Képviselői nagyrészt meg vannak győződve arról, hogy ők tudják, mire van szüksége az európai népeknek, noha helyismeretük általában nincs, és senki nem választotta (legitimálta) őket. Saját elképzeléseiket erőltetik (lásd a migránskérdést, de az amerikai–EU szabadkereskedelmi társulást is), s azt hirdetik, hogy ők képviselik a demokráciát. De egyik szocialista képviselőjük (luxemburgi külügyminiszter) azt mondta, hogy ha népszavazásokra bízzuk „Európa” ügyeit, akkor „Európának” vége.
Az idézőjelek azért jogosultak, mert az ő „Európája” nem a népek Európája. De ugyanezt lehet elmondani a demokráciáról is, amely eredetileg a nép uralmát jelentené, s nem egy brüsszelita bürokráciáét! Miért jelentene demokráciát az, ha a nép úgy szavaz, ahogy az „elit” akarja, és miért populizmus az, ha ellenkezőleg szavaz?
A modern nyugati liberális demokráciák nem jelentenek így mást, mint arisztokratikus uralmat, óriási médiatámogatással. Ennek a rendszernek vannak erős központjai és vannak ostoba, a saját nép érdekeit figyelmen kívül hagyó majmolói (lásd magyar baloldal!), akik az elithez akarnak tartozni, mint nálunk régen a nómenklatúrához. Egyéni karrierépítés mindez – elvek már régen nincsenek, vagy legfeljebb verbálisan. A maximalizált profit a lényeg, amelyet a szabadság jelszava alatt a munkavállalók minimalizáló jövedelméből facsarnak ki. Félreértés ne essék, nem egyenlősítő ostoba szocialista álláspontot képviselünk akkor, ha a munka jogát hangsúlyozzuk.
Mit is jelent például Soros György demokráciája? Azt, hogy óriási vagyona alapot biztosít egy gátlástalan hierarchizáló társadalom megvalósításához, ahhoz, hogy Hillary Clintonok dönthessenek mindenről. Hillary Clintonnak a szavakon kívül semmi köze a demokráciához – nála is a pénz dönt. De persze Amerikának sincs köze a demokráciához. Ott azt a procedurális eljárást nevezik annak, amelyben az eliten belül eldől, hogy melyik érdekcsoport kerül hatalomra. A liberális demokrácia ugyanis az erősebbek bármit megengedő, hazug uralma. Az eszköztelenek szabadsága abban áll, hogy számtalan forrásból fogyaszthatják a fent lévők elképzeléseit, amely által részesedhetnek a modernségben, s bár egyre szegényebben, de a büszke fősodorhoz tartozhatnak.
Régen, amikor a liberalizmusnak még volt eszmei tartalma és közösségi tartalmakhoz is kötődött, akkor az egyéni jogok még valódi demokráciát is generáltak. Ma már a demokrácia az egyre növekvő egyenlőtlenség manipulációs rendszere csupán. Ma már a magukat verbálisan még konzervatívnak hirdető pártok és médiumok is valójában zömmel liberálisok és szinte semmi közük a néphez. Lásd a tömeges bevándorlás támogatásának következményeit! A nyelvtudás és képzettség nélküli népség beengedésének költségeit ugyanis az alsó és középrétegek fogják megfizetni! Nem is szólva arról, hogy nem a hamis elitnek kell majd együtt élnie az integrálódni többségében nem akaró idegen „kultúrahordozókkal”. S itt semmi értelme nincs bukott progresszív ideológiáknak, főleg a humanizmusnak, s főleg nincs értelme annak – ha a demokrácia az önérdek-képviselet szabad rendszere –, hogy a népet lerasszistázzuk, mert nem akarja, és egyre inkább nem akarja a multikulturalizmust.
Ebben a mai helyzetben gyalázatos szerepet játszik a média zöme, amelyet részben megvettek, megvesznek, részben az úgynevezett elitképzésben megtanítottak a gondolkodásnélküliségre, a hely- és valóságismeret nélküli doktriner tevékenységre. Öregségemre láttam be, hogy a harmadik világ demokratái miért gyűlölték régen a burzsoá sajtót. A kommunista média hazudott, de nem tagadta elkötelezettségét, a liberális média elkötelezetten hazudik, de közben szabadságról fecseg. A szabadság ma csak annyit jelent, hogy a liberális demokrácia kereteiben szabad gondolkodni és szabadon lehet gyalázni (rasszistázni, antiszemitázni, szélsőjobboldalizni stb.) az értékkonzervatív irányzatok híveit. S azt is, hogy szabadosságban nincsen korlát, az értékközösségeket pedig – legyenek azok nemzetiek vagy vallásiak – fel kell bomlasztani, nehogy a valódi közösségek a maximális profitra orientált értékmentes multinacionális tőke ellen felléphessenek.
A liberális demokrácia ma már egy orbitális hazugság, egy törpe kisebbség, és kiszolgálóinak a szellemi szegények számára kidolgozott manipulatív eszköze. Nem csoda, hogy Orbán Viktor lényegi megjegyzéseit akkora felháborodás fogadta. Pedig az illiberális demokrácia nem más, mint a szolgáló politikum visszahozatala s a parazita elitdemokrácia leváltása. Teljesen mindegy, hogy azt ki hajtja végre. Nem kell ezért Putyin orosz elnököt szeretni.
A szerző történész, egyetemi tanár