Donald Trump szeszélyes, szexista, rasszista elmebeteg. Kiszámíthatatlan, a saját munkatársai is rettegnek tőle, eldugdossák előle a fontosabb papírokat. Oroszokkal üzletelt. Becsmérli a nőket, házasságtörő, hallgatási pénzeket fizet, hogy ne derüljenek ki a régi szexügyei. Lekicsinylően beszél a kisebbségekről, más etnikumokról, pöcegödörországoknak nevezi a fejlődő világ államait, kifigurázza az indiai miniszterelnök akcentusát, magasztalja a diktátorokat és pocskondiázza a szövetségeket. Hiú, kukoricahajú, narancs bőrszínű, önimádó bolond. Bajba sodorja Amerikát. A számlájára kell írni az októberi levélbombákat és a pittsburghi vérengzést. Felbátorítja a szélsőségeseket, adja alájuk a lovat. Meg kellett volna szabadulni tőle már tegnap. Legkésőbb ma kell. Legeslegkésőbb holnap.
Ezt hallgatjuk és olvassuk lassan két éve. Legalábbis akkor, ha a CNN-re kapcsolunk vagy a The New York Times véleménycikkeit lapozzuk fel. Vagy magyarországi szinkronjukat, mondjuk a Népszavát, amely – ha másban nem is, de megközelítésben – úgy összenőtt a liberális amerikai testvéreivel, mint Kern András hangja Woody Allen játékával.
Ám úgy tűnik, az amerikaiak jó része máshonnan tájékozódhat. Például a bankszámlájáról vagy a befektetési portfóliójának hozamgörbéjéről. Amikor 2008-ban Amerikába költöztem, és egy hónap múlva bedőlt a Lehman Brothers, egyedül a manhattani pénzügyi szektorból kiszórtak gyorsan ötvenezer embert. Majd tömegek veszítették el az állásukat, azzal együtt az egészségbiztosításukat is. Sokan úgynevezett alulfoglalkoztatottak lettek. Statisztikailag ugyanúgy munkában lévő „egységnek” számítasz, de nem mindegy, hogy művezető vagy-e a Chrysler autógyárban – mint azelőtt –, vagy félállású árufeltöltő a Walmart egy üzletében, mint most.
Mára szinte minden amerikainak lett munkája, aki dolgozni akar. A munkanélküliség történelmi mélyponton áll. A részvényindexek szárnyalnak, sokaknak ez a nyugdíj-megtakarításuk miatt is fontos. Lehet persze azon vitatkozni, mekkora szerepe van mindebben Trump elnöknek, de az biztos, hogy a választók sokszor minden elégedetlenségüket az aktuális vezetőkön verik le. Márpedig ha ez így van, ugyanezen logika szerint meg is jutalmazhatják őket. Sokaknak nem a kardcsörtető Twitter-üzenetek vagy a médiában az elnökről megjelenő ilyen-olyan hírek számítottak a jelek szerint. Ezekért ugyanis semmit nem kapni a boltban.
Márpedig a republikánusokra szavazott országszerte 47 millió ember a keddi, félidősnek nevezett amerikai választásokon. Sőt, számos olyan republikánus jelölt leszerepelt, aki elhatárolódott Trumptól. Az elnöknek továbbra is széles bázisa van, főleg azokban a „vidékies” államokban, ahol sokkal több fehér él, mint színes bőrű, és amelyeket a nagyvárosiak csak átrepülő államoknak neveznek, mert legfeljebb a felettük szálló gépről lepillantva szokták látni őket.
A keddi választás – ahogyan az egész Trump-elnökség – megosztotta Amerikát, és ez a megosztott szavazat érvényesült abban, hogy a képviselőház nyolc év után januártól ismét a Demokrata Párt kezén lesz, míg a republikánusok nemhogy meg tudták tartani a két ház fontosabbikát, a szenátust, de még növelték is a fölényüket.
Az eredmény történelmileg egyáltalán nem negatív Trump szempontjából. Igen ritkán fordul elő, hogy az első félidős – mert két elnökválasztástól is egyenlő távolságra lévő – voksoláson ne büntetnék valamennyire a választók a hivatalban lévő elnököt. 2010-ben így kapta a nyakára Barack Obama a republikánusok akkori jobbszárnyát jelentő „teadélutánosokat”. 2014-ben a szenátus is republikánus lett Obama elnöksége alatt. 2017 januárja, tehát azóta pedig, hogy Trump az elnök, nemcsak az egész kongresszus, hanem a Fehér Ház is, azaz az egész törvényhozó-végrehajtó gépezet is a republikánusok kezén van.
