Április 8-án kipukkant a február 25-i, hódmezővásárhelyi incidens után fölfújt nagy ellenzéki lufi, az álmok úgy elillantak, mint a hélium, és mindenki szembesülhetett a valósággal. Heteken át folyt a mámoros őrjöngés, és még az urnazárás környékén is rengetegen meg voltak győződve arról, hogy a nagy részvételi arány az ellenzéknek kedvezett.
A politikusok és a sajtósok nem győzték hangsúlyozni, hogy ilyen részvételi arány fokozott legitimitást ad az új kormánynak. Aztán jött az irdatlan szívás, az ország narancsba borult, és kiderült, hogy lesz ugyan kormányváltás, csakhogy a negyedik Orbán-kormány váltja a harmadikat.
Köpni-nyelni nem tudott senki, Karácsony Gergely már a biciklijét fényezte, hogy reggel induljon vele a miniszterelnöki irodába, és nem készült olyan beszéddel, amilyet Mohács után kell mondani. Szánalmas volt, látszott rajta a megsemmisülés, az összeomlás, hogy ráébredt arra, amit mi már a kezdetektől tudtunk: hogy valójában mekkora, de mekkora lúzer.
De ugyanez látszott Vona Gábor, Szél Bernadett vagy Molnár Gyula arcán is. Csak Gyurcsány vastagbőrű képén nem, mert azon az látszott, hogy az elkú…óguru – ha másnak nem is – ismét töltött magának.
Sorra hangzottak el a lemondások, és egy pillanatra az a reményem támadt – de lehet, azért, mert én is töltöttem magamnak –, hogy elérkezett az a történelmi pillanat, amikor mindenki meghajol a népakarat előtt, és elismeri: győzött a jobbik. (Így, kisbetűvel!) Szörföztem a portálokon, ott is ez volt a benyomásom, hogy a haladó-független-objektív médiában is tudomásul vették a többség döntését. Persze mindez csak azért volt, mert a magas részvétellel aládúcolt kétharmadra senki sem volt felkészülve, ellenben mindenki hullafáradt volt már, és kellett egy kis idő, amíg kitalálják, milyen regiszterben sivalkodhatnak és hisztériázhatnak tovább.
Természetesen kitalálták. Egy kis alvás, és máris beindult a gépezet, és gyakorlatilag nem változott semmi: folytatódik a liberális agymenés. Hogy valójában többen szavaztak az ellenzékre, mint a Fideszre, az aljas választási rendszer lehetővé teszi, hogy egy kisebbség uralkodjon a többség felett.
Mindezt szemrebbenés nélkül, pedig ezt a választást a Fidesz a világ bármelyik választási rendszerében megnyerte volna. Aztán elkezdődött a választások tisztaságának megkérdőjelezése. A Facebookon a gondos trollok elhintették, hogy a Nemzeti Választási Irodában az urnazárást követően – amíg mi azt hittük, azért nem teszik közzé a részeredményeket, mert még nem zárt be az utolsó szavazóközpont – hozzámatattak a szoftverhez meg az eredményhez.
Aztán a pofakönyv népe gondoskodott arról, hogy ez jó kis összeesküvés-elméletté nője ki magát. A pofakönyvből meg elkezdett átszivárogni a sajtóba, fölhívnám a figyelmet Hont András Mégis magyarnak számkivetve című, fondorlatosan aljas írására a Hvg.hu-n.
Az EBESZ természetesen a segítségükre sietett. Bár a jobb napokat megért sóhivatal nem emleget választási csalást, de azzal vádaskodik, hogy nem voltak egyenlők a feltételek a választáson, a választók nem kaptak meg minden információt ahhoz, hogy megfontolt döntést hozzanak (értendő ezalatt, hogy a libsiket juttassák hatalomra). Bele is fogott az önsajnálkozásba a haladó-független-objektív sajtó, hogy a kormánypárti médiafölény így meg úgy.
Érdekes, hogy április 7-én 22.21 órakor az Index A Facebook alapján az ellenzék jött ki jól a kampányból című írásában arról áradozott, hogy „az ellenzék fő témája a Facebookon nagyobbat futott a kampányban, mint a kormánypárté”.
Azaz a korrupcióval többet foglalkozott a pofakönyv népe, mint a migrációval. Ugyanebben az írásban prezentálnak egy grafikont is, melynek címe: A legnépszerűbb online médiumok a 2018-as kampányban. Ebből megtudjuk, hogy folyó év január 11. és április 6. között a 22 legnépszerűbb portál közül csak az 5. helyezett Pesti Srácok, a 13. helyezett 888.hu, a 17. helyezett Magyar Idők és a 20. helyezett Origó jobboldali, az összes többi ellenzéki.
