Advent harmadik vasárnapjához közeledve érdemes összehasonlítani az egyre inkább kettészakadó Európai Unió két pólusát. A visegrádi országokban a lakosság békésen készülődik a karácsonyi ünnepekre. Ha Budapestet nézzük, azt látjuk, hogy országszerte tömegeket vonzanak a szabadtéri karácsonyi vásárok, az üzletközpontok zsúfolásig tömve vannak ajándékokat kereső családokkal.
Csupán a vásárok közvetlen közelében elhelyezett betonakadályok jelzik a változást. Ezzel szemben ha az unió két legerősebb országát – Nagy-Britanniát már ne vegyük ide –, Francia- és Németországot nézzük, akkor az az érzésünk támadhat, hogy másik világot látunk.
Franciaországban már hetek óta tart a sárga mellényesek lázadása. Meggyőződésem, hogy a résztvevők elkeseredettségét, dühét két dolog váltotta ki. Az egyik a gazdasági helyzet romlása, a szociális viszonyok lassú, de megállíthatatlannak tűnő erodálódása.
A másik a biztonságérzet társadalmi szintű megingása. A Párizst megrázó 2015-ös terrortámadások, a 2016-os nizzai gázolásos merénylet, az illegális migráció okozta bűnözési hullám, a szociális ellátórendszer túlterheltsége mélyen érintette az embereket. A tehetetlen Francois Hollande elnök szocialista kormánya bukásra volt ítélve.
Volt pénzügyminiszterének, Emmanuel Macronnak a látványos karrierje külön elemzést érdemelne. Egy politikailag tapasztalatlan, de a médián keresztül jól eladható, tudatosan sztárolt fiatalember mögött látszólag a semmiből épült párt, amely sikerre vitte kampányát. Talán nem alaptalan a kérdés, vajon „kik csinálták meg” az új elnököt. Azonban az elmúlt két év alatt gyorsan elillant a kezdeti lelkesedés, és maradt egy mélyen megosztott, frusztrált Franciaország.
A múlt hétvégén a fény városa ismét úgy nézett ki, mint egy háborús övezet. A világ egyik legdrágább bevásárlóutcájának üzletei nem a karácsonyi vásárlók rohamát várták, hanem bezártak, félve az erőszakos tüntetőktől elmaradtak a koncertek, színházi előadások, sportrendezvények. Az éttermek és a múzeumok is bezártak. A metró 36 állomását lezárták. Párizs belvárosa egy ostromlott város képét mutatta.
Miközben Macron elnök, abszurd módon, Buenos Airesben a világ legfejlettebb országait tömörítő G20-as konferencián úgy viselkedett, mintha országában minden rendben lenne.
Németországban, az unió legfejlettebb államában Angela Merkel kálváriájának újabb stációját láthattuk. Szintén a 2015-ös migrációs válság eredményeként le kellett mondania pártelnöki székéről, és már bejelentette, hogy nem jelölteti magát kancellárnak sem 2021-ben.
A népszerűségi mutatókat látva ez érthető. Berlinben szerencsére nincsenek polgárháborús viszonyok, de a 2016-os karácsonyi merénylet után a német nagyvárosok karácsonyi (vagy bocsánat, fény-) vásárainak környéke úgy néz ki, mintha egy afganisztáni német katonai bázison járnánk. Ugyanazok a fémrácsokból összeállított, kaviccsal tömött „bástyák”, csak a jobb kinézet kedvéért színes molinókkal takarták be őket. Emellett betonakadályok, acélkordonok és gépfegyveres rendőrök védelme alatt zajlanak a vásárok.
A napokban volt még egy tanulságos történet, ami szintén rávilágít Németország állapotára. Történt, hogy a már említett G20-as csúcstalálkozóra Angela Merkel és népes delegációja elindult a Konrad Adenauerről, a háború utáni Németország egyik legjelentősebb vezetőjéről elnevezett kormánygéppel Argentínába.
Ami ezután történt, annak szomorkás hangulata van. A felszállás után alig egy órával vissza kellett fordulnia a repülőnek műszaki hiba miatt. Ilyen persze bármikor előfordulhat, de a helyzet kezelése… A kancellár egy éjszakát szállodában aludt, majd Madridon át repült Argentínába egy menetrend szerinti járattal. Mivel a gépen csupán néhány szabad hely volt, ezért csak pénzügyminisztere tudott vele utazni.
Így egy nap késéssel, delegáció nélkül érkezett meg. Képzeljük el a világ legerősebb gazdaságait tömörítő állam- és kormányfőket a hír hallatán. Szerintem volt, aki mosolygott, volt, aki hitetlenkedett.
Többé-kevésbé ismerjük, hogy az amerikai, kínai vagy orosz elnök milyen szigorú és egyben látványos biztonsági intézkedések mellett utazik külföldre. Az elnöki gépek nemcsak a védett vezető és delegációja gyors és kényelmes utazását garantálják, hanem képesek akár a levegőben is megvédeni az első számú vezetőt.
Emellett a hadserege vagy titkosszolgálata vezetésével védett kommunikációs vonalakat biztosít számára nap huszonnégy órájában, továbbá olyan speciális felszerelést is magukkal visznek, amelyekkel biztosítani tudják a programok során használt gépkocsi és szállodai szoba lehallgatás elleni védelmét, élelmiszer vagy ivóvíz gyors ellenőrzését.
Ezzel szemben Angela Merkel egy olyan utasszállító géppel repült, amelyen nem tudták előzetesen ellenőrizni a vele együtt utazókat. Bőröndjeit sem tudták elkülöníteni a raktérben. A felszolgált étel és ital ellenőrzése, bizalmas beszélgetése a miniszterével, mobiltelefonja mind-mind kockázati tényezővé vált.
Azonban ezzel a döntéssel azt tette nyilvánvalóvá, hogy Németország Európa vezető hatalmaként nem tartja magát annyira, hogy tartalék repülőgépet tudjon biztosítani kancellárjának.
Ami persze nem igaz, hiszen a német légierőnek katonai szállítógépek tucatjai állnak rendelkezésére. Lehet, hogy a szorult helyzetben lévő kancellár és tanácsadói jó PR-fogásnak gondolták ezt a lépést, de ezzel csak egyszerűen leértékelték hazájukat és Európát.
Ha 2018 decemberében megnézzük Macron és Merkel helyzetét, akkor azt látjuk, hogy Európa két meghatározó politikusának státusa megrendült. Ez pedig az unió egészére nézve komoly kockázatot jelent.
Amikor az orosz–ukrán konfliktus a kercsi incidenssel új szakaszba lépett, amikor az iszlám radikalizmus kívülről és belülről is fenyegeti a földrészünket, akkor ennek nagyon rossz üzenete van.
Azt tükrözi, hogy Európa gyenge, önmaga biztonságát sem veszi komolyan. Akkor pedig hogyan várhatnánk el, hogy a valódi nagyhatalmak komolyan vegyék az Európai Uniót?
Ezért is fontos, hogy Magyarország, a V4-ek és már Olaszország is határozottan áll ki az erős nemzetek alkotta, erős Európáért. A közeljövő sorsdöntő kérdése, hogy a józan ész legyőzheti-e a zavaros ideológiákat.
