Szégyen, hogy annyit nem érdemeltek az emberi jogi szervezetektől az európai nők, hogy egy fél mondat erejéig sajnálkozzanak a migránsok általi meggyalázásukon. Ugyanez elmondható a gyermekekkel szembeni penetráns bűncselekmények kapcsán is, amit szintén illegális bevándorlók követtek el. Jöhettek itt a kölni és egyéb európai városokban megtörtént nők elleni tömeges megerőszakolások, zaklatások, rablások, tetézhették ezt a szintén kölni karnevál újabb bűnelkövetései és a többi erőszakos, javarészt szexuális töltetű megalázó cselekményei, a maguk által emberi joginak deklarált szervezetek úgy hallgattak, mint a sír. Pontosan ennyi, azaz zéró mondandójuk volt a kiskorúak sérelmére végrehajtott ocsmányságok kapcsán is. Az Amnesty International, a Helsinki Bizottság vagy a Társaság a Szabadságjogokért éppúgy kukán, szenvtelenül szájzáras, dacos hallgatással reagált az egyre sokasodó, gyerekekkel szembeni bűntettekre, mint az ENSZ gyermekek jogaival foglalkozó szervezete, az UNICEF. Nem hatoltak el hozzájuk a gyengék, kiszolgáltatottak jajkiáltásai. Pedig a cenzúrázó, a liberális, a szabadelvű meghatározásból csúfot űző sajtóorgánumok agyonhallgatásának falán előbb-utóbb átütöttek az értesülések.
A Magyar Helsinki Bizottság küldött ugyan egy kioktató választ lapunknak a szilveszteri vendetta kapcsán, ám az beismerő vallomással ért fel: nem akarnak részt venni az úgymond boszorkányüldözésben, mert nincsenek közvetlen információik.
Van az emberi joginak nevezett társulatok elutasító hozzáállásában egyfajta szándékos kíméletlenség. Hogy tudják a jövőben is az emberek, mire számíthatnak tőlük a gyengébb nem tagjai, a gyermekek, családok – s általában az egész európai társadalom. Mondhatnánk, kórosan botfülűekké váltak a morális kérdésekre, ám igazság szerint a fülük botját sem voltak hajlandók mozdítani sem a tízéves kisfiú megerőszakolására egy bécsi uszodában, sem egy szintén menedékkérő által elkövetett másik undorító bűnesetre, egy fiatal magyar nő megbecstelenítésére Máltán. Árulkodó, hogy a migrációs visszaéléseknek gyertyát tartó balos média rögtön azt a hatást igyekezett kelteni, hogy kvázi maga tehet az áldozat a vele esett borzalomról. Egy okkal több lehetett volna az emberi jogvédőnek mondott bagázsok számára, hogy megszólaljanak a védelmében. A beharapott szájszélű, dacos hallgatás azonban náluk előírt magatartás. Mintha egyetlen központból irányított szélsőséges szektával állnánk szemben, amelynek fanatikus követői összehangolják lépéseiket. Az az ellentmondást nem tűrően sulykolt dogma, miszerint a migráns eleve ártatlan és kizárólag szerencsétlen menekültként aposztrofálható, elborítja az egész neoliberális mezőnyt.
Valószínűleg létezik valahol egy erőltetett migrációs menetrend, aminek ha bárki keresztbe tesz, villámokat szórnak rá. Valójában ezért akarnak minket is keresztre feszíteni. Mert azt a másik dogmát, miszerint az úgymond menekültek serege feltartóztathatatlan, nem szabad megkérdőjelezni, s azonnal büntetendő, aki ezt kétségbe meri vonni. Ennek a szektás, a régi totalitárius szélsőségeket idéző, militáns mantrának a fáklyavivői az európai lakosságcserében érdekelt multinacionális, spekuláns körök pénzelte ál-emberijogi kompániák.
Pedig ha valamit meg akarnak menteni a hajdani renoméjukból, ideje észbe kapniuk. Túlzottan átlátni a szitán, hogy nem azzal foglalkoznak, ami meghirdetett céljuk volna. Miért nem azzal törődnek többet, ha már a bevándorlók emberi jogait magasabb rendűnek tekintik az őslakosokénál a „Migráció über alles!” jegyében, hogy több tízezernyi beterelt gyerekről nem lehet tudni, hová tűnt? Meg azzal, hogy egyre több kísérő nélküli kiskorú érkezik? Az sem volna ördögtől való, ha az egymás elleni erőszakoskodásaikat szóvá tennék. Az Amnesty kiadott egy hajmeresztő dokumentumot, amiből az derül ki, hogy kizárólag a menekült nőket érik sérelmek. Ebben néhány mondat szerepel a táborokban a migránsok egymás közötti visszaéléseiről is. De mik ezek ahhoz a bűnlajstromhoz képest, amit az európaiak nyakába akasztanak. Az AI olyasmiről nem akar tudomást venni, hogy a hírek szerint egy norvégiai menekülttáborban egy hároméves kisgyereket többen megerőszakoltak. Arra sem reflektáltak, hogy Németországban egy idegen férfi három kisgyermeket hajított le az emeletről.
Éppúgy hallgatásba burkolóznak, mint amikor ősszel átdobáltak gyerekeket a kerítésen Röszkénél és külföldön. Sok betelepedő úgy lóbálja a kicsiket, mint a fogyóeszközöket. Emlékezetes az az eset továbbá, amikor egy bevándorló a vasúti sínekre rántott egy asszonyt és gyermekét, s azt játszotta el, hogy a rendőrök bántalmazzák. A felvétel a magyar hatóságok embertelenségének bizonyítékaként járta be a világsajtót. A vágatlan, a valódi történéseket mutató videó nem érdekelte a magukat függetlennek mondó médiumokat. Nem feszegették azt az önfelkent jogvédők sem, hogy a brutális jövevény anya és gyermeke életét veszélyeztette.
Miért nem lobbiznak inkább azért, hogy ne vigyenek magukkal kiskorúakat a bevándorlók? Felszólíthatnák őket, hogy ne sodorják veszélybe a gyerekeket. Ugyanígy nem tették szóvá, hogy gyerekeket mutogatnak állandóan a tévében. Minden más esetben nagy patáliát csapnak, ha gyermekeket fotóznak, filmeznek. Hogy ilyenkor miért nem teszik? Mert úgy vélik, ez is szolgálja a betelepítés, lakosságváltás ügyét. Őrködnek azon, hogy a migrációs szupersztrádát ne veszélyeztethesse semmi. Holott ezt az álcivil ügyködést egyre inkább provokációként azonosítja be a lakosság. Súlyos dolgot követnek el az emberi joginak feltüntetett szervezetek: bűnpártolást. Ezzel hozzájárulnak a liberalizmusnak hívott, új diktatúrára törő, szektás szemléletmód elterjesztéséhez.