Kalandorokkal nehéz hiteles politikát folytatni, valódi, integráló erejű néppártot építeni pedig lehetetlen. Ezért már a kezdetektől kódolva volt a Jobbik bukása, a kérdés csak az volt, mikor és milyen körülmények között köszönt be a vég.
Arra azonban kevesen gondolhattak, hogy a politikai mélyrepülést ilyen brutális anyagi csőddel tetézik az egykori nemzeti radikálisok. A régi hívek egyik csalódásból a másikba zuhanva szemlélhették, ahogy korábbi vezérük, Vona Gábor előbb a Jobbik lelkét vette el, majd eladta az egész pártot szőröstül-bőröstül egy milliárdosnak, akinek az éppen kapóra jött a miniszterelnök elleni bosszúhadjáratához.
A választási vereség után pedig mindketten gondolkodás nélkül leléptek: Vona Gábor lemondott, és egy csődgondnokra, a neki mindig bólogató Sneider Tamásra hagyta a Jobbikot, majd az olasz riviérán elegánsan szürcsölgette a koktélokat. Simicska Lajos pedig pillanatok alatt felszámolta médiaérdekeltségeinek nagy részét, a többi vagyonát a minap értékesítette, és ő is a Mediterráneumban piheni ki az elmúlt évek fáradalmait.
A Jobbik további sorsa – amelynek választási győzelmét áhította április nyolcadikáig – most már teljesen hidegen hagyja. Neki ez is csak egy üzleti befektetés volt, ami éppen nem jött össze, ezért kiszállt belőle, a lehető legkisebb veszteséggel.
A Jobbikra és főként Vona Gáborra mindig jellemző volt a kalandor mentalitás, elég, ha csak visszaidézzük politikai, ideológiai útkeresését a Fidesz-tagságtól a ferences rendi elvonuláson át a Gárda-alapításig. Az évtizedek során a Habsburg-párti kereszténységtől az iszlám csodálatáig eljutott expártelnök a politikai haszonszerzés reményében tavaly ősszel elzarándokolt a belvárosi liberálisok „Mekkájába”, a Spinoza Házba.
Erre a lépésre nyilvánvalóan már a kétségbeesett népszerűség-növelés okán szánta el magát, egyfajta segélykiáltásként, mert a 2015-ben felgyorsított néppártosodás nem hozott áttörést a Jobbik támogatottságában. A radikális tábor jelentős része forgó gyomorral hagyta ott Vonáékat, miközben középről vagy a baloldalról nem sikerült elegendő választóval elhitetni, hogy a Jobbik kormányzati alternatívát tud kínálni a Fidesszel szemben.
A 2014-es választási eredményhez hasonló támogatottságot úgy sikerült fenntartani az elmúlt években, hogy a Simicska-média teljes gőzzel tolta Vonáékat, a hirdetési felületek, óriásplakáthelyek döntő többsége is a milliárdos nagyvállalkozó kezében volt, és ezeket a Jobbik rendelkezésére bocsátotta. Ennek viszont súlyos ára van, innen ered a már említett totális anyagi csőd.
Több mint egy év telt el, amióta a Jobbik reklámfelületeket kezdett bérelni Simicska cégeitől, hogy óriásplakát-kampányban járassák le a kormányt. Azontúl, hogy a három hónapos plakátakcióval összefüggésben tavaly ősszel az Állami Számvevőszék tiltott pártfinanszírozás miatt 331 millió forinttal sújtotta a Jobbikot, most még az a hír is tartja magát, hogy a párt a mai napig még a piaci ár alatti bérleti díjat sem fizette ki Simicska cégeinek.
Ráadásul Jakab Péter szóvivő korábbi nyilatkozata szerint 150 millió forint folyószámlahitelt vettek fel részben erre, részben működési kiadásokra, ami szintén a tartozásokat növeli.
A kalandorpolitika része volt az is, hogy a szimpatizánsoktól begyűjtött 100 milliós adományt nem arra fordították, amire kérték, vagyis az ÁSZ-bírságra, hanem egyszerűen elköltötték.
Nem csoda, hogy aki csak tud, menekül a süllyedő hajóról, hiszen már nincs semmilyen kohéziós erő, ami összekötné a Jobbik közösségét. Nincs igazi vezér, hiányzik az értékrend, a morál, a világos politikai irányvonal, és közel egymilliárdos adósság terhe nyomja a vállukat. Toroczkai László és Dúró Dóra már kilépett, megalakították a Mi Hazánk Mozgalmat, amely a régi radikális irányvonalat próbálja aktualizálni. A jobbikosok számára ez tűnik az egyetlen menekülési iránynak.
Némi iróniával mondhatjuk, a kilátástalan helyzetből talán csak egy másik oligarcha menthetné ki a Jobbikot.
Vona Gábor állítólag visszatérésre készül, két év múlva. Kérdés, hogy lesz-e még párt, amit ismét áruba bocsáthat.