Rendkívül veszélyes a hagyományos értékekre és a nemzeti szuverenitásra az isztambuli egyezmény. Az Európa Tanács A nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezmény címmel, alapvetően támogatandó célok érdekében, a részes államok egyetértésével, a nők ellen megvalósuló erőszakkal összefüggésben fogadta el a dokumentumot. Magyarország még nem ratifikálta az egyezményt, de sajtóértesülések szerint a kormány tervezi annak a magyar jogrendbe építését.
A nőkkel szembeni erőszak létező és súlyos probléma Európa nagy részén; különösen az elmúlt években növekedett a nők kiszolgáltatottsága az illegális bevándorlás következtében. Az erőszakkal szemben természetesen minden eszközt meg kell ragadni tagállami és nemzetközi szinten is. Az Európa Tanács azonban zászlóvivője az emberi jogi fundamentalizmusnak és a – véleménynyilvánítás szabadságát egyre inkább béklyóba kötő – politikai korrektségnek, ezért érdemes a nők elleni erőszak megakadályozását hivatott egyezményben rejlő veszélyekre is felhívni a figyelmet.
Az isztambuli egyezmény mintapéldája a jó cél érdekében megfogalmazott cselekvési tervnek, amely mögött valójában masszív ideológiai alapvetés áll, amely a hagyományos értékek visszaszorításában érdekelt. Az egyezmény már a benne foglalt fogalmak meghatározásánál a homoszexuális, illetve egyre inkább transzszexuális lobbi által hangoztatott definíció szerint írja le a férfi és női nemet. A definíció szakít a hagyományos, biológiai értelmezéssel, azzal szemben társadalmi nemként határozza meg a férfi és női mivoltot, amelyet pusztán a társadalmilag kialakult szerepekkel, viselkedési formákkal, jellegzetes tulajdonságokkal azonosít.
Az egyezmény számos ponton megismétli a társadalmi nemet, szexuális irányultságot mint olyan tényezőt, amelynek alapján mindennemű megkülönböztetés tilos a részes államok számára. A fenti gondolat nyilvánvalóan nem pusztán a törvény előtti egyenlőségre vonatkozik – amely vitán felüli alapja egy jogállami berendezkedésnek –, hanem a hagyományos férfi-női szerepek, a hagyományos szexuális irányultság fellazítására, azok relativizálására.
Az egyezményben a tagállamok kötelezettséget vállalnak arra is, hogy oktatási rendszerükbe – egyébként támogatandóan – beépítik a nőkkel szembeni erőszak elutasítását. Azonban nem pusztán a nők és férfiak egyenlőségének, illetve a tisztelet kultúrájának oktatásáról van szó. Mivel az egyezmény szellemisége ezen jóval túlmutat, az oktatási rendszer átstrukturálása könnyen teret adna a homoszexuális lobbi által is képviselt, a hagyományos nemi szerepeket relativizáló ismeretek átadásának, ami mindenképpen negatív irányba befolyásolná a diákokat. Gondoljunk bele: általános iskolás gyerekeknek és tinédzsereknek azzal az elképesztő ideológiával kellene szembesülniük a tanórák során, hogy valójában hetvenvalahány nem létezik, és ők most választhatnak maguknak egyet. Arról nem is beszélve, hogy ennek milyen hatásai lennének az amúgy sem túl rózsás demográfiai mutatókra, amikor az ilyen oktatásban részt vett gyerekek felnőnek!
Az egyezmény bűnüldözési kötelezettséget ír elő a tagállamok számára bizonyos verbális és nonverbális – a dokumentum által erőszakosnak minősített – cselekmények esetére. Minden fenntartás nélkül támogatandó a nőkkel szembeni erőszak büntetőjogi üldözése, aminek a magyar büntető törvénykönyv eleget is tesz, azonban az egyezmény szellemiségének köszönhetően félő, hogy olyan cselekményeket is büntetendővé kellene tenniük a részes államoknak, amelyek egy jogállamban bőven beleférnek a véleménynyilvánítás szabadságába. Tehát pusztán újabb, emberi jogi fundamentalista alapokon álló cenzúra valósulna meg, ami nemhogy segíti a valódi problémák megoldását – legyen akár szó a nők elleni erőszakról –, hanem hátráltatja azt.
Az egyezmény előírja továbbá a tagállamok számára, hogy amennyiben valaki az adott országban menedékjog iránti kérelmet nyújt be, és üldöztetésének oka „nemi alapú”, a kérelmező esetében az úgynevezett kiegészítő/szubszidiárius védelem alkalmazása szükséges. Tehát a fenti rendelkezés megkönnyítené azoknak a menedékjoghoz történő hozzáférését, akik azt állítják, hogy üldöztetésüknek oka nemi alapú. Ezzel nagyon veszélyes kaput nyitna meg az egyezmény a jelenlegi migrációs válság közepette, hiszen a kérelmezők jelentős része nem ad valódi információkat a hatóságoknak pontosan azért, hogy minél könnyebben részesüljön nemzetközi védelemben.
Amennyiben a „nemi alapú üldöztetés” a sérülékeny csoportokra vonatkozó kiegészítő védelmi jogosultságra alapot adna, könnyen elindulhatna az a tendencia a kérelmezők körében, hogy a nemi üldöztetést jelölnék meg a menekültügyi eljárások során annak érdekében, hogy könnyebben kapjanak menekültstátust. Az ilyen állítások valódiságának ellenőrizhetősége azonban szinte lehetetlen egy hatóság számára. Már jelenleg is bevett szokás a menedékkérő férfiak között, hogy túl a harmadik ikszen 17 éves szírnek vallják magukat. Persze az életkor bizonyítása is nehéz és lassú feladat a hatóságnak, a nemi identitás bizonyítása meg szinte lehetetlen. Mennyivel könnyebb lenne ennek tudatában egy migránsnak pusztán arra hivatkoznia, hogy ő valójában homoszexuális, könnyen kijátszva ezzel a hatóságokat a menekültstátus elnyerése érdekében. És emlékezzünk meg egy pillanatra a biztonságpolitikai kockázatokról is.
Mindennek tetejében az egyezmény aláírásával magunkra szabadítanánk egy újabb nemzetközi emberi jogi fundamentalista ellenőrző szervet, A nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni fellépés szakértői csoportját (GREVIO), amelynek lehetősége lenne a részes államokban az egyezményben foglalt előírások végrehajtását vizsgálni. A szervezet ellenőrzési jogköre további alkalmat adhat a szakmaiság köntösébe bújtatott politikai támadásokra.
Semmi másról nincs szó tehát, mint egy újabb, szép köntösbe bújtatott genderegyezményről, amely a jelenlegi, hagyományos közjogi berendezkedésünkbe verne számos ponton éket.
A szerző kutatási igazgató, Alapjogokért Központ