Ezzel egy sajátos alkotmányos ficamhelyzet alakult ki, mert gyakorlatilag megbukott a kormány, de a kormányfőt jogilag nem lehetett eltávolítani, leváltani. A köztársasági elnök (Sólyom László) széttárta a karját és közölte, hogy nem tehet semmit, hiába követeli a nép, hogy váltsa le Gyurcsányt vagy oszlassa fel a parlamentet, mert erre nincs törvényes lehetősége. Az ellenzéki Fidesz is azt nyilatkozta, hogy csak alkotmányos úton kívánja leváltani a regnáló hatalmat, forradalmat majd a nép csinál, ha úgy akarja. Az utcai tüntetések mindennapossá váltak, de érdemi eredménnyel nem jártak. Gyurcsány azt mondta, hogy „majd megunják, hazamennek”, de azért a karhatalom is tett annak érdekében, hogy ez a „megunják” minél előbb bekövetkezzen.
Ebben a társadalmi-politikai patthelyzetben egy, a nemzeti radikalizmusáról ismert személy, Budaházy György úgy gondolta, hogy ha a politikusok kivárnak, semmit sem tesznek, akkor neki kell cselekednie a haza üdvére. Az interneten vállalkozószelleműek, nemzeti elkötelezettségűek részére toborzást hirdetett, és jelentkeztek is a tettre kész, nemzeti radikális hazafiak. Ezek egy részéből némi kiképzést követően akciócsoportok alakultak, akik az utcai tüntetéseken igyekeztek az egyszerű verbális véleménynyilvánításnál nagyobb nyomatékot adni a politikai helyzettel szembeni ellenérzésüknek. Később két-három fős csoportokban MSZP–SZDSZ-pártirodák udvarára dobtak Molotov-koktélokat. Ezek az akciók nem jártak különösebb eredménnyel, még nagyobb figyelmet sem keltettek. Ezután már országgyűlési képviselők, miniszterek kerültek a célkeresztbe, és házi gyártású robbanószerkezetek pukkantása adott nyomatékot a radikálisok nemtetszésének. Gyurcsány lemondását, új választások kiírását, egyes parlamenti szavazások során a haza érdekének megfelelő gomb megnyomását szabták meg a kormánypárti képviselőknek.
Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg néven elektronikus üzeneteket küldtek a médiának, ezekben egy-egy akció előtt vagy után tudatták, hogy például a titkosszolgálati miniszter, Szilvásy György sem sérthetetlen, hiszen a lesencefalui nyaralójának udvarába is bejutottak és ott robbanószerkezetet helyeztek el. Az akciók nem jártak sikerrel, nem hozták a kívánt, várt eredményeket. Naiv, romantikus elképzelés volt, hogy az MSZP–SZDSZ-politikusokat bármilyen formában is befolyásolni lehet ilyen gyerekes kísérletekkel! Az akciók során senki nem sérült meg – kivéve Csintalan Sándort, akit véresre vertek, de az inkább személyes bosszú volt. Végül egy vélhetően fedett ügynök buktatta le a társaságot, akinek a csoport egyik tagja eldicsekedett, hogy ők a Magyarok Nyilai, és álljon be közéjük. Az illető mindezt a mobiltelefonjával rögzítette és átadta a rendőrségnek.
Nyolc évig tartó büntetőeljárás után végre ítéletet hirdetett az ügyben a Fővárosi Törvényszék. Az ítélet mellbevágóan súlyos a tárgyalássorozat során végig magabiztosan, vádlottból vádlóvá magasztosulni szándékozó Budaházy György, de a tizenhat vádlott-társa számára is. A terrorcselekmény elkövetése tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, és a bíróság is ennek megfelelő mértékű büntetéseket szabott ki, az elsőrendű vádlottnak 13, a másodrendűnek 12, további öt vádlottnak tíz-tíz év, négynek öt év, kettőnek hat év és egy vádlottnak hét év fegyház büntetést kell letöltenie, kedvezményes szabadulási lehetőség nélkül. A 2007 szeptembere és 2008 decembere között megvalósult 18 eset, bűncselekmény a törvény által nagyon szigorúan szabályozott terrorizmus körébe tartozik, és akkor is ilyen súlyosan büntetendő, ha az elkövetésükkel a kívánt célt a legkisebb mértékben sem érték el a vádlottak.
