Harmincötmilliárd dollár, vagyis csaknem tízezermilliárd forint. Szinte felfoghatatlan összeg. Ennyit keresnek egy év alatt azok az embercsempészek, akik a jelenlegi migrációs hullám legnagyobb nyertesei. A bűnszervezetek által is elkövetett gazemberségek körében a fegyver- és kábítószer-kereskedelmet követően ez a harmadik legjövedelmezőbb üzlet, legalábbis a Nemzetközi Migrációs Szervezet felmérése szerint.
Megdöbbentő az is, amit a The Guardianben közöltek a támogatók köréről. A szélsőjobbos elfogultsággal korántsem gyanúsítható lapban megírták azt is, hogy ezeknek a pénzmosással, terrorcselekményekkel és embercsempészettel foglalkozó bűnszervezeteknek sok esetben jogvédő és -segélyező civil csoportoknak álcázott fedőszervezetek nyújtanak hathatós segítséget szerte a világban. Az úgynevezett nem kormányzati szervezeteknek (NGO) bejegyzett, de valójában nem valódi NGO-csoportok a mögöttük álló bűnszervezetek érdekeinek megfelelően látszólag nemes célokkal felvértezve magukat, politikai, hatalmi, illegális gazdasági vagy az egy adott ország berendezkedésének megdöntésére irányuló tevékenységet végeznek.
Az Európai Uniós Pénzügyi Munkacsoport és az Európa Tanács pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni szakértői bizottsága, a Moneyval ezért felszólította az uniós tagállamokat a külföldről finanszírozott civil szervezetek szigorúbb ellenőrzésére, átláthatóságuk kikényszerítésére. A Moneyval-országjelentés a magyarországi klasszikus civil szervezetek szabályozásából azt hiányolta, hogy nincs egy holisztikus rendszer azok átfogó ellenőrzésére, vagyis a vizsgálat csak az Országos Bírósági Hivatal, az ügyészség, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal között oszlik meg, amit a Központi Statisztikai Hivatal adataira alapoznak.
A kormány többek között ezért, ennek megfelelően dolgozta ki az új civiltörvényt, amely szigorítja a külföldről támogatott civil szervezetek adatszolgáltatási kötelezettségét. A migrációt, vagyis közvetve az embercsempészek tevékenységét támogató csoportokra pedig különböző szankciókat szabna ki, például adót kellene fizetniük a határon túlról érkező bevételeikből. Ebben nincs semmi rendkívüli, ilyen jellegű szabályozás számos országban működik, az Egyesült Államokban például 1938-ban lépett hatályba a „külföldiügynök-törvény”, amely mindazon szervezetek esetében regisztrálási kötelezettséget ír elő, amely külföldi érdekek becsatornázását mozdítja elő, szembemenve akár az amerikai érdekekkel.
Nálunk azonban ez nem könnyű feladat. Már csak ezért sem, mert a magyarországi migrációt támogató szervezetek – például a Migration Aid, a Helsinki Bizottság, az Amnesty International vagy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) – azonnal kijelentette, hogy nem hajlandó elismerni ezt a tevékenységüket, regisztrálni a külföldi támogatásból élők közé és adót fizetni az államnak. Eközben feljelentették a kormányt az Európai Unióban, mert szerintük vegzálja a civileket. Az Európai Bizottság már kötelezettségszegési eljárást akar indítani a magyar civiltörvény miatt Magyarország ellen. A legbájosabb a Migration Aid nevű szervezet eljárása az ügyben, amely nyíltan támogatja az embercsempészeknek óriási hasznot hajtó tömeges migrációt. Ők azt az utat választották, hogy párttá alakulnak, hogy ne kelljen befizetniük a külföldről származó bevételeik után egy fillért sem az államnak. Ezzel viszont igazolták azt a gyanút is, hogy a belpolitikát befolyásoló szándékaik, céljaik vannak Magyarországon.
