Az Európába özönlő migránsinvázió eltitkolt következményeit, a bevándorlóországgá válás realitását mutatja be az Udo Ulfkotte–Stefan Schubert szerzőpáros a Határtalan bűnözés című könyvében (Gerilla PresS Lapkiadó és Médiatanácsadó Kft., 2018, 336 oldal. Ára: 2990 forint).
A neves publicista és az elismert belbiztonsági szakértő Németországban egy ideig tiltólistára tett kötete fekete-fehéren tárja elénk az iszlamizálódó Nyugat-Európa látképét, amelyet egyre markánsabban határoznak meg a megszállásszerűen beözönlő migránstömegek. A szerzők oknyomozó munkája dokumentumokkal részletesen alátámasztja, hogy a fősodratú nyugati liberális média által sulykolt képpel ellentétben a multikulturalizmus nem valamiféle kulturális gazdagodást jelent, hanem sokszor erőszakba torkolló kultúrharcot.
Az időközben elhunyt Udo Ulfkotte számos olyan, háborús filmekbe illő bűnesetet idéz, amelyeket főként muzulmán migránsok követnek el, mindenféle látható ok nélkül. Például a Gambiából érkezett muszlim férfi, aki megfojtott egy 25 éves bécsi egyetemista lányt, tettére annyi magyarázatot adott, hogy „csak úgy” követte azt el, ahogyan a két fiatal török küzdősportoló, akiknek Essenben egyszer csak kedvük támadt kipróbálni valakin néhány fogást, és miután egy általuk megszólított járókelő nem volt hajlandó cigarettát adni nekik, többször fejbe verték a középkorú férfit, aki a járdaszegélyre esve életét vesztette.
Horrorfilmekbe illő jelenet, ahogy egy afrikai migráns baltával levágta egy templomba igyekvő német nő fülét, de olvashatunk a terhes barátnőjét hasba szúró, és a még életben lévő lányt szemrebbenés nélkül elégető török huszonévesről is. Egy 54 éves német asszony fejét vascsővel szétverő afrikai bevándorló pedig nem is értette, miért vonták kérdőre tettéért, hiszen szavai szerint „csak egy nő” életét oltotta ki. A néhány példa csak töredéke a könyvben mellékelt hivatkozások segítségével ellenőrizhető, migránsok által elkövetett súlyos, erőszakos bűntényeknek.
A fent leírt szörnyűségek összegyűjtése, nyilvánosság elé tárása azért is rendkívül fontos, mert a – nagyrészt – liberális európai médiában erős cenzúrát alkalmaznak, mélyen hallgatnak ezekről az esetekről. Udo Ulfkotte tipikus esetként említi, hogy szinte semelyik német sajtóorgánum nem számolt be például a franciaországi Dijonban történt autós terrortámadásról, amelyben a tömegbe hajtó járműtől több mint tucatnyian megsérültek.
Az erőszakos támadások, merényletek elhallgatása mellett a közölt eseteket eufemisztikusan, a valós támadások súlyosságát, körülményeit elleplezve mutatják be, valamint a média előszeretettel szenveleg a tettesek nehéz gyermekkorán és rossz szociális helyzetén. Hasonlóképpen a hatóságok is előszeretettel használják például „az otthoni behatolás” kifejezést, ha mondjuk migránsok által elkövetett fegyveres rablótámadásról van szó.
A szerzőpáros arra is rávilágít, hogy a nyugat-európai országok igazságszolgáltatása határozottan kettős mércét alkalmaz a migránsokkal kapcsolatban, akiknek akár emberi életeket kioltó tetteik következményeként sokszor pusztán rövid, illetve felfüggesztett szabadságvesztéssel kell szembenézniük.
Németországban migránsbónusznak is nevezik azt a gyakorlatot, hogy a harmadik világból érkezett bevándorlók által elkövetett erőszakos bűncselekményeket a bíróságok gyakran nem ítélik különleges súlyosságúnak a támadók „kulturális és vallási származása miatti kényszerhelyzetére” hivatkozva. A szerzőpáros publicista tagja tipikusként említi azt az esetet is, amikor korlátozottan büntethetőnek minősítették azt a szomáliai fiatalt, aki fojtogatott és megerőszakolt egy 88 éves idős asszonyt.
A férfinál megállapított, „valamiféle értelmi fogyatékossággal” párosuló tanulási nehézséget a bíróság elegendőnek tartotta ahhoz, hogy a vádlottat szabadlábra helyezzék és különféle segítők foglalkozzanak vele. A fentiekkel éles és felháborító kontrasztot képez az, hogy például a német állami televíziók havidíjának befizetését elmulasztó állampolgárok nagyjából két hónapos elzárásra számíthatnak.
A migráció Nyugaton tapasztalt kezelése azt mutatja, hogy Európa vezetői nem képesek felmérni a probléma súlyát és jellegét. A könyv írói rámutatnak, hogy sem a társadalom fiatalítása nem oldható meg az erőltetett bevándorlással – ugyanis a migránsok is az eltartandó idősek tömegeit fogják növelni néhány évtizeden belül –, és a „békés”, „színes” multikulturalizmus eszménye sem fog soha megvalósulni, mivel a sokszor törzsi alapon szerveződő társadalmakból egymást halálos ellenségnek tekintő klánok tucatjai tömörülhetnek egy városban, sőt akár egyetlen menekülttáborban, ami önmagában is polgárháborús helyzetet idézhet elő.
Ám nem a racionális érvelés képességének hiánya az, hogy földrészünk egyik fele ebbe a kétségbeejtő, szürreális állapotba jutott: úgy tűnik, Nyugat-Európa életenergiája is vészesen halványul. Ezt mutatja vészjóslóan, hogy míg csak Németországban félezer katolikus templomot zártak be az elmúlt tíz évben, Eschweiler központjában már a müezzin szavára ébredhetnek a városlakók.