Az ítélet kihirdetésének döbbenete után sokan összevissza hadoválnak, köztük jogi végzettségű politikusok is egy olyan ügyről, bírósági ítéletről, amiről valójában semmit sem tudnak. Vannak, akik már évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy Budaházy György és társai egy koncepciós eljárás áldozatai, és csinálhat az ügyészség akármit, dönthet a bíróság akárhogy, sőt tehetnek az ügy vádlottjai minden részletre kiterjedő, az eseményeket feltáró vallomásokat, lehetnek minden kétséget kizáró tárgyi bizonyítékok, mit sem számít, mert „a Gyuri” ártatlan és punktum. A bűnös a Fidesz-kormány, amely nem vonta felelősségre a 2006. október 23-i rendőrterrort kitervelő politikust, a levezénylő főrendőrt és végrehajtó rohamosztagosait. Kormányellenes tüntetéseket fognak szervezni annak érdekében, hogy ezt az égbe kiáltóan igazságtalan ítéletet változtassák meg.
Mármint a kormány?! Egy bíróság hozott egy ítéletet egy jogi, szakmai szempontból egyáltalán nem is bonyolult ügyben, amit csak a másodfokú bíróság változtathat meg, esetleg majd egy újabb, magasabb fokú bíróság. Egy jogállamban ez nem lehet másképpen. Arra nyilván nem gondolnak a bősz méltatlankodók, hogy ha most a Magyarok Nyilai-perben egyfajta politikai nyomásra a vádlottakat felmentő ítélet születne, hiszen a nemzeti radikálisok szerint egy már ténylegesen bukott, mégis regnáló, gyűlölt kormány ellen léptek fel a hazafiak, akkor mit mondanának majd, ha az egyre durvábban fellépő Soros-bérenc civil szervezetek ultraradikálisai nyúlnának az általuk diktatórikusnak minősített, gyűlölt törvényes magyar kormány ellen hasonlóan szélsőséges eszközökhöz? Akkor milyen jogi és erkölcsi alapon léphetnénk fel ellenük? Még egy megjegyzés a felháborodott Budaházy-hívek részére: milyen „holttestet” hiányolnak? Akik ilyet állítanak, nem értik az egész jogi helyzetet. Budaházyék 18 esetben terrorcselekményt követtek el a Btk. vonatkozó paragrafusa szerint, akkor is, ha nem halt meg senki. Lehetne persze módosítani a törvényt, és kimondani, hogy a terrorcselekményeknek legyenek enyhébben megítélhető esetei is, de visszaható hatállyal nagyon ritkán alkalmaznak jogszabályt. Nagy itt a tájékozatlanság!
Budaházy változatlanul a nemzeti hős pózában értetlenkedik, méltatlankodik, és eszébe sem jut, hogy milyen felelősség terheli azokért a fiatal férfiakért és nőkért, akik fenntartás nélkül elfogadták őt és vakon bíztak benne. Akik tiszta szívű, nemzeti érzelmű emberként naiv forradalmi hevületükben belementek ebbe a „játékba” és nem gondoltak ezeknek a mégoly ártatlannak tűnő tetteknek az esetleges büntetőjogi következményeire. Köztük három, akkor még huszonéves, áttelepült erdélyi magyar szép szakmai sikerekkel, szép családi élettel. Köztük egy 22 éves egyetemista, akinek már talán sosem lesz diplomája. De a többiek is egytől egyig jobb sorsra érdemes, becsületes, tisztességes, dolgos fiatalok, akiknek az életét kettétörte ez a felelőtlen, meggondolatlan bűncselekmény-sorozat, amelybe belekeveredtek.
Budaházyt a nagy tudású jogász barátai, akik most harcolnak a „megmentéséért” – közöttük a Brüsszelben egyébként remekül teljesítő európai parlamenti képviselőnő – igazán elláthatták volna annak idején megfelelő jogi tanáccsal, hogy ne menjen bele ebbe a zsákutcába, amely a fegyházba vezet, és főleg ne rántson magával másokat is.
A szerző nyugalmazott ügyvéd
