„Ha megszűnik a megszállás (Palesztináé), a terrorizmus, az erőszak és a szélsőségesség mindenhol a világon, a Közel-Keleten és Európában is meg fog szűnni. Néhány hete rabbik felszólították az izraeli kormányt, hogy mérgezze meg az ivóvizünket, és így ölje meg az összes palesztint. Mi ez, ha nem felszólítás népirtásra a palesztin nép ellen?” Nem akárhol hangzott el ez a vérvád, és nem akárki szájából. Mahmúd Abbász palesztin vezető mondta ezeket az Európai Parlamentben 2016. június 23-án. A képviselők nagy többsége állva tapsolta meg Abbászt, Martin Schulz, a parlament elnöke pedig „nagyon ösztönzőnek” nevezte a beszédet.
Ezzel a jelenettel kezdődik egy német dokumentumfilm, amely körül nagy vita zajlik most Németországban. A francia–német Arte és a német WDR tévécsatornák megbízásából készült filmet ugyanis egyik csatorna sem mutatta be. Végül a Bild nevű bulvárlap engedély nélkül, 24 órára hozzáférhetővé tette honlapján. 200 ezren nézték meg, és több mint 600 ezren tájékozódtak róla.
Mi lehet a dokumentumfilmben, ami nem felelt meg a programtanács kényes ízlésének? Hiszen az ő megbízásukból és pénzükből készült! A zsidókkal szembeni tüntetéseken és véres merényleteken kívül olyan dolgokat is megmutat, amelyek nem feltétlenül ismertek anagyközönség előtt. Például egy párizsi lakónegyed életébe is belelátunk, ahol a keresztények, muzulmánok, zsidók békés együttélését felváltotta az erőszak. A zsidók már a szomszédos utcákba sem mehetnek be életük kockáztatása nélkül, a fiatalok a kivándorlást fontolgatják.
A stáb ellátogatott a német evangélikus egyház palesztinbarát megemlékezésére. A konfliktus történetéről szóló kiállítás elhallgatta, hogy az arab országokból mintegy 850 ezer zsidót űztek el. A rendezvényen 11 „civil szervezet” is részt vesz. Ezek közül a nagyok (például az Amnesty International vagy az Oxfam) számtalan kisebb szervezetet finanszíroznak. Köztük a Bcelem nevű, Izraelben működő szervezetet, amelynek egyik vezetője a holokauszt megtörténtét is tagadja, és zsidó kitalációnak tartja.
A Bcelem szívesen nevezi Izraelt apartheidállamnak. Az EU tagállamai, az egyházak és maga az Európai Unió évi százmillió eurót fizetnek az adófizetők pénzéből hasonló „civil szervezeteknek”. De nem csak a civileket fizetik. A Palesztin Hatóság 307 millió eurót kap 2017-ben az Európai Uniótól, amelynek nagy részét Németország fizeti, amely további 143 milliót a saját nevében ad. Az USA 440 millió dollárt utal át. Az Öböl-államok és más muzulmán országok további összegekkel segítik a Palesztin Hatóságot. A 4,6 millió palesztinra jut a világon messze a legtöbb egy főre eső segély. A pénz jó része magánzsebekbe kerül, amit a saját mecsettel rendelkező tengerparti villák sora szemléltet.
A palesztin menekültstátus az egyetlen a világon, amelynek az öröklődését elismeri a nemzetközi közösség. Így nőtt 70 év alatt a palesztin menekültek száma a tízszeresére. Ők a nemzetközi segélyek folyamatosságának a zálogai. A palesztin menekültekkel külön ENSZ-ügynökség, az UNRWA foglalkozik, a világ összes többi menekültje ügyében pedig egyetlen másik, az UNHCR illetékes. Az UNRWA éves költségvetése 1360 millió euró. Harmincezer embert foglalkoztat, főleg helyieket. – Kinél van a pénz? – kérdezte a riporter. – Mert a lakosságnál biztos nincsenek a milliárdok. – Dehogynem! Vannak könyvvizsgálóink, ellenőreink – volt a válasz. – Folyamatos kapcsolatban állunk az EU-val.