Ennek jövő januártól ugyan már vége, de elmaradt a várt „kék hullám” – ez a demokraták színe Amerikában –, amelyre a liberális oldalon sokan számítottak. Ők már demokrata többséget vizionáltak mindkét házban, lelki szemükkel már-már látva a Marine One elnöki helikoptert is, amint a lemondott Donald Trumppal és a first ladyvel, Melania Trumppal a fedélzetén felszáll a Fehér Ház déli gyepszőnyegéről, hogy hazaszállítsa őket a New York-i Trump-toronyba.
„Tisztelt külügyminiszter úr! Ezennel lemondok az Egyesült Államok elnöki tisztéről. Őszinte híve, Donald J. Trump” – állna abban a levélen, amelyben Trumpnak a protokoll szerint be kellene jelentenie a távozását. És a papíron szerepelne a szignó, Mike Pompeóé is. Elvégre ugyanez a szöveg állt Richard Nixon – az egyetlen lemondott amerikai elnök – 1974-es levelében, amelyet akkor Henry Kissinger láttamozott.
Ám a Trump-ellenes álmok álmodói számára kijózanítónak bizonyult a szerda. Jelen állás szerint nem tudnak politikai bíróságként eredményesen fellépni az elnökkel szemben. Kapnak ugyan ehhez jogköröket a képviselőházban, de az elnök megfenyegette őket: retorzióra számíthatnak a szenátusban. Ráadásul a vizsgálati ügyekben a saját kezét – Trump nagy mérgére – megkötő Jeff Sessions igazságügyminiszter szerdán bejelentett távozásával átalakulnak a jogkörök, az elnök a mandátuma második felében felvértezettebben várhatja az ellene irányuló támadásokat.
Tegnap volt két éve, hogy megválasztották Trumpot. Elnöksége eddig is izgalmasan alakult, és nem lesz ez másként a hátralévő időben sem. Az egyik fogadóportálon tegnap tizenhárom dollárt ígértek minden egyes arra befizetett zöldhasúért, hogy Trump a 2020-as elnökválasztást is megnyeri. Addig természetesen el is kell jutni, esélyeket latolgatni ma még csak játék.
Abban, hogy Trump ténylegesen versenybe száll-e két év múlva, és tartalommal telik-e meg már ma is létező kampánya, nagy szerepe lehet annak, hogyan alakul a következő esztendő Washingtonban. Az elnök szerdán kétpárti összefogást ajánlott a demokraták (egyik) kaliforniai nagyasszonyának, Nancy Pelosinak, akit várhatóan házelnöknek választanak majd januárban.
De sokan befizetnének nézőként arra az együttműködésre, amely éppen ennek a nem éppen rugalmasságáról híres, és nem is a rugalmasakra jellemző korban lévő két szereplőnek – együtt 150 évesek – a nevéhez fűződik. A kétpárti összefogás ma olyan ígéret, amelyet bármikor vissza lehet vonni, hivatkozva arra, hogy a másik fél nem bizonyult együttműködőnek.
Minden egyes nap a csütörtökön már a 657. elnöki munkanapjára ébredő Trumpnak ketyeg. Akik már 2016. november 9-én meg akarták buktatni a szavazatok újraszámláltatásával, most is csak tyúklépéssel kerültek ehhez közelebb. Nem lenne Amerika Amerika, ha nem lenne arra is számláló, amely megmutatja, hány másodperc (!) van hátra addig, amíg 2021. január 20-án véget nem ér Trump elnöksége. Az ország liberális fele tűkön ülve várja ezt a pillanatot, legszívesebben két kézzel maga lendítene egy jókorát az idő kerekén.
De nem biztos, hogy nem Trump újabb négy éve vár majd rájuk, liberálisok újabb csoportjait késztetve kanadai vagy európai emigrációba. A republikánusok e heti 47 millió szavazója nagyságrendben nem áll távol attól a 63 milliótól, amely 2016-ban Trump mellé állt, tekintve, hogy az elnökválasztásokon magasabb a részvételi arány, mint a félidősökön. A végső visszaszámlálás most kezdődött meg 2020-ra.
