Miután örökké választási kampány van és már minden szakmai szempontot politikai oldalról közelítünk meg, és ez az elmebaj a harmadik kétharmadtól sem csillapodik, hanem inkább rosszabbodik, teljesen mindegy, hogy mikor foglaljuk össze magunknak, miért is támogatjuk a Fideszt.
És persze van egy sokkal fontosabb kérdés is: Mit akarunk, a választópolgárok miért is támogassák a Fideszt? Nyilvánvaló okokból a Fidesz támogatása minden esetben Orbán Viktor támogatását is jelenti. Egy politikai erőnek nem tökéletesnek kell lennie, hanem a valóságos viszonyok között elérhető legjobbnak. A balliberális álomvilág filmforgatókönyvszerű primitívségében ők a tökéletes, jellemfejlődést nem igénylő szuperhősök, mi pedig a gonoszok. A Fidesz az életösztön pártja a mai Magyarországon. Az egyetlen olyan politikai erő, amely valóságos emberi ösztönök, viselkedések, életérzések, célok és remények értelmes megvalósításával, kielégítésével, kiszolgálásával kecsegteti a magyar átlagembert.
Az elmúlt száz évben, négy-öt generáció alatt a helyi közösségeink, a faluközösségek, a kisvárosok és mezővárosok gazdasági és politikai közösségei és a nagyobb (Pécs- vagy Kaposvár-szerű megyeszékhelyek) közösségként is létező társadalmait teljesen szétzilálta a kommunista kísérlet és az azzal párhuzamosan zajló modernizáció, ami nem volt más, mint városiasodás és az infrastruktúrára támaszkodó életmódot a falvakba is elterjesztő erőszak.
Az elmúlt évtizedek a megmaradt családi, nagycsaládi, rokoni, tágabb vérségi, alapvetően a lokalitáson alapuló társadalmi kapcsolatokat is látszólagosan értelmetlenné tették. A vágykielégítés örök fiatalságot hazudó kultusza először a nagycsaládokat állította be szabadságkorlátozó erőszakos szervezetnek, majd már a családot is. A háború után született nemzedék szembesült először azzal, hogy nem születnek unokái és soha nem lehet nagyszülő, hiába is ismeri fel ennek az életszakasznak a csodálatosságát, gyermekeinek húsz évvel korábban nem sikerült átadnia a szülőséggel járó örömök élvezetének képességét.
A következő generáció – elnagyoltan tekintve a harmadik a világháború után – pedig már majdnem az utolsó: nemcsak szüleit, szülőföldjét és nemzetiségét képes elhagyni egy külföldi kalandért, karrierért, hanem teljes természetességgel dönt a gyermektelenség örömtelensége mellett is. Kevesen tudják, de szinte mindenki érzi azt a hatalmas hiányt, amit a globális „kultúra” szabadságeszményének követése hagy a család nélkül élő, tartós kötelékek és kötelezettségek nélkül élők lelkében.
A világunkban ez a jelenség alapvetően két teljesen különböző reakciót vált ki pszichológiai értelemben az emberekből. Az emberek egy része, valami okból szinte mindenütt (ez a társadalom nagyjából felét jelenti), eszelős gyűlöletet érez minden kötöttség, zártság, határ, lokalitás, helyi, emberi iránt és lelkes támogatója a „szabadság” propagandistáinak, akiknek mindig hisz, amikor azok megígérik neki, elmúlik a lelkében a fájdalom, ha nem lesznek nemzetek, országok, kereszténység, helyi kultúrák.
Az emberek másik része, vagyis mi, azt vesszük észre, hogy minden a mi nagy döntéseinken múlik és nem a kormányon, a rendszeren vagy azon, milyen teljesíthetetlen, de nagyon jól hangzó ígéretekkel bombáznak bennünket a globalizáció szolgái.
Azért támogatjuk a Fideszt, mert nem pótolni akarja, pótszerekkel helyettesíteni a normális emberi igényeket, hanem mert vissza akarja állítani a társadalom, a közösségeink mindennapi normális életet jelentő állapotát.
A Fidesz talán azért nyert három választást, mert hitelesen meg tudta ígérni, hogy fenntartja a mindennapok normális kereteit, sőt esetleg vissza is épít olyan elveszett hagyományokat, szokásokat vagy azok lehetőségét, amelyek már teljesen elveszni látszottak. A Fidesz politikai derékhada, vezetői és azok, akiknek a mindennapi kormányzás minőségére hatással vannak, nem is tudatosan, hanem sok esetben ösztönösen követik azt a politikai utat, ami mögött a mindennapi élet működésének racionalitása és egyúttal az abban lelhető igazi emberi örömök tömege áll.
