Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén megszavazták Magyarországgal szemben az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságától vizsgálatot követelő határozatot, amely szerint Magyarországon fennáll a kockázata az uniós alapértékek súlyos megsértésének. Az említett bizottság feladata az lesz, hogy jelentést készítsen Magyarországról, hogy az alapján aztán az EP szavazhasson az uniós szerződés hetedik cikkelye első lépésének megindítására vonatkozó, indoklással ellátott javaslatról.
Kezdjük a benyújtóknál: négypárti határozati javaslatról van szó, ezek az S and D (szocialisták és demokraták), a Verts/ALE (zöldek), a GUE/NGL (egységes baloldal és északi zöld baloldal) és az ALDE (liberálisok és demokraták). A négy képviselőcsoport részéről harminchét képviselő jegyzi az indítványt; nem fogom őket egyenként felsorolni, azonban egy apró támaszt nyújtok, az olvasó pedig következtethet.
Huszonkettő képviselő az úgynevezett Soros-frakció tagjai közül került ki (korábban megjelent a sajtóban egy dokumentum, amelyben a Nyílt Társadalomért Intézet összegyűjti a nézeteiket támogató EP-képviselőket), a maradék tizenöt között pedig egy magyar ellenzéki politikus is ott van Jávor Benedek személyében (Verts/ALE), és mint tudjuk, nekik ez kötelességük. Niedermüller Péter pedig, aki minden alkalmat megragad Brüsszelben, hogy bokán rúgja a magyar kormányt, a szocialista előterjesztők között van, és szerepel a Soros-listán. Tegye fel virtuálisan a kezét az, aki meglepődött, hogy a magyar ellenzék Brüsszelben is a haza érdekeivel ellentétesen cselekszik!
Az Állítsuk meg Brüsszelt! kampány éppen az ilyen aljas, demokratikus köntösbe bújtatott húzásokra reflektál, nem EU-ellenességet tükröz, mint azt a bizottság és a szerdán elfogadott javaslata is próbál sugallni a nemzetközi közösség felé. Egyébiránt a határozat a tartalmát tekintve félti Magyarországon a jogállamiságot, az alapjogokat és a demokráciát, mint az EU alapvető értékeit. Az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkelyében az alábbi értékek szerepelnek, amelyeket szerintük megsért Magyarország:
„Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”
Személy szerint én nem látom, hogy ezek közül ma hazánkban bármelyik is veszélyeztetve lenne. Egyébként szerintünk még európai és egyben magyar érték a család, a közös alapot jelentő keresztény értékrend, a munka tisztelete, a kultúra és a hagyományok megőrzése, ám ez nem jellemző egész Európában. Lehet, hogy nem mi változtunk meg, hanem az EU? Egyáltalán, az indítványból teljes mértékben hiányzik a pontosan körülírt védett jogi tárgy, hiszen e fogalmaknak nincsen meghatározott, írásban lefektetett definíciójuk, így mindenki azt ért alatta, amit akar.
Például a liberális EP-képviselők azt, hogy a demokrácia csorbítását jelenti, ha egy demokratikusan megválasztott nemzeti parlament többségi szavazással törvényeket alkot. Vagy az emberi jogok megsértése az, ha az illegális bevándorlókat feltartóztatjuk a határon és jogkövető magatartásra kényszerítjük őket, hogy megfeleljenek a genfi egyezménynek, a dublini rendeletnek és a schengeni szerződésnek, urambocsá’ a magyar törvényeknek is.
Szóval tulajdonképpen mire is megy ki ez az egész játszma? A határozat benyújtói felszólítják a magyar kormányt, hogy „helyezze hatályon kívül a határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények és a menedékjogi törvény módosításáról szóló törvényt és a felsőoktatási törvény módosításáról szóló törvényt, valamint vonja vissza a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot”. Ja, hogy itt van az a bizonyos kutya elásva…
Arról még nem nagyon beszélt senki, hogy milyen mértékben sértené a nemzeti szuverenitásunkat, ha megvonnák a szavazati jogunkat. Bizonyos feladat- és hatáskörökről ugyanis lemondtunk az EU javára azzal a feltétellel, hogy a közös döntéshozatalban részt veszünk és számít majd a szavunk a közös, EU-s kompetenciába tartozó politikák kialakítása során. Abban az esetben, ha nem szavazhatnánk, olyan dolgokról való döntéseket hoznának meg rólunk, nélkülünk, amelyek a mi szuverenitásunkat is érinthetik. Talán így akarják majd átnyomni a kötelező kvótát migrációs ügyben?
Egyébként maga az eljárás egy végtelenül hosszú folyamat, szinte biztos, hogy valahol közben el fog bukni a kezdeményezés, és nem jutunk el odáig, hogy alkalmazzák ellenünk a kilátásba helyezett szankciót. Csupán a hazai „független, objektív” sajtó kapta fel az ügyet és reklámozta azt mint Orbán Viktor miniszterelnökre mért csapást. Ismételten gratulálunk a tényferdítéshez.
Ugyanakkor bízunk benne, hogy előbb-utóbb győzedelmeskedni fog a józan ész politikája az Európai Unióban.
A szerző a Fidelitas külügyi kabinetjének vezetője