Az első perctől sokan vitatják, s valószínűleg sokáig még vitatni is fogják, vajon helyesen döntött-e az Alkotmánybíróság (AB), amikor a luxembourgi fórum határozatáig felfüggesztette saját eljárását a külföldről támogatott szervezetek és a CEU ügyében.
Vannak, akik úgy vélik, az AB egyszerűen megfutamodott a kényes feladatok láttán. A tapasztalat alapján hozzáteszik: nem ritka ez a bíróságokon, van úgy, hogy a bíró nem mer, nem akar dönteni, s ehhez valamilyen jogtechnikai megoldást keres. Kezdő jogászok is tudják: ha nem szeretnének érdemben foglalkozni valamely kérdéssel, adott esetben áttehetik az ügyet egy másik hatósághoz.
Olykor lehetőség van arra is, hogy szünetelést rendeljenek el, abban bízva, hogy a vitapartnerek ezalatt majd megállapodnak, s magától megszűnik az eljárás. A per felfüggesztése egy következő változat lehet – erre akkor van mód, ha ajánlatos megvárni egy másik hatóság hasonló ügyben zajló eljárásának a végét, mert ez a feltétele annak, hogy meghozhassák az ítéletet.
A hét elején az Alkotmánybíróság az eljárások felfüggesztését választotta. Persze nyilván nem azért, hogy megpróbálja elkerülni, megkerülni alapvető feladatát: az érdemi döntéshozatalt. Mindenki máshoz hasonlóan a tizenöt alkotmánybíró is jól tudja, a bíróságot azért találták ki, hogy döntsön.
Így volt ez már az ókorban is: az ügyfél odament a bíróhoz, letette a perköltséget és ítéletet kért. Ez lényegében ma is érvényes, noha az AB nem tartozik a klasszikus igazságszolgáltatás fórumai közé. Mindent egybevetve, a nagyközönség tehát joggal számított arra, hogy eldől, kiállják-e az alkotmányosság próbáját azok a törvények, amelyeket az Országgyűlés egy évvel ezelőtt fogadott el.
Azóta – mondhatni – általánossá vált az a felfogás, hogy a civil szervezeteknek is átláthatóan kell működniük, s minden egyetem köteles teljesíteni az alapításához és a működéséhez megszabott feltételeket. Amennyiben pedig az előírások mégsem felelnének meg az alaptörvénynek, akkor arról az AB-nek mindenképpen állást kellene foglalnia.
Az Alkotmánybíróság úgy látta, hogy még nem érkezett el az idő, így hát egyelőre nem tudja meghozni ügydöntő határozatát. Annak ugyanis – álláspontja szerint – mindenképpen feltétele, hogy az Európai Unió Bírósága előzetesen ítéletet mondjon, hiszen az Európai Bizottság tavaly decemberben kötelességszegési eljárást kezdeményezett Luxembourgban a két jogszabály miatt Magyarország ellen.
A hazai AB tehát most Luxembourg döntésére vár, mégpedig – végzései szerint – az európai alkotmányos párbeszéd követelményének megfelelően. Akik a felfüggesztő döntést kifogásolják, főként éppen arra hivatkoznak, hogy erre nincs semmi szükség, hiszen mást vizsgál az EU bírósága és megint más az Alkotmánybíróság.
Az előbbi azt tárja fel, megfelel-e a hazai törvény az uniós rendelkezéseknek, az AB viszont a kifogásolt jogszabályt az alaptörvénnyel veti egybe. Sokan már az elején arra a következtetésre jutottak, hogy most elfogadott végzéseivel az AB a hazai alkotmányos ítélkezést alárendelte az európai jogszolgáltatásnak.
Vannak persze más nézetek is. Halmai Gábor alkotmányjogász, Sólyom László egykori főtanácsadója, a Soros Alapítvány volt kuratóriumi elnöke, a Közép-európai Egyetem Emberi jogi programjának alapítója például legutóbb egy nyilatkozatában azt állította, hogy az AB a kormányzati érdekek alapján fogalt állást, húzza az időt. Az idő ugyanis nem az egyetemnek dolgozik, hiszen a hallgatók és az oktatók a mielőbbi megoldásban érdekeltek.
Persze könnyű ezt mondani. Mindenki tudja, hogy az úgynevezett európai alkotmányos párbeszéd, az uniós szabályok és intézmények rendszere sokkal bonyolultabb annál, mintsem hogy egyetlen kérdéskört kiemelhetnénk belőle. Elég csak arra utalni, hogy az AB határozata után az érintettek esetleg még az Emberi Jogok Európai Bíróságára is elmehetnek, ha úgy vélik, hogy a jogszabály megsértette alapvető jogaikat.
Szép is lenne, ha Luxembourgban a kötelezettségszegési eljárás kapcsán, Strasbourgban pedig az emberi jogokra hivatkozva perelnék a magyar államot, miközben az Alkotmánybíróság – európai alkotmányos együttműködés ide vagy oda – már semmiképp sem szólhatna hozzá a témához. A bíróságok barátai – az erre indíttatást érző professzorok – ez idő alatt a maguk módján mindenfelé az európai jogelvek megvilágításán fáradoznának.
Az sajnos ebben a témakörben eddig még nem hangzott el, vajon nem lenne-e kötelessége az Európai Bizottságnak, hogy többet tegyen a jog szerint egyébként egyenrangú tagállamok szuverenitásának érvényesüléséért. Remélhető, hogy a következőkben ez a kérdés is felvetődik, a vita pedig előbb-utóbb nyugvópontra jut. Addig is bízzunk a bírák függetlenségében és bölcsességében.