Régen volt annyira viharos a román belpolitika, mint az utóbbi másfél évben. Ennek legfőbb oka a hatalmi társbérlet. Klaus Johannis államfő a legnagyobb ellenzéki párt, a nemzeti liberálisok soraiból került a köztársasági elnöki pozícióba, s kitartóan igyekszik nehezíteni, ellehetetleníteni az időközben magabiztos választási sikert arató szociáldemokraták (PSD) kormányzását.
A PSD két kormányfőváltásával saját maga is mindent megtett a belpolitikai stabilitás ellen, ráadásul az igazságügyi reform gyors erőltetésével indulatokat szított a társadalom egy jó részében is azzal, hogy korrupt politikusainak mentésére törekszik. Tavaly februárban több százezres demonstráció kényszerítette visszalépésre a baloldali kormányt, amely később, némileg finomított formában mégiscsak nekilátott az egyébként valóban újításra szoruló igazságügyi rendszer átalakításához.
A büntető törvénykönyv módosításai ismét felháborodást keltettek, újra tömegek vonultak az utcára, de korántsem annyian s olyan hévvel, mint egy évvel korábban. Hosszas huzavona után távozni kényszerült Klaus Johannis szövetségese, a hírszerzéssel kötött kétes jogi hátterű egyezmények miatt célkeresztbe került korrupcióellenes ügyészség vezetője is.
Nyárra konszolidálódott a helyzet, a közszférában történt fizetésemelések, a jó gazdasági mutatók háttérbe szorították az ellenzék demokráciát féltő retorikáját. A PSD népszerűsége másfél évnyi kormányzás után alig csökkent, az alternatíva felmutatása helyett kizárólag a korrupcióellenes harc féltésére berendezkedett ellenzéki pártoké pedig változatlan maradt.
Bár a parlamenti többséget alkotó koalíciót hisztérikusan gyalázók hangja olykor fülsiketítő, Romániában nincs kormányváltó hangulat. Éppen ezért volt meglepő a szabadságolások csúcsidőszakára tervezett augusztusi tüntetés, amelyet semmi sem indokolt, hiszen az utóbbi időben semmilyen politikai döntés nem született, a miniszterelnök például éppen szabadságát tölti.
A Nyugaton dolgozó románok hazalátogatására való hivatkozás csak részben adott magyarázatot az időzítésre, hiszen elenyésző arány azoké, akik a bukaresti teret és a demonstrálást választják a régen látott szülőkkel, gyermekekkel való időtöltés helyett. A megmozduláson nagy többségben voltak azok a bukarestiek, akik már korábban is részt vettek az ellenzék tiltakozó akcióiban. A diaszpórában élők egyik képviselője által meghirdetett tiltakozásnak egyébként nem volt hivatalos szervezője.
A múlt pénteki tüntetés erőszakba torkollott. A tekintélyes méretű, több tízezres tömegben randalírozó csoportok jelentek meg (minden valószínűség szerint futballhuligánok), a csendőrökre támadtak, akik könnygázzal, vízágyúval válaszoltak, este tizenegy óra után pedig a bukaresti prefektus utasítására a demonstrálók oszlatásába kezdtek. Csaknem félezer sérültet eredményezett a Nyugat-Európában megszokott, Romániában viszont szenzációt keltő csetepaté.
Ahogyan ez lenni szokott, mindkét fél a másikat vádolja, egyre több az álhírekre épülő összeesküvés-elmélet. A kormányoldal államcsínykísérletet emleget, az ellenzék – Klaus Johannis elnökkel az élen – csendőrterrort kiállt. A nyugati sajtó leplezetlenül a tüntetők oldalára állt, és a demokrácia hiányát kéri számon a bukaresti kormányon.
Nincs ebben semmi meglepő, a Brüsszellel kritikusabb hangot megütő, s a kelet-közép-európai együttműködés felé nyitottabb román szociáldemokraták már jó ideje megkapták az antidemokratikus, sőt helyenként az oroszbarát jelzőt az Európai Unió intézményeitől, így ilyen esetekben egy „megfelelően” gondolkozó nyugati újságíró akkor is tudja, hogy mi történt valahol Kelet-Európában, ha ezer kilométerre tartózkodik az eseménytől.
Az összecsapásokkal tarkított demonstráció visszhangja, az egyre gyengülő, de még tartó tüntetéssorozat ismét reményt ad a kormánybuktatásban érdekelteknek. Klaus Johannis államfő és az ellenzék számára a helyenként valóban kíméletlenül fellépő csendőrök akciója tálcán kapott lehetőség a kissé megfáradt szavazótábor összerántására.
A békés tiltakozókat bántó hatóság egy újabb súlyos vádpont marad a PSD ellen. Az ilyenkor kötelező kérdésre, hogy kinek állt érdekében a nyári balhé, a válasz egyértelmű: a kormányt demokratikus eszközökkel megbuktatni képtelen ellenzéknek. Kellett a harci láz, az újabb gyűlöletadag, a diktatúra előszobájának számító rendőrállam rémképének meglebegtetése.
S bár az események legsúlyosabb sérültje egy húszéves csendőrnő, akit kis híján agyonvert egy csoport „demokrata”, a felheccelt csendőrök félszáz sérültet eredményező bosszúálló magatartására nem elégséges magyarázat az oszlatás törvényes háttere. A fellépést a katonai ügyészség vizsgálja.
Az uniós intézmények vezetői által támogatott Klaus Johannis és a szétforgácsolódott, harmatgyenge jobbközép, liberális ellenzék deklarált célja a szociáldemokrata kormány megbuktatása. Parlamenti eszközökkel ez szinte lehetetlen, így marad az utca. Amely úgyszintén kevés lesz a hatalomváltáshoz.
Romániában ugyanis nincs forradalmi hangulat, csupán egy kisebbségben lévő, maximálisan felheccelt ellenzéki társadalmi réteg forrong. Klaus Johannis, az immár profikká vált tüntetők és a külföldi támogatás arra viszont elég lehet, hogy megakadályozza a kormányzó erők térnyerését. Az államfőhöz lojális Román Hírszerző Szolgálat (SRI) aktív közreműködésével ősszel várhatóan újabb részletei következnek a román politikai háborúskodásnak. Annál is inkább, mert a kormánykoalíció a SRI erejének csökkentését tervezi a következő parlamenti ülésszakban.
A bukaresti eseményeket kívülről szemlélők, de a történéseket őszinte naivsággal figyelő romániaiak egy tekintélyes része is a korrupció elleni harcot, a demokratikus értékeket vagy az európai irányvonalat félti. Miközben az utóbbi években eltorzult, eltorzított román politikai életben különösen nagy befolyásra szert tevő, a gazdasági életbe, a médiába, és részben az igazságszolgáltatás területére is behatoló titkosszolgálatok feletti ellenőrzésért folyik most az igazán nagy csata.