Népünknek ez a nap fájdalmas emlékezetű, noha 1918. december 1-jének a mi szemünkben semmiféle jogi jelentősége nincs, hiszen az alkotmányos felhatalmazás nélkül megalakult gyulafehérvári román nemzetgyűlés egyoldalúan határozta el a Magyar Királyság keleti részének Romániával való „egyesülését”.
Érthető, hogy a románok szívesebben emlékeznek erre a fennkölt pillanatra, mint a nagyhatalmak által diktált párizsi békekonferenciára, ám a gyulafehérvári román összejövetel csak egy szeg volt a trianoni koporsóban, amely sajnos máig valamennyi nemzeti tragédiánk gyökere.
A magyar külügyminiszter nyilatkozata végre visszaadott egy keveset nemzeti önmegbecsülésünkből, amit a kádári krumplileves-korszak érzéketlen hallgatása és a rendszerváltás utáni magyar diplomácia önmarcangoló – „Merjünk kicsik lenni!” – gesztuspolitikája csaknem kiölt belőlünk.
A külügyi tárca vezetőjének utasítását valójában természetesnek kellene vennünk. Ám emlékszünk még Medgyessy Péter hírhedt koccintására román kollégájával, sőt korábban a budapesti Nemzeti Színház is román díszünnepség helyszíneként merülhetett fel, Alföldi Róbert akkori színházigazgató jóvoltából. Nem meglepő, hogy az önfeladásra építő magyar diplomáciához szokott román külügy kiakadt azon, hogy a magyar kormány mostantól deklaráltan nem fogja Erdély elcsatolását megünnepelni.
Aki szelet vet, vihart arat – tartja a régi mondás, de egy percig sem feledhetjük, hogy néha a levegő kitisztulásához szükség van viharokra. Mert aki magyar létére – akár Budapesten, akár Erdélyben – ünnepelni tud december elsején, jobb esetben dilettáns, rosszabb esetben gerinctelen ember. Különös, hogy a magyarországi balliberális médiában Szijjártó Péter intézkedése kritikus fogadtatásban részesült. A HVG például a magyar–román kétoldalú kapcsolatokért aggódott, miközben hosszú tudósítást közölt a budapesti román nagykövetség által szervezett „fölöttébb elegáns” megemlékezésről.
Meghökkentő, hogy számukra hárommillió akkor élt – és több millió 1920 óta született – határon túli magyar tragédiája nem árnyékolta be az Erdély elprédálásának emlékére szervezett pezsgőzést, és képesek voltak egy szép, megható ünnepről cikkezni. De hiszen a balliberális értelmiségiek lelki vívódások nélkül ki tudtak állni az 1956-os szabadságharcot vérbe fojtó Kádár-hatalom rossz emlékű lapja, a Népszabadság mellett is. (Holott e lap októberben bekövetkezett megszűnésének szinte katartikus üzenete volt a forradalom hatvanadik évfordulóján.)
Ennek tükrében nem meglepő, hogy egyes budapesti kozmopoliták képesek voltak tüntetést tartani a röszkei határátkelőt tavaly nyáron felfegyverkezve megrohanó, rendőreinkre kövekkel támadó migránshorda első fokon elítélt vezére mellett. A családjaink biztonságára törő terrorista a szemükben hős ellenálló, aki koncepciós per áldozatává vált, ezért „az ítéletet meg kell semmisíteni”.
A George Soros támogatta szervezetek listája ugyan nyilvánosságra került, de megnézte-e valaki, hogy a tőzsdecápa által pénzelt egyesületek és alapítványok vezetői, munkatársai milyen egyéb társadalmi pozíciókkal rendelkeznek? Valószínűleg az igazi hálózat feltérképezése még nem történt meg, mert akkor kiderült volna már, hogy Soros emberei bent ülnek a magyar egyetemeken, és a magyar adófizetők pénzén értékes katedrákat, sőt egész tanszékeket foglaltak el, hogy az ifjúság tudatformálása iránti küldetésüket beteljesíthessék.
A magyarországi egyetemeken és a kulturális életben még sajnos nem érzékelhető kellő mértékben az a fordulat, amely mögött a pártpolitikailag egyébként megosztott magyar társadalomban példátlan egység sorakozott fel a legutóbbi népszavazás alkalmával. Az ELTE jogi kara például hosszú hónapokon keresztül adományokat gyűjtött a „menekültek” javára, amit Soros-támogatott civilek segítségével juttattak el a rászorulóknak és köztük akár potenciális terroristáknak. (Talán a „menekültbarát” kampánnyal is összefügg, hogy egy 2016. májusi felmérés szerint a kényszerbetelepítésre a kar hallgatóinak 47,2 százaléka nemmel, 36,6 százaléka igennel szavazott volna.)
Itt az ideje, hogy a magyar kormány a felsőoktatásban is megkezdje a konzervatív fordulatot. Öt-tíz éven belül fel kell építeni az új nemzeti elitet, amelyik kellő szellemi felkészültség birtokában alkalmas lesz a magyar érdekek hatékony képviseletére és a társadalmi-politikai folyamatok uralására. Meg kell teremtenünk azt a szellemi légkört, amely előfeltétele a nemzet lelki és gazdasági megerősítésének, és a várva várt népesedési fordulatnak. Mindez szükséges annak érdekében, hogy újra emelt fővel élhessünk a Kárpát-medencében.
A szerző a Magyar Patrióták Közössége elnöke