Az egyre idegesebb ellenzék kommunikációját nyilvánvaló kettősség jellemzi. Egyrészről szándékosan hallgat a Magyarországot létében fenyegető migránsáradatról, másrészről az összefogásnak új, a politikában szokatlan, sőt attól idegen, ad hoc módon kreált elméletét próbálja átültetni a gyakorlatba.
Az érvek gyengeségét főleg a kormány elleni gyűlöletkeltéssel igyekszik pótolni. A hatalom megszerzése és az irány megfordítása érdekében a Soros-koalíció számára első lépésként a hallgatás vagy a veszély lekicsinylése, vagyis a sunyítás látszik a legjobb taktikának. Hogy később, karjukat széttárva, immár a hatalom birtokában elmondhassák a szokásos lózungokat: „történelmi szükségszerűség”, „a migráció megállíthatatlan”, „jóban kell lennünk az EU-val”, vagyis ellenállás nélkül teljesíteni az elvárásokat.
A cselre szükségük van, hiszen egyre többen látják, hogy a blöffel, miszerint „senki nem akar itt maradni”, „csak átvonulnak rajtunk Ausztria felé”, nemigen lehet nálunk népszerűségre szert tenni. A nyilvánvaló hazugságot éppen az ébredő Olaszország példája bizonyítja, ahonnét a lezárt határok miatt szinte lehetetlen a továbbjutás.
Az olasz választási eredmények is egyértelműen bizonyítják, hogy az olaszok háromnegyedének elege van ebből a vircsaftból, s szeretnék visszaszerezni több ezer éves városaikat. Aminek első lépése, mint ígérik a győztes politikusok, a Líbia felőli tengeri útvonalak lezárása, majd az illegálisan ott tartózkodó migránsok kipaterolása.
Ha ez bekövetkezik, hihetetlenül megnő ismét az Európába rajtunk keresztül vezető balkáni migránsútvonal jelentősége. Ezért olyan új magyar kormány kell, amelyik készséggel az EU rendelkezésére áll. Világos, hogy Brüsszel bevándorlóteleppé szeretné silányítani Magyarországot.
Semmilyen jele sincs annak, hogy a lassan öntudatra ébredő európai népeken kívül bármilyen más erő létezne a folyamat leállítására vagy legalább lassítására. A fizikából tudjuk, erőt csak ellenerő állíthat meg. Mivel ilyen nem létezik, hazánk vonatkozásában reálisan beszélhetünk százezres migránstömegről. Ezt a terhet az ország nyilvánvalóan nem tudná elviselni.
A következmények beláthatatlanok: rövid időn belül összeomlana az egészségügyi ellátás, a családtámogatás, radikálisan csökkenhetnek vagy megszűnhetnek a nyugdíjak. Nem fog forrás jutni sem nálunk, sem másutt Európában a tudományos kutatásra, amely a túlnépesedett föld túlélésének egyetlen esélye.
A Fidesz migránspolitikája lezárta a lehetőségét annak, hogy tőle jobb felől (mint a német AfD) jelentős politikai erő legyen, amely a kormánynál radikálisabb ebben a kérdésben.
A Jobbik tehát elindult „befelé”, először jobbközép pozíciót akart elfoglalni, láthatóan sikertelenül, így továbbvándorolt, szükségszerűen átkerült a baloldalra, a szélsőbaloldali pólus még hátravan. Létre is jött a kétpólusú politika magyar változata. Egyiken a Fidesz hatalmas támogatottsággal, a másikon mindenki más differenciálatlan halmazban.
Nagy kérdés, hogy a választók, akiknek nincs egyéni, önös érdekük a hatalom megszerzésében, követik-e kedvenc politikusaikat, vagy ők mégiscsak ragaszkodnak bizonyos elvekhez? A parlamenti választásokon nem lesz, nem lehet öt-hat Fidesz-ellenes győztes, legfeljebb csak egy. A kis pártok nem viselkedhetnek nagyvonalúan egymással, mert ez politikai létüket, egyéni sorsukat, egzisztenciájukat, parlamenti jelenlétüket vagy súlyukat veszélyezteti.
A tét, és ezzel együtt a veszély óriási. Többek között demagógiával, sötét indulatokkal, a józan ész és erkölcs kiiktatásával jóvátehetetlen csapást lehet mérni hazánkra.
A szerző egyetemi tanár