A stabilitás és a realitásokon alapuló, világos jövőkép mindig fontos kelléke a jó kormányzásnak, a mostani, történelmi léptékben is sorsdöntő időszakban viszont életbevágó, szó szerint létszükséglet. Évtizedekre, de lehet, hogy száz évekre is eldőlhet Európa jövőbeli fejlődése, polgárainak életformája és létminősége. Az európai társadalmakat alapjaiban megrengető migrációs válság több évtizedes szellemi, lelki és morális rombolás után, szervezetten, időzítve következett be.
A globalizáció tervezői és haszonélvezői semmit nem szoktak a véletlenre bízni, főként ha ilyen horderejű ügyről van szó. A nyílt társadalom és a multikulturalizmus humánusnak és haladónak hazudott ideológiájába burkolva globális átalakításba kezdtek negyven-ötven évvel ezelőtt, amelynek a végső célja egy összeurópai kormányzás létrehozása, a nemzetek háttérbe szorítása, a határok elmosása, nem csupán közigazgatási értelemben.
Általános és alapvető dogmájuk a relativizálás, az értékek viszonylagossá tétele, és ezáltal jelentéktelenítése. A természetes különbözőségek tagadása, mint például a biológiai nemek összemosása a család mint legősibb, természetes közösségi szerveződés elleni merénylet, mint ahogy a nemzetállamok elleni hadjárat is az új világrend kiépítését szolgálja. A családi, nemzeti, vallási és nemi identitások lebontásával ugyanis elhárulnának a természetes akadályok a globalizáció elől.
Az új embertípus – amelyről, mint tudjuk, Soros Györgynek egészen konkrét elképzelései vannak – a nyílt társadalom atomizált alapegysége, aki senkihez és semmihez nem tartozik igazán, tisztán haszonelvű, tehát tökéletesen szolgálná a multinacionális tőke érdekeit. Bármiféle kötődés, elkötelezettség, ami túlmutat az anyagiasságon, aminek lelki, érzelmi vetületei vannak, az csak felesleges hátráltató tényező a szemükben.
A nyugati elit által preferált identitásnélküliség és értékrelativizálás évtizedek alatt legyengítette a társadalmak immunrendszerét, így talán nem is lehet csodálkozni azon, hogy csak jelentős fáziskéséssel kezdték érzékelni a 2015 óta egyfajta sokkterápia-ként rájuk zúdított tömeges migrációban rejlő veszélyeket. Az ember életösztöne azonban ugyanolyan természetes kötődés önmagunkhoz, mint amilyen a családi, illetve a nemzeti identitás, azonosságtudat.
Ennek köszönhető, hogy ma már a nyugat- európai országokban is napról napra hangosabbak és erősebbek a korlátlan bevándorlást ellenző és a keresztény kultúra, a hagyományos európai életmód, valamint a nemzeti lét megőrzéséért kiálló pártok és mozgalmak. A folyamat oda vezethet, hogy az európai parlamenti választások eredményeként jelentősen átrendeződhetnek az erőviszonyok az uniós döntéshozó szervezetekben, és kisebbségbe kerülhetnek a nyílt társadalom képviselői.
Nem túlzás tehát, ha sorsfordító időszakról beszélünk, ezért volt rendkívüli jelentősége az április 8-i választásnak, amelynek következtében megerősödve, kétharmados felhatalmazással folytathatja munkáját az Orbán-kormány. A nemzetközi politika színterén zajló változások olyan kihívások elé állítják az országot, amelyek rendkívüli határozottságot, gyors reagálást, hideg fejet és nemzeti elkötelezettséget igényelnek a kormány tagjaitól és a miniszterelnöktől.
A ma hivatalba lépő negyedik Orbán-kormány a biztonság mint alapvető érték megvédése mellett több területen is egyetértési pontokat keres az emberekkel. Korábban a migráció elleni küzdelem, a „segély helyett munka”, illetve a családtámogatási rendszer kérdéskörében már sikerült megtalálni a közös álláspontot a választók döntő többségével, és a közeljövőben hasonló konzultációkra számíthatunk például a demográfiai problémáról.
