ma Európát foglalkoztatják.
Többségünknek gyermekei, unokái vannak, s szeretnénk, ha békés körülmények között nőhetnének fel és élhetnének Európában. Nem tudjuk, mai formájában lesz-e akkor Európai Unió vagy más módon működnek majd együtt az országok, de mindenképpen meg kell adnunk az esélyt magunknak.
Ma Európában a polgárok alapvető kérdéseket tesznek fel. Mi is ezt tesszük: milyen lesz a jövőnk? Mit jelent a kereszténydemokrácia napjainkban, és milyenné szeretnénk tenni a jövőben? Kérdéseinket vigyük tovább Bécsbe, Varsóba, Münchenbe, Brüsszelbe, mert meg kell találnunk a közös válaszokat.
Egyre többen szembesülnek azzal, hogy így nem mehet tovább, változtatásra van szükség. Kiindulópontként fogalmazzuk meg, mit jelent Robert Schuman alapvetése: Európa keresztény lesz vagy nem lesz. Mit jelent ez a XXI. században? Bezárkózást vagy nyitottságot? S mire gondoljunk, amikor a nyitottságot említjük?
Megkerülhetetlen a felelősségük a ma élő döntéshozóknak és a társadalom szereplőinek: az egyházaknak, az akadémiai világnak, a polgároknak. Felelősségünk mellett ugyanakkor kiváló alapokra építhetünk. Előttünk áll az egyház szociális tanítása, a keresztényszocialista politika történeti sikere és az egyházak társadalomépítő példája.
Keresztény hitünk emberképe is felelősséget ró ránk a jövővel kapcsolatban.
A mai európai intézmények működési rendjének kritikája nélkül lehetetlen továbblépnünk. Közép-Európában hamarabb szólalnak meg a harangok. Történelmi tapasztalataink alapján mintha érzékenyebben reagálnánk olyan, sokszor kényes kérdésekre, amelyek jövőbe vetett hitünket és erre vonatkozó cselekedeteinket meghatározzák. De ezt a fajta magatartásunkat képesnek kell lennünk elmagyarázni másoknak; képesnek kell lennünk megfelelő alternatívát felmutatni. Enélkül saját gondolataink csak félsikert jelentenek.
A menekültügyre való európai reagálás jelenségszintű. Mélyebb problémáról van itt szó. Korunk adottsága, hogy a demokráciára épülő politika és a gazdaság egyensúlya megbillent. A fogyasztás szinte mindenek fölé került. Nem önmagában a fogyasztás előtérbe kerülése a legnagyobb probléma. Legsúlyosabb következménye a kritikai szemlélet elvesztése. Ezzel együtt eltűnik az egyéni és a társadalmi korrekció lehetősége. Ez a korrekciós, kritikai képesség létfontosságú jövőnk szempontjából, legyen szó menekültügyről vagy másról.
A másik meghatározó valóság, hogy a média korábban elképzelhetetlen méretű hatalommá vált. Egy triviális példa: naponta milliók olvassák a bankok által közreadott hirdetéseket. Ezek alján apró betűvel szerepel, hogy amit hirdetnek, önmagában nem igaz. Sokan ezért a hazugságért régen beperelhették volna a hirdetőt.
Mégsem hallunk ilyen esetekről. Ezt értem a kritikai szemlélet gyengülésén. A megélhetés biztosítása és a fogyasztás világa teljesen összemosódott. Ügyes marketingesek hitetik el világszerte bármi áron, hogy a fogyasztás növelésével az ember biztonsága is növekszik.
Ferenc pápa néhány héttel ezelőtt Európáról beszélt: „A hatvanas évektől kezdve soha nem látott konfliktus áll fenn a nemzedékek között. A fiatalok elutasították elődeik örökségét, és így drámai meddőség időszaka következett be. Nemcsak azért, mert Európában kevés gyermek születik (…), hanem azért is, mert az előző nemzedék nem volt képes arra, hogy a fiataloknak olyan anyagi és kulturális eszközöket örökítsen, amelyekkel válaszolhatnak a jövő kihívásaira. Európának egyfajta emlékezethiánya van. Ahhoz, hogy ismét szolidáris közösséggé váljon, újra fel kell fedeznie múltjának értékét, hogy gazdagítsa a jelent.”
Ebben a ma uralkodó környezetben kell az embernek megtalálnia a jövő, a boldogulás útját, s ez nagyon nagy kihívás. A fogyasztás növekedésével túl vagyunk a materiális megélhetési kényszeren. A bizonytalanság közben egyre nő, amit ismételten a manipulált fogyasztással hozunk egyensúlyba. Nem hiszem, hogy az ebből való kitörés nélkül létre lehetne hozni egy közös Európát. A társadalom alapsejtjei, elsősorban a családok, mivel nem fogyasztóbarátok, a piac által eltűnésre vannak ítélve.
A közösségi élet torzulásaival szemben újra fel kell mutatnunk azt, ami állandó: a társadalom bázisát, a családot. Ferenc pápa már idézett Európa-beszédében leszögezi: „A család továbbra is alapvetően fontos elsődleges közösségként, amelyben előtérbe kerül a különbözőség, és ugyanakkor egységet alkot.
A család a férfi és a nő közötti különbségek harmonikus egysége, ami annál igazabb és mélyebb, minél inkább képes megnyílni az életnek és másoknak. Hasonlóképpen egy polgári közösség akkor élő, ha nyitott, ha képes befogadni a különbözőséget, ha képes új életet világra hozni, újat alkotva a fejlődés, a munka, az újítás és a kultúra terén.”
A normalitás nem egyenlő az unalommal és a bornírtsággal. A normalitás az emberi létezés, a küzdelem alapja; a felhalmozott tudást befogadni képes összegzés. Enélkül nincs jövő. Az európai politikai elit egy része azonban egyre távolodik a normalitás európai formáitól. Az európai polgár bénultan szemléli, mi történik felette, és ami még fontosabb, a nevében a politika világában. A távolság láthatóan növekszik. Az eredmény pedig az, hogy a polgárok életstratégiájává válik a szélsőséges nézetekbe menekülés. A kereszténydemokrácia sosem lehet szélsőséges. Jegyezzük meg azt is, hogy a jövő Európájában a személy tisztelete mindenkit megillet.
Az alapkérdések itt vannak. Meg tudjuk-e őrizni Európa keresztény identitását? Mit jelent ma egyáltalán Európa keresztény identitása? Milyen jövőképet fogalmaznak meg ma az európai polgárok? Képesek vagyunk-e a társadalmi ellentmondások kritikájára és gyakorlati korrekciójára?
Fel tudjuk-e mutatni újra a közösségi élet hiteles formáit, középpontba állítva a családok szerepét? Helyes választ tudunk-e adni a migráció bonyolult, összetett jelenségére? Az Európai Unió mai vezetői képesek-e az alapító atyák szellemében megfogalmazni Európa jövőjével kapcsolatos vízióikat?
És ha nem?
A szerző európai parlamenti képviselő, a KDNP külügyi igazgatója