A Kreatív.hu pedig Az Index nyerte a választásokat címen közöl statisztikát. „Az OLA szerint a hírportálok versenyét nagyon magasan az Index.hu nyerte. Az oldalt 1,46 millió felhasználó látogatta meg vasárnap, ezzel több mint félmillióval megelőzték a második helyezett 24.hu-t.
A 24.hu látogatóinak száma 920 ezer volt. […] A harmadik helyezett a Blikk.hu lett 803 ezer felhasználóval. Őket a ma már kormányzati hírportálként működő Origó követte 771 ezerrel, majd a 444.hu következett majd hatszázezer, egészen pontosan 598 ezer látogatóval. Az általános hírportálként működő Hvg.hu a nyolcadik helyen végzett, őket az Index égisze alá tartozó Blog.hu és a gazdasági fókuszú Napi.hu is megelőzte.”
A Hvg.hu minden, a portálon megjelenő cikk alatt olvasható felhívásban a következőt hozza tudtunkra: „Több mint egymilliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik.”
Akkor tehát egyik nap dicsekszünk, másik nap meg rinyálunk a kormánypárti médiafölényről? Miközben az az igazság, hogy abszolút módon dominálják az online médiát. Beleértve a Facebookot is, melynek algoritmusa érdekes módon sokkal jobban preferálja a liberális tartalmakat, mint a konzervatívakat.
De nem is ez a pofátlanság csimborasszója. Hanem a bűnbakkeresés. A haladó-független-objektív média osztja az észt és az igazságot. Kiértékeli az eredményt meg a tetteket, és úgy kritizálja a politikusokat, mintha a (haladó) újságírók lennének a politikai élet felkent mindenesei.
Az LMP hibás, mert nem fogott össze a többiekkel, a Jobbik is hibás, a Momentum meg a Kétfarkú Kutya párt is hibás, mert elhappolták az ellenzéki szavazatokat, holott megakadályozható lett volna a kétharmad. Hibás az egész baloldal, meg persze a jobboldal is, mindenki.
De még csak véletlenül sem jut eszébe egyiküknek sem önkritikát gyakorolni. Egyetlen újságíró egy cikkecskében le nem írná, mekkora szerepe van az ellenzéki médiának a választási kudarcban. Hiszen ezt a politikai ökoszisztémát megbontó, aberrált és csúnya kudarcot vallott összefogást a média erőltette inkább, mint a pártok.
A média vette át a politikusok szerepét, a sok okoskodó-fontoskodó, a politikához valójában mit sem értő tollnok. Ők a leginkább hibásak abban, hogy az ellenzéki szavazók összezavarodtak. Ők voltak a legjobb mozgósítói azoknak, akiknek nem ismertük a pártpreferenciáját, és akik végül a Fideszre szavaztak.
Ugyanis a rengeteg gőgtől, nyegleségtől és gennytől, az irritáló sivalkodástól, hisztériától, ami a kibertérből ömlött az országra, egy csomó jóérzésű embernek kinyílt a bicska a zsebében, és elment szavazni, nemcsak a kormány politikája mellett, nemcsak az ellenzék ellen, hanem azért is, mert elege lett abból a szellemi pöcegödörből, amivé a magát függetlennek, objektívnek és demokratikusnak nevező sajtó vált az utóbbi időben.
A csúfos vereségben az ellenzéki médiának még nagyobb szerepe van, mint a pártoknak. Mégsem hullanak a fejek. Mégsem mond le senki. A politikusok lemondanak. Megannyi tévelygése után Vona Gábor egy utolsó gesztussal elérte azt, hogy úgy emlékezzünk rá, mint aki emelt fővel távozott a politikából.
Emelt fővel távozik Molnár Gyula és Szigetvári Viktor is, Hadházyban is van betyárbecsület, azt teszik, amit ilyenkor tenni illik. De nem látom, hogy az uszító, bujtogató, fekáliakavaró szómágusok közül bárki is felállna, és bejelentené: elkú…ta, nagy szerepe volt ebben a csúfos, történelmi leégésben, és ezért vezeklésként visszavonul és szakmát változtat.
Dehogyis! Nem áll föl senki. Folytatódik a gőg, az arrogancia, a sértett és sértő fröcsögés. „Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország?” – szól az egyik jellegzetes cím az Indexen, begurult szerzője szerint mindenki kretén birka, csakis nála van a liberális bölcsek köve.
Soha nem fogják megtanulni, hogy a demokrácia lényege az, hogy nem válthatod le a népet. A nép vált le téged. És a szavazók 2018. április 8-án nemcsak az ellenzéket, hanem az ellenzéki médiát is leváltották.
