Furcsa csődületnek lehettek tanúi azok, akik a minap átvágtak a Blaha Lujza téri aluljárón. Kisebb-nagyobb ellenzéki pártok képviselői tájékoztatták a nyári kánikulában megfáradt televíziós stábokat arról, hogy végre kitalálták, hogyan lehet megdönteni az Orbán-kormányt. A korszakalkotó ötlet: a népszavazás!
A volt kendermagos Juhász Péter és társai, a Schiffer András szerint kiégett és ezért az LMP-ből kilépett Vágó Gábor vezetésével azért kezdtek aláírásgyűjtésbe, hogy az állami vállalatok vezetői ne kereshessenek többet havonta bruttó másfél millió forintnál. Az hagyján, hogy az ellenzéki pártok képviselői – élen a szocialistákkal – az utóbbi időben serényebben gyűjtögetik a lakossági szignókat, mint az angyalföldi kamaszok az autogramokat a vizes vébén – így torpedózták meg tavasszal a budapesti olimpiáról szóló álmokat is –, de hogy most már ebben látják a kormány megbuktatásának az egyetlen lehetőségét, az legalábbis elképesztő tehetetlenségre és szűklátókörűségre vall.
De nézzük, miről is szól valójában a napokban indult, legújabb népszavazási kezdeményezés. A 2010-ben hivatalba lépett második Orbán-kormány első intézkedései között vezette be a közszférában a kétmilliós bérplafont. Akkor ezt azzal indokolták, hogy a szocialista-liberális kormányzás (ámokfutás) nyolc éve gyakorlatilag csődbe sodorta az országot, ezért a fizetőképesség helyreállításához átmenetileg a kétmilliós szint alá kell szorítani a közpénzből fizetett állami vezetők havi járandóságát. A csőd tényét egyébként azóta Veres János akkori pénzügyminiszter és Simor András, a jegybank volt elnöke is elismerte. És ha már Simor: a nemzeti bank egykori első emberéről derült ki, hogy nyolcmillió forintnál is többet vitt haza havonta, sőt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egyik jelentése azt is feltárta, hogy milliós fizetésért alkalmazott egy Braun Róbert nevű kommunikációs (politikai) tanácsadót, aki egyébként be sem járt a munkahelyére, az MSZP-be viszont belépett.
A fizetéseket tehát 2010 után befagyasztották, majd a Fidesz-kormány visszarántotta az ország szekerét a szakadék széléről. Csak néhány tény és folyamat: visszafizettük a gazdaságpolitikát gúzsba kötő nemzetközi hiteleket, évről évre javulnak a gazdasági mutatók, csökken az államadósság. Mérséklődnek az adók és járulékok, de egyúttal növekednek a bevételek. Folyamatosan nő a foglalkoztatás, és a nullás szint közelében stagnál az infláció. Minden évben három százalék alatt van az államháztartás hiánya, a gazdasági növekedésünk pedig már nem a négy, hanem az öt százalékhoz közelít. Gyökeresen más helyzet ez, mint ami 2010 előtt volt. Akkor fizetőképtelenség és csőd, ma stabilitás és növekedés.
A pozitív tendenciákat érzékelve, valamint az ellenőrzési tapasztalatai alapján az Állami Számvevőszék 2015-ben jelezte a kormánynak (Domokos László elnök a Magyar Idők elődjében, a Napi Gazdaságban nyilatkozott erről először), hogy a kétmilliós bérplafon komoly versenyképességi áldozattal jár és egyéb kockázatokat is hordoz. Az ÁSZ akkor egészen pontosan azt mondta, hogy az állami és önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságoknál végzett ellenőrzések rávilágítottak arra, hogy a nem megfelelő vezetésnek súlyos következményei lehetnek.
Az előremutató, rendszerszintű megoldások elmaradása előbb-utóbb nehéz helyzetbe hozhatja a költségvetést, illetve az állampolgárok is saját bőrükön érezhetik a káros hatásokat. Csak hogy értsük: a mindennapi életünket is befolyásoló közszolgáltatásokról van szó, mint a közösségi közlekedés, a postai és közműszolgáltatások, vagy éppen a környezetünk tisztasága.
Az ÁSZ azt is világosan kimondta, hogy az egységes munkaerőpiactól nem függetleníthetik magukat a közfeladatokat ellátó szervezetek, és a nemritkán százmilliárdos közvagyonnal gazdálkodó köztulajdonú vállalatok sem. A jól működő államhoz kiváló vezetők, valamint munkaerőpiaci szempontból versenyképes kereseti lehetőségek szükségesek, tekintettel az ország gazdasági lehetőségeire.
Az ÁSZ javaslataiból kiindulva a kormány 2015. szeptember 15-i ülésén döntött a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok vezető állású munkavállalói javadalmazási rendszerének megújításáról. Ez azt jelentette, hogy eltörölték a kétmilliós bérplafont, ugyanakkor a vezetőknek szigorú teljesítményelvárásoknak kell megfelelniük, hasonlóan a piaci versenyszférához. Ezen akar most változtatni a Vágó Gábor vezette ellenzéki csoportosulás, gyakorlatilag visszalökve a csődkorszak időszakába az állami szféra lehetőségeit és mozgásterét. Még a kormányközeliséggel aligha vádolható Index is így tudósított a népszavazási kampány elindításáról tartott Blaha Lujza téri sajtóeseményről: „Gyakorlatilag nulla esélyt hagynának ezzel arra, hogy egy kompetens és tapasztalt vezető elvállalja egy nagy állami cég vezetését, amikor az ottani fizetés többszörösét megkeresheti a piacon.”
Nos, ez a legújabb ellenzéki csődület valódi üzenete és tétje.
A szerző közgazdász