Mi történt valójában? Az Európai Unió intézményei azt javasolták a tagállamoknak, köztük Magyarországnak, hogy jobban ellenőrizzék és a lehetőség szerint szorítsák ki a feltételezhetően külföldi pénzből embercsempészetet vagy más bűncselekményeket támogató szervezeteket. Miután Magyarország megpróbált megfelelni ennek az elvárásnak, ezek a szervezetek az Európai Unió intézményeihez fordultak segítségért. Az unió pedig ahelyett, hogy ezeket az álcivileket tenné helyre, Magyarország ellen fordul, vagyis közvetve a saját intézményeinek ajánlásait írja felül, hogy pellengérre állíthassa az uniós elvárásoknak megfelelni kívánó kormányt. Ezzel párhuzamosan persze megmozdultak más nemzetközi szervezetek is, az ENSZ-ben például egyenesen azt javasolták, hogy legyen mindenkinek alapjoga a migráció.
De hogyan képes néhány hőbörgő csoport kedvéért a saját elveit is felülírni és szembemenni egy tagállam jogharmonizációs törekvéseivel az ENSZ és az Európai Unió? Ennek több oka is lehet. Tóth Zoltán biztonságpolitikai tanulmányában, amely a Felderítő Szemlében jelent meg, komoly szakirodalmi gyűjtéssel alapozzák meg például azt a tényt, hogy a civil szervezetekkel kapcsolatos egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívást a nemzetközi szinten kiterjedt kapcsolati hálóval, valamint számottevő tőkével rendelkező szervezetek jelentik.
Az olyan szervezeteknek például, mint az Oxfam, a Human Rights Watch, az Amnesty International vagy az Orvosok Határok Nélkül, kellő befolyásuk van ahhoz, hogy elképzeléseiket átültessék akár államok, az unió, vagy akár olyan nemzetközi szervezetek szakpolitikájába, mint az ENSZ és szakosított szervei vagy a Nemzetközi Büntetőbíróság. Az érintett államok, köztük Magyarország pedig egyidejűleg nézhetnek szembe állam alatti (nonprofit szervezetek) és állam feletti (nemzetközi szervezetek) szintről érkező nyomással, ami több esetben szembemehet az aktuális kormányzat akaratával. A külföldi érdekeket becsatornázó (lobbiszervezetek), illetve a külföldi támogatást élvező szervezetek felismerése ezért kiemelt fontosságú, elsősorban a politikai biztonság szempontjából.
Kik állnak ezek mögött a lobbierővel bíró szervezetek mögött?
A Human Rights Watch (HRF) egyik legjelentősebb akciója hazánk ellen például az volt, hogy Barack Obama külügyi adminisztrációja lépjen fel a magyarországi „antiszemitizmus és idegengyűlölet” ellen, illetve közvetve a nevükhöz köthető az úgynevezett kitiltási botrány kirobbantása is. A HRF egyik legbefolyásosabb szponzora pedig nem más, mint Soros György alapítványa, az Open Society Institute. Az üzletember támogatja természetesen a jobboldali kormányok idején különösen kritikus TASZ-t, a Helsinki Bizottságot és más kormányellenes szervezeteket is.
Nem állíthatjuk, hogy az egyszerű aktivistáknak közük lehet ezekhez a bűncselekményekhez, gyanús esetekhez. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy a humanitárius csoportok között számos olyan szervezet is működik Magyarországon és a világban, amely nemzetbiztonsági kockázatot jelent és vaskosan be akar avatkozni a belpolitikába, hogy teljesíthesse a külföldi támogatók igényeit, illetve a világ egyik legnagyobb üzlete, az embercsempészet közvetett vagy közvetlen támogatását. Ehhez pedig komoly lobbierőket mozgathatnak meg a nagy nemzetközi fórumokon.
Az embercsempészeket nem lehet megállítani, ha közben folyamatosan támogatják a tömeges elvándorlást Afrikából, Ázsiából és a világ más tájairól, civil álarc mögé bújva úgynevezett nem kormányzati szervezetek. Hiába indítanak akciót a Líbiából kiinduló embercsempész-hálózatok megsemmisítésére, ha közben meghívást kapnak a migránsok Európába a szétosztási kvóták elfogadtatásával.
A kötelező befogadás ugyanis azt eredményezi, hogy győztek az embercsempészek, és a bevándorlók tömege az úgynevezett civilek hajóin vagy más módszerekkel, de újra és újra utat keres majd a szabadabb világ felé.