A Fidesz lehet, hogy azért nyerte meg az előző két választást, mert jobban kormányzott, mint internacionalista elődei. Lehet, hogy csak azért, mert egyáltalán kormányzott, míg a globalisták még arra sem voltak képesek, hogy imitálják a kormányzást. De az utolsó választáson már sokkal inkább a világképek, a mindennapi életérzések közötti drasztikus különbség inspirálta a választók Fidesz melletti döntését.
Ma az európai országok társadalmainak állapota olyan, a magyaré is, hogy a nemzet az egyetlen olyan közösség, amelynek a működését és a mindennapi biztonságot ígérő létezését meg lehet ígérni az embereknek. A baloldali-liberális politikai erők és az igazi lokális, nemzeti politikai erők közötti választás valójában egy ideológiai ígéret és egy valóságos közösségi élmény közötti választás. A politikánk, a kommunikációnk, a mondanivalónk célja az, hogy világossá tegyük ezt a döntő különbséget.
A lokalitásban való létezés, a képesség, hogy otthon legyünk valahol, a nemzeti közösség, annak a felismerése, hogy ismeretlen, de velünk azonos szokású emberekkel együtt kell megőriznünk a létfeltételeinket, nem ideológia, nem filozófia, hanem a modernitás pusztítására adott válasza az emberi léleknek. A Fidesz mindenkinél hamarabb és mindenkinél befogadóbban kezdte el képviselni ezt a gondolatot. Az 1998-as választási győzelem és a Fidesz nagy párttá válása ennek a felismerésnek köszönhető.
A Fidesz tovább növelte támogatottságát az első kormányzása alatt, és képes volt megőrizni azt nyolc hosszú és abszurd ellenzéki év alatt is. Azért, mert a nemzeti közösség pártja volt és azé az ígéreté, hogy lehet közösségeket építeni és fenntartani kulturális alapon. Ne feledjük, a liberálisok és az újjáéledő kommunisták ennek pont az ellenkezőjét mondják, ennek az ellenkezőjét követelik tőlünk és ezért harcolnak most is ellenünk. Azt akarják elérni, hogy csak kulturális alapon ne lehessen közösséget építeni, hogy csak a kultúra tagadására alapozva szabadjon, és csak álközösségeket lehessen szervezni, amelyek célja éppen a hagyomány, minden hagyomány elpusztítása, sőt a biológiai-genetikai hagyomány megtagadása és lerombolása is.
A Fideszt minden hibájával együtt azért támogatjuk, mert az életösztönünk azt súgja, hogy közösségek, saját helyi közösségek és hagyományok nélkül nem lehet létezni. A Fidesz hibái egyrészt következnek az emberi gyarlóságból, amely mindig eléri a hatalom gyakorlóit, ezzel nem kezdhetünk túl sokat. Azonban teljesen rosszul közelítjük meg a dolgot, ha azt hisszük, hogy elég lenne néhány dologra nemet mondani. A közösségi nyomás, amit keresünk, a határok, amiket ki akarunk jelölni, a közösségek mindennapi működésében rejtőznek és sok-sok év napi küzdelmeit igénylik. A liberálisok hibájába esünk, ha tökéletes társadalmat és önműködő erkölcsöt keresünk. Ők éppen azért szeretnének lélektelen, teljesen automatikus etikát, mert egyénenként nincs ilyenjük.
A Fidesz és Orbán Viktor projektje azonban még csak az elején tart. Nem végez el helyettünk semmit. A helyi közösségek újjáépítését nem a Fidesz, egy politikai párt, egy hatalmi szervezet fogja elvégezni, hanem azok az emberek, akik a szó szoros értelmében benépesítenek egy települést. Csak az ostoba liberálisok és kommunisták hiszik azt, hogy a hatalom megszerzéséből bármi más következne, mint a hatalom gyakorlásának lehetősége.
A Fidesz működteti az országot annyira, amennyire egy értelmesen kalkuláló hatalomnak arra lehetősége van. Ennél többet nem kívánhatunk, de ezt nagyon határozottan el kell várnunk tőle. Amit a liberális ideológia hibának láttat, az minden normális, működő társadalom sajátja. Győztesek és vesztesek, gazdagok és szegények, boldogok és boldogtalanok, szerencsések és szerencsétlenek mindig vannak és lesznek.
Mi most egy olyan szerencsétlen korban élünk, amikor azt kell elérnünk, hogy legalább legyenek gyerekek és fiatalok. Azért támogatjuk a Fideszt, mert a túlélés hagyományát viszi tovább. Ez a legjobb magyar hagyomány. És ezt akarjuk elmagyarázni azoknak, akik az elmúlt majdnem harminc év szélsőliberális és kommunista propagandája miatt nem látnak át az indulataik ködfüggönyén.
A szerző szociológus