A digitalizáció a globalizmussal karöltve diktálja ma a világ gazdasági fejlődését. Az előrelépés és az innováció kulcsa az, hogyan lehet a munkafolyamatokat és az életünket online felületre vinni és digitalizálni. A fizetési tranzakciók piacán végbement drasztikus átalakulással kívánok jelen cikkben foglalkozni. Ugyanis ma már nemcsak a készpénz, hanem a hagyományos bankok jövője is kérdésessé vált. Tudomásul kell venni, hogy a készpénz helyettesítése önmagában is komoly üzlet: minél nagyobb szeletet hasít ki a fizetési tranzakciók piacából valaki vagy valamely alkalmazás, s minél jobban beépül a két tranzakciós partner, az eladó és a vevő közé, annál nagyobb forgalmat és profitot remélhet.
A bankkártya ugyan a készpénzhez képest egy modernebb fizetőeszköz, ám mára már számtalan vetélytársa akadt. A PayPal, az Alipay, az Apple, az Amazon, a Google és még számtalan kis startup és nagy világcég dolgozik azon, hogy megtalálja azt a piaci rést és azt a nélkülözhetetlen szerepet, amely révén üzletfeleket és profitot generálhat magának. Támadják is a készpénzt a marketingbüdzséjük dollármilliárdjaival, miközben a bankjegyeket nem védi senki, hiszen a jegybankok – melyek a „termékek” gazdái – nem tehetik ezt, nem reklámozhatnak. De ma már a bankokat, a kártyatársaságokat (Mastercard, Visa) és a hagyományos elszámolási rendszereket, azok üzemeltetőit is össztűz alá vették.
Részben persze okkal: a bankok és a kártyatársaságok is drágán, erőfölényükkel visszaélve működtek, működnek. Ez a fő oka – a szürkegazdasági előnyökön túlmenően – annak, hogy nem terjedtek el hazánkban a jelenleginél jóval nagyobb számban a bankkártyás elfogadóhelyek, üzletek. A versennyel ezért önmagában nincs is gond, sőt. Nem az említett társaságok jutalékát vagy érdekeit hivatott ezért ez a cikk védeni, de legalább két komoly veszélyről mégsem szabad megfeledkeznünk. Az egyik kockázat a biztonságban rejlik, míg a másik a gazdaság válság-ellenállóságának kérdéskörével függ össze. A kettő csak látszatra ugyanaz, ám – mint látni fogjuk – jelentősen különböző jelenségekről van szó. Lássuk most ezeket a kérdéseket egy kicsit alaposabban!
A készpénzes tranzakciók elleni egyik legfőbb vád az, hogy a fekete- és a szürkegazdaság melegágyai. Ebben van is némi igazság, bár van két érv, amelyek azonban a készpénz védelmében önmagukban is igen nyomósak. Az egyik az emberjogi: nevezetesen mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy anonim legyen egy vásárlásnál. Magyarul ne kelljen megadnia személyes adatait, elérhetőségét. A másik pedig szociális: az eldugott falvak lakói és az idős emberek számára a készpénz az egyedüli, s általuk könnyen kezelhető megszokott fizetési eszköz. Ha kötelezővé tennénk a készpénz-helyettesítő technológiák használatát, akkor az mindezek miatt komoly szociális problémákat szülne, társadalmi feszültségeket gerjesztene.
Egyébként pedig az alacsony összegek esetében a készpénz még ma is versenyképes: gyors, s nem jár elektronikus adatforgalommal és papíralapú környezetszennyező cetlik keletkezésével. A fémpénzek élettartama pedig lényegében végtelen… A szürkegazdasághoz visszakanyarodva pedig le kell szögezni: bár ez a vád sok igazsággal bír, de nem szabad elfelejteni, hogy manapság a nagy pénzek mozgása az illegális üzletek esetében zömében már az elektronikus térben, számlák között összevissza, többnyire offshore szereplőket is beiktatva utalgatva zajlik. Úgyhogy ennek a vádnak az igazságtartalma már korántsem egyértelmű. Mármint az nem egyértelmű, hogy a készpénz a szürkezóna sajátossága, míg az elektronikus pénzmozgások mindig legális tranzakciókat jelentenek.
Ma már mindenki a kiberbűnözésről retteg, amelynek célpontjai vagy érzékeny adatok, információk lehetnek, vagy pedig közvetlenül a számlapénzekhez való hozzáférés. Ez utóbbi persze megtörténhet közvetett módon is, amikor a betétes személyes adatait lopják el. Ráadásul amennyiben készpénzt vagy vagyontárgyat lopnak, az szinte azonnal kiderül, miközben kibertámadásnál ez korántsem biztos. S bár ma a világban óriási pénzeket költenek a bankok és a kártyatársaságok a védelemre, a biztonságra, de a kísértés a bankszámlapénzek folyamatos gyarapodásával is nő. A versenyfutásban viszont általában a bűnözők járnak az élen.
A másik gond a világ potenciális gazdasági válságai elhárításának, a problémák észlelésének kérdése. Ha az észlelés időben történik, akkor jelentősen fokozza az esélyét annak, hogy gyors, szakszerű és megfelelő válságkezelést tudnak a döntéshozók kitalálni és végrehajtani. Márpedig például a legutóbbi, az Egyesült Államokból indult s a pénzügyi területen gyökerező válság épp azért tudott akuttá válni és a világban gyorsan szétterülni, mert a pénzügyi mérőszámok elszakadtak a valós folyamatoktól, s ezért úgynevezett lufik alakultak ki. Ezek után viszont nem nehéz rájönnünk arra sem, hogy ha a jövőben a pénzügyi folyamatok elszakadnak az értékek mozgásától, akkor megnő az esélye a lufik kialakulásának s az újabb világgazdasági válság létrejöttének.
A virtuális fizetésnek – különösen a hitelkártyának vagy vouchereknek – az az egyik fő előnye (s ezért is szeretik az eladók használni), hogy tudományosan is bizonyítottan ösztönzik a vásárlást, a pénzügyi költést. Azaz minél jobban elszakadunk a belső értékkel bíró eredetileg aranypénzektől, s minél inkább a virtuális, esetleg az állam által már nem is garantált és kontrollált (például a bitcoin) fizetőeszközhöz nyúlunk, annál nagyobb az esélye az indokolatlan és fedezetlen költéseknek s a válságok kialakulásának.
Összefoglalva: minden jóban van valami rossz, s ezért ne gondoljuk azt, hogy a készpénz- és bankmentes világ majd megoldja minden problémánkat. Egy részét bizonyosan meg fogja oldani, de néhányat szülni is fog.
A szerző közgazdász, főiskolai tanár