Gyakran hajlamosak vagyunk túlértékelni egyes politikusok nyilatkozatait, véleményük látszólagos megváltoztatását, akár korábbi álláspontjuk hibás voltának beismerését. Mi, magyarok egyébként is hajlamosak vagyunk a megalapozatlan eufóriára és az indokolatlan borúlátásra egyaránt – bármiről is legyen szó. A politikában különösen fontos a kellő visszafogottság, a higgadt értékelés, és a gyanakvás sem árt.
Érdekek, azaz hátsó szándékok nélkül ugyanis ritkán változtatnak jelentősen korábbi véleményükön a politikusok, főként ha nagyhatalmak vezetőiről van szó. Az utóbbi napok európai fejleményeit is óvatos optimizmussal kell értékelni, mert bár változás tapasztalható meghatározó uniós országok bevándorláspolitikájában, az igazi fordulat még nem jött el.
Kétségtelen, hogy Angela Merkel német kancellár először mondott ki olyan igazságokat, mint hogy „a magyar–szerb uniós külső határ védelmével Magyarország Németországot is védi”, illetve azt, hogy „Magyarország bizonyos értelemben nekünk végzi el a munkát uniós külső határa védelmével”.
A „minden szírek” védelmező angyala végre kimondta az igazságot, kár, hogy néhány éves késéssel. Az érem másik oldalán viszont mindjárt ott fénylik az a kijelentése, hogy „közös európai megoldásra van szükség, egyik ország sem változtathatja meg egyoldalúan az európai uniós menedékjogi politikáját”.
Ez az egyértelmű figyelmeztetés ráadásul azon a berlini sajtóértekezleten hangzott el, amelyet Merkel az osztrák kancellárral folytatott megbeszélése után tartott Sebastian Kurzcal. Ausztriának kiemelt szerep jut a következő hónapokban, hiszen július elsejétől átveszi az Európai Unió soros elnökségét Bulgáriától.
A féléves ciklus mozgalmasnak ígérkezik, már csak azért is, mert Ausztriának konkrét tervei vannak a migrációs válság enyhítésére, például a Frontex határőreinek afrikai bevetésével akadályozná a migránsok Európába jutását, valamint lezárná az osztrák határokat is, ha megismétlődne a 2015-ös migrációs válság. Ezek az elképzelések nem feltétlenül egyeznek a Bundeskanzlerin elveivel, ezért komoly viták várhatók a két német ajkú ország vezetői között is.
Merkel gondjait gyarapítja az is, hogy saját pártcsaládján belül is egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, a bajor keresztényszociális unió (CSU) sokkal szigorúbb bevándorláspolitikát sürget, mint amit a kereszténydemokrata unió (CDU) képvisel pillanatnyilag.
Sebastian Kurz pedig nem kertelt, védelmébe vette országa bevándorlási gyakorlatát, amelynek célja, hogy feltartóztassa a migrációs áramlatokat. Merkel ezzel szemben a humanitárius segítségnyújtás kötelességét hangsúlyozta.
Egyelőre tehát abban van egyetértés csupán, hogy erősíteni kell a külső határok védelmét, de ennek módjáról már eltérnek az álláspontok. Az új olasz kormány – ígéretéhez híven – bekeményített, és a tengeren érkező migránsokat igyekszik távol tartani kikötőitől. Olaszország azzal verte ki a biztosítékot a multikulturális agyrém híveinél, hogy vasárnap megtagadta a Soros György-féle civil szervezetek által működtetett, 629 migránst szállító mentőhajó kikötését.
Az Aquariuson utazó migránsokat Málta sem volt hajlandó befogadni, végül olasz hajók segítségével szállítják át őket Spanyolországba, amely felajánlotta, hogy fogadja a jövevényeket. Persze Giuseppe Conte kormánya kapott is hideget-meleget, elsősorban Párizstól: Emmanuel Macron elnök cinikusnak és felelőtlennek nevezte az olaszok lépését. A válasz sem maradt el, Matteo Salvini belügyminiszter a franciák álszentségére hívta fel a figyelmet, ugyanis a vállalt közel tízezres migránskvótából eddig csupán 640 menedékkérőt vettek át.
A helyzet tehát semmivel nem egyszerűbb, mint az utóbbi három évben, a 2015-ös migránsinvázió kezdete óta bármikor. Ennek fényében kell látni Angela Merkel látszólagos „pálfordulását” is, ha bárki azt gondolná, hogy már győztünk, és a magyar bevándorláspolitikai modell nyert ügynek tekinthető az unióban.
Az Európai Tanács június végi ülésén nyilvánvalóan el fog bukni a Dublin IV-nek nevezett menekültügyi rendelettervezet, amelynek lényege a menedékkérők kötelező elosztása a tagállamok között.
Közös európai megoldásról így nem beszélhetünk belátható időn belül, a probléma nem oldódik meg, ezért is fontos, hogy a nemzeti kormányok gondoskodjanak saját országuk védelméről. Ezt teszi az új olasz kabinet, az osztrákok, és könnyen lehet, hogy a német Bundestagban is felülkerekedik majd a kőkemény bajor álláspont.
A magyar Országgyűlés már tárgyalja az alaptörvény-módosítást, amelynek meghatározó eleme hazánk szuverenitásának erősítése. Nincs mire várni, a kétharmados kormánytöbbséget kihasználva minél előbb meg kell szavazni a módosítást, amely kimondja, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, ahogyan azt is, hogy nem kaphat menedéket az, aki biztonságos országon keresztül érkezett.
A politika széljárása változhat bármilyen irányba, ezért az igazi biztonságot csak mi magunk, a saját jogszabályainkkal, alkotmányos garanciákkal teremthetjük meg. Igaz, hogy az osztrák kormánnyal most egy platformon vagyunk a migrációs kérdéskört tekintve, de itt is van ok az óvatosságra, hiszen Ausztriában – Németországhoz hasonlóan – jelentős számú illegális bevándorló torlódott fel, és Kurzék szeretnének megszabadulni tőlük.
Az osztrák kancellár az említett berlini sajtóeseményen a határok védelme mellett azt is hangsúlyozta, hogy nem tisztességes azokra az országokra hárítani a felelősséget, amelyek a legtöbb menekültet fogadják be.
A nemzetközi porondon – a részletekben fennálló esetleges nézetkülönbségek ellenére is – Ausztriával, Bajorországgal, a V4-ekkel, valamint Olaszországgal együtt rá lehet kényszeríteni Brüsszelre is a változtatást. Egy év múlva az európai parlamenti választások eredményeként akár valódi fordulat is jöhet, nem csak a migrációs politikában.
A kontinens visszatalálhat önmagához, ismét büszke lehet hagyományaira, kultúrájára, és igen: az európai embertípusra.
Ugyan az ilyen kijelentések egyesek fejében még egyet jelentenek a rasszizmussal, ideje visszaadni a fogalmaink, szavaink eredeti jelentését. Ennek a nyelvi, kulturális küzdelemnek a megvívása is előttünk áll még.
Aki önmagát, sajátjait, nemzetét nem meri szeretni, egyáltalán vállalni, az nem tud másokat – adott esetben valódi menekülteket – sem tisztelni.
Azoknak a nyugati politikusoknak és „civil jogvédőknek”, akik az emberiességet és a szolidaritást kérik számon másokon, ideje lenne magukba fordulniuk és visszatalálni saját népükhöz, identitásukhoz, amíg van mihez visszatérni.
