Az elmúlt néhány évben hirtelen, szinte a ragály gyorsaságával elterjedt a köznyelvben, a publicisztikában az „érzékenyítés” kifejezés. Mellékesen szólva nagyjából épp attól az időtől kezdve, amikor az illegális migránsok rohama elindult Európába.
Már az is meglepetést okozott, hogy a kifejezés úgy kapott lángra sok területen, akár a mesterségesen elhelyezett gyúanyag. Korábban nemigen lehetett találkozni vele, olykor persze, ha kutakodunk, felleljük a régi magyar irodalomban. Idegen nyelvi alakjai, akárcsak a magyar, némileg mesterkéltnek tűnnek.
A kérdések szinte önkéntelenül is feltolulnak. Mit is akarnak e szóval valójában mondani, netán elérni? Ki érzékenyít kicsodát? Miért kell egyáltalán érzékenyíteni valakit? És mi végett? Kérdéseimre egyrészt a neten próbáltam választ keresni.
A kifejezést használják az immunológiában – e vonatkozás most talán kevésbé bír jelentőséggel –, valamint a neurobiológiában is. Itt a következő meghatározásra bukkantam: „Az érzékenyítés vagy szenzitizáció egy nem-asszociatív tanulási forma, amiben az élőlény egy gyenge ingerre adott válasza progresszíven felerősödik (nagyobb arányú, gyorsabb és/vagy gyakoribb lesz).”
Ez már valami! Az idézetből először is kiderül, hogy az érzékenyítés sajátos okítási forma, egyfajta megolajozó lökőerőként segít hozzá a tudás elsajátításához az arra kisebb hajlandóságot mutatók körében. Másodszor, az érzékenyítés hatóköre széles. Harmadszor, az érzékenyítés előfeltétele, hogy legyen egy „túl gyengének” ítélt ingerforrás, élőlénye válogatja, milyen.
Érzékenyítésre az szorul, aki nem érzékeny vagy nem eléggé az (nem elég erős az inger). Az pedig, hogy valaki egyáltalán nem vagy nem eléggé érzékeny, azt foglalja magába, hogy bizony hiányos, fogyatékos lény, egyszóval deficites. S fogyatékossága épp a (kellő) érzékenység hiányában nyilvánul meg.
Az érzékenyítés műszava és műfaja az utóbbi néhány évben vált népszerűvé, konkrétan két vonatkozást érdemes kiemelni: az illegális migránsok Európába özönlésének problémáját, illetve a genderideológia növekedésnek indulását.
A tapasztalat azt mutatja, hogy e két területen sokaknak érzékenyítőtréningre lenne szükségük, hiszen ostoba módon érzéketlenek. Hiányoznak belőlük az örömkönnyek, amikor átadhatják magukat, hazájukat és egész Európát idegen jövevények tömegeinek, és nem vált ki belőlük kellő megelégedettséget az, hogy a kisdedek ezentúl szabadon megválaszthatják nemüket. Érzékenyítőtréningekkel kell tehát őket jobb belátásra bírni.
Ám megválaszolatlan még az a kérdés, ki kérte fel az érzékenyítőket arra, hogy érzékenyítsenek, mégpedig ilyen fékevesztett ütemben és mértékben. Az égvilágon senki.
S ki finanszírozza a rohamtempóban végzett érzékenyítés áldásos tevékenységét? Ugyanazok a magukat civilnek mondó szervezetek, amelyek – hathatós nemzetközi anyagi támogatással – a vonal másik végén hajókon, illegálisan csempészik Európába bevándorlók tízezreit, valamint ugyanazok az álcivil szervezetek, amelyek – szintén busás nemzetközi baksis fejében – a genderzsandárok parancsait kívánják a gyakorlatba átültetni.
Európa az utóbbi ötven-hatvan esztendőben annyira meghibbant, hogy szinte üvegháza lett sok ostobaságnak. A legkülönfélébb jogoknak lehetett érvényt szerezni, ami csak megfogant a felhőkig rugaszkodó elmékben. Egykoron még a madarak és fák napját ünnepeltük, ma már a madarak és fák is jogokkal vannak kitömve; s a sor tetszés szerint folytatható egészen a vírusokig, hisz végeredményben ők is élnek szegények, őket is jogok illetnék meg Isten kék ege alatt.
De a jelek arra mutatnak, hogy az európai polgár két dologban makacsul ellenáll az érzékenyítés kuruzslóinak. Az egyik a bevándorlás kérdése, a másik pedig a genderizmus. Nem véletlen, hiszen épp ez az a két terület, ahol kontinensünket, kultúránkat és fajtánkat a legvégzetesebb veszély fenyegeti. E két területen nem lesz akadálytalan piaca az érzékenyítés kufárainak.
Az érzékenyítés valójában a véleménypresszió fondorlatos, kifinomultan rafinált formája. Szándékosan nem nevezik nevén a dolgokat; ehelyett olyan hazug kifejezést használnak, mint amilyen például a „tisztogatás” volt a sztálinizmus idején, a „rugalmas elszakadás” a második világháborúban, vagy ilyen az „etnikai tisztogatás” nyelvi szörnyszülöttje a jugoszláv polgárháborúban, de e körbe sorolható az „árrendezés” kifejezés használata is a kádári szocializmusban az „áremelés” helyett. Az érzékenyítés a politikailag korrekt beszédmód egyik legkártékonyabb nyelvi hajtása. Az, amit művel, valójában indoktrináció, agymosás.
Ha már oly felháborodottak, aggodalommal teltek az érzékenyítők amiatt, hogy fogyatkoznak azok, akiket érzékenyíteni lehetne, akkor melegen ajánlom nekik, érzékenyítsék inkább magukat a bevándorlókat. Van mire érzékenyíteni őket, például arra, hogy az európai nőket nem lehet tetszés szerint fogdosni, megerőszakolni, szolgasorba taszítani, hogy nem illik tisztességes polgárok torkát elvágni vagy köztereken, közintézményekben véres merényleteket végrehajtani. Mert az ilyen dolgokra meg mi vagyunk fölöttébb érzékenyek.
A másik az, hogy az érzékenyítőket is lehetne érzékenyíteni arra, hogy a józanul gondolkodó európai polgárok zöme, túlnyomó többsége nem kér az általuk végzett érzékenyítőtréningből!
A szerző filozófiatörténész, egyetemi tanár