Nagyon örülök, hogy Bicskei Zoltán grafikus Kodályt olvas mostanában, cikkének alapvető irányával egyet is értek (Kodályt olvasok mostanában, Magyar Idők, január 20.). Azonban még jobb lenne, ha – mivel történetesen zeneszerzőről van szó – inkább hallgatná Kodályt. És persze a saját kontextusában értelmezné. Kodály korában a népdalt előbb hangversenyterembe (Magyar Népdalok zongorakíséretes sorozata Bartókkal közösen), utóbb színházba vinni (Háry János, Székely fonó, Czinka Panna) hőstett volt, merész vállalkozás, és nem is mindenki rajongott azért, hogy ahol előző nap még Fülöp énekelte az ő borongós áriáját Verdi Don Carlosából, és a sötét Escorial díszletei gyászolták körbe a szeretetlen királyt, ott ma már Marczi kocsis bahharahhahházik borízű hangon.
Bicskei úr nem sokat vacakol, és mert csak néhány billentyűt kell hozzá lenyomni a távoli Vajdaságban, hát a komplett fővárosi zenei életet lehúzza a vécén. Szeplőket nagyít fel, hisz hadd ne beszéljek rögtön haza: a Zeneakadémia és a Müpa programja roskadozik az értékes műsoroktól, valódi világnagyságok és remek magyarok, köztük sok fiatal előadó igenis szellemes szerkesztésben kerül színpadaikra.
Az Opera éves aktív műsorán pedig 70-féle opera és balett szerepel (az idén nem játszott produkciók száma is 30 körüli), ez a világ legszélesebb kínálata egyetlen intézménytől, és közötte azt az egyetlen musicalt találja, amelyet citálni szíveskedett. És megtisztelő, hogy odáig elment a tájékozódásban, hogy megtudta: két kisgyerek egy jelenetben női ruhákban táncol (valójában bohócruhában bohóckodnak), de azt már nem írja le, talán nem is tudja, hogy a második felvonásban egy komplett klasszikus Hattyúk tava-balettjelenet is ott van, Csajkovszkij-zenével. És nyolcvanezer nem tipikusan operai nézőnk látott ennek nyomán balettet, akik talán sose néztek volna meg ilyesmit. És másik célunkat is elértük: mindennek nyomán 130 kisgyermek jelentkezett az Opera új balettintézetébe, a válogatás utáni képzés elindulhatott, az adventi, karácsonyi Diótörőben már léptek fel közülük.
Mert a kultúra vivőanyag is, és mert az élet nem rajzasztalon tervezett: a jelen egy hűs (vagy télidőben jól befűtött) könyvárszobából nem megoldható. Mindig új közönség kell, mindig változnak az arányok, és a mai kütyüvilág hihetetlen vonzása és a csökkenő népesség mellett a 69:1-es eredményre és mindhárom intézmény nézőcsúcsaira hadd legyek mint magyar polgár kimondottan büszke.
És a grafikusnak, aki nálam jobban tudja: varietas delectat, s egy kis szeplő mindig csinosít.
Ókovács Szilveszter főigazgató, Kodály-rajongó, Magyar Állami Operaház