Szimbolikus és gyakorlati jelentősége is van annak, hogy éppen ezekben a témakörökben kereste, keresi a kormány a magyar emberek támogatását, és nem is hiába. Ezek ugyanis összefüggnek az identitással és a hagyományos, természetes értékek megőrzésével. Az eredmények azt mutatják, hogy ezen a fronton itthon nyert ügye van a Fidesz–KDNP-szövetségnek, mert a magyaroknak ezek a legfontosabb értékek: a biztonság, a család, a nemzeti identitás és a keresztény hagyományokon alapuló európai kultúra.
A hazai ellenzék mindezt máig sem tanulta meg, évek, évtizedek alatt sem képesek megismerni a magyar nép lelkületét, gondolkodásmódját. Ott folytatják, ahol április 8-án abbahagyták, az egyetlen vezető elvük: mindennek a tagadása, amit Orbán Viktor képvisel, mond és tesz. Továbbra sincs önálló, koherens, reális alapokon álló elképzelésük arról, miként is kellene irányítani Magyarországot.
Amit pedig a nemzetközi porondon, például az Európai Parlamentben művelnek, azt nehezen lehet másként értékelni, mint hazaárulásnak, hiszen azzal töltik az idejüket, hogy a magyar kormányt a különböző uniós fórumokon folyamatosan feljelentgetik. Alig várják, hogy Brüsszel megbüntesse a saját hazájukat. Ez a perverz, öngyűlöletbe hajló defetizmus jellemzi a magyar baloldalt több mint száz éve, és amíg képtelen levetkőzni, addig nincs semmi esély a megújulásukra.
Pedig szükség lenne a sokat emlegetett nemzeti minimum megteremtésére, amelyből következne, hogy a magyarság érdekeit érintő alapvető kérdésekben vitán felül álló egység jön létre a kormányzó és az ellenzéki pártok között. Ehhez azonban meg kellene egyezni az alapértékekben, mint például az ország szuverenitása, illetve a magyarság nemzeti, kulturális identitásának megőrzése.
Az értéksemlegesség – ami a magyar baloldal és a liberálisok egyik régi dogmája – kizárja a megegyezés lehetőségét. Az értéksemlegesség ugyanis gyakorlatilag az értékek tagadását, relativizálását jelenti. Ez a társadalomromboló dogma sajnos ma is erőteljesen hat a felnövekvő generációkra, jórészt a Nyugatról importált szellemi nihilizmus „eredményeként”.
Itt még van tennivaló az iskolai nevelésben és a szellemi, kulturális élet különböző színterein. Természetesen nem a múltba kell révedni, nem lehet és nem is érdemes egyszerűen reaktiválni a „nemzeti keresztény kurzust”, de az értékelvű oktatás-nevelés és a korszerű nemzettudat kialakítása, erősítése elengedhetetlen, ha hosszú távon is sikerrel szeretnénk megvívni a küzdelmet a nemzetköziség, a globalizáció, a nyílt társadalom hirdetőivel.
Bátran kell vállalni az értékeinket, nincs ok a szégyenlősségre, minél több szellemi műhelyre van szükség, amelyek ellensúlyozni tudják az értékek relativizálását hirdető civil szervezetek tevékenységének hatását a felnövekvő generációkra.
A csillagok állása most kedvezőnek tűnik, hamarosan a nemzeti lét reneszánsza köszönthet Európára. Ehhez elsősorban a jövő évi európai parlamenti választás eredménye vezethet el, magabiztos néppárti sikerrel. A remélhetően átrendeződő uniós aréna felveti a lényegesen kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb munkakapcsolat lehetőségét Brüsszel és Budapest között. A 2010 óta hazánk ellen indított vagy jelenleg is zajló kötelezettségszegési eljárások, büntetések, különféle ultimátumok és elítélő nyilatkozatok után erre nagyon nagy szükség is volna. Az is igaz, hogy a gondviselés a bátrakat és tettrekészeket segíti, a miniszterelnök parlamenti eskütétele utáni beszéde pedig azt tükrözte, hogy kormányzati szinten ebben továbbra sem lesz hiány.
A sikerhez azonban minden nemzetben gondolkodó magyar ember kiállására szükség van, nem csak az ünnepnapokon.