Az Arte és a WDR azzal indokolja, hogy a film a fiókba került, hogy készítői eltértek a megbízásuktól. Túl sokat forgattak a Közel-Keleten, és túl keveset Európában. Továbbá a filmjük nem elég „kiegyensúlyozott”. Nem tudom, emberellenes, gyilkos ideológiáról hogyan lehet kiegyensúlyozottan tájékoztatni. Vajon a kommunizmusról úgy kell-e, hogy a kommunisták álláspontját is részletesen bemutatjuk? Azt is felhozták, hogy a civil szervezetek képviselőit nem szólaltatták meg.
Ez nem igaz, hiszen több aktivistájukat is mikrofon elé kérték: szörnyű dolgokat mondtak, például hogy Izrael megmérgezi a Földközi-tengert, illetve hogy az izraeli rendőrök önkényesen palesztinokat lőnek le, majd kést tesznek melléjük, mintha támadtak volna. A főnököket, az ideológusokat tényleg nem szólaltatták meg, de ez a zsidó interjúalanyoknál is így volt. Természetesen a film nem hibátlan, néhol szájbarágós, néhol indulatos. Egészében viszont hiteles, és nem sok filmet látnánk, ha csak a tökéleteseket engednék képernyőre…
Magyar szemmel nézve megdöbbentő, hogy Németország azt is megteheti, hogy cenzúráz egy rendelésre készített dokumentumfilmet az antiszemitizmusról „kiegyensúlyozatlanság” címén. Igen, ez az a Németország, amelyiknek a kormánya szakadatlanul aggódik a magyarországi antiszemitizmus „folyamatos erősödése” miatt.
A svájci parlament június 13-án elfogadott egy határozatot, amely megtiltja olyan „civil szervezetek” (nem kormányzati szervezetek, NGO-k) támogatását, amelyek antiszemiták, rasszisták, bojkottra szólítanak fel, és nem járulnak hozzá a békés megoldások kereséséhez. Ilyen döntést sem a német parlament, sem az Európai Parlament nem hozott. Ők továbbra is hatalmas pénzekkel finanszíroznak olyan szervezeteket, amelyek magukat „civilnek” álcázva, az emberi jogok védelme ürügyén határozott politikai szándékokat képviselnek; egy egész ország delegitimálását tűzték ki célul, amelynek kormányát nemzetközi szervezetek segítségével akarják politikája megváltoztatására kényszeríteni – ha már egyszer a választókat nem sikerült meggyőzniük. Ugye milyen ismerős?!
Az Európai Unió ehelyett foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy a „civil szervezeteket” politikai fegyverként használja fel. A saját nemzeti kormányukkal szemben a civil szervezeteknek adnak hitelt, pedig senki nem választotta őket, semmilyen felhatalmazásuk nincs mások képviseletére. Egyetlen legitimációjuk a liberális sajtó támogatása és az, hogy saját elmondásuk szerint ők az emberi és szabadságjogok legnagyobb védelmezői. Ezért a baráti sajtó és a „nemzetközi közösség” úgy állítja be őket, mint akiknek megfellebbezhetetlenül igazuk van a választott kormányokkal és politikusokkal szemben. Csakhogy ez nem más, mint a demokrácia aláásása a választópolgárok adójából.
Így kerülhetett bele az Európai Parlamentnek a Magyarországgal foglalkozó május 17-i határozatába, hogy „számos ügyben aggodalmak merültek fel, nevezetesen a közpénzek felhasználásával, a civil társadalmi szervezetek és emberijog-védők elleni támadásokkal”. Még azt is megállapították, hogy „súlyosan romlott a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok helyzete, többek közt a (…) zsidók jogai tekintetében”. Így döntöttek azok az Abbász vérvádjának állva tapsoló EP-képviselők, akik most egy csomó ügyben a „civil szervezetek” segítségével akarják irányváltásra kényszeríteni a magyar kormányt, a magyar választók többségének akarata ellenére.
A szerző közíró