Életének 88. esztendejében, római lakásában elhunyt Mihályi Géza, az 1956-ban nyugatra menekült magyar egyetemisták szövetségének egyik vezetője, Kapisztrán Szent János kultuszának nagy tisztelője és életben tartója.
Gimnáziumi tanulmányait a pannonhalmi bencés rend 1939–1948 között működött magyar–olasz kétnyelvű gimnáziumában folytatta, majd osztálytársaival, Kárpáti Kamil és Tóth Bálint fiatal költőkkel és Gyöngyössy Imre későbbi filmrendezővel együtt felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–olasz szakára. A Mindszenty-pert követő boszorkányüldözés természetesen lecsapott a fiatal „összeesküvőkre,” klerikális olasz kémekre. Bűnük az volt, hogy egykori olasz szerzetes tanáruk verseit fordították magyarra. Összeesküvésben való részvétel miatt mindhármukat több évre bebörtönözték, és csak 1955-ben szabadulhattak a váci fegyházból. Mihályi Géza rendőri felügyelet mellett másfél évig segédmunkásként dolgozott egy gyárban. Amikor egykori egyetemi olasztanára, Szauder József – akit szintén eltanácsoltak a pesti olasz tanszékről – az utcán találkozott vele, átölelte és azt mondta: „Kolléga úr, a könyvtáram és a pénztárcám a rendelkezésére áll.”
1956 októberében a forradalom kitörése után azonnal bement egykori egyetemére, ahol a forradalmi diákbizottság sajtóreferenseként tevékenykedett. A forradalom leverését követően be akart menni a munkahelyére, de a bejárat előtt már várt rá az üzem vasesztergályos párttitkára: „Géza, ne gyere be, már várnak rád az ávósok. Úgysincs családod, irány Olaszország!”
November 26-án hagyta el az országot, december 2-án már átlépte az osztrák–olasz határt is. Ugyanis a bécsi olasz nagykövetségen a pesti olasz kulturális intézet volt igazgatója, Francesco D’Alessandro nagy örömmel fogadta az olasz szakos egyetemistát, és megbízta egy 700 fős magyar menekülttranszport melletti tolmácskodással. Így érkezett Olaszországba, mely második hazája lett. Egy ideig az olasz miniszterelnökség tolmácsaként dolgozott, majd 1962-től nyugdíjba vonulásáig az olasz rádió magyar adásainak vezetője és az Olaszországba érkező magyarok mentora volt, nekem atyai jó barátom.
A fiatal Mihályi Gézának első olaszországi élménye az volt, hogy attól kezdve, hogy átlépték a határt, minden ferences templomon kint volt a felirat: „1456. október 23.–1956. október 23.” Ugyanis a magyar forradalom kitörése napján ünnepelték Olaszországban a nándorfehérvári csata olasz hősének, Kapisztrán Szent János október 23-án bekövetkezett halálának 500. évfordulóját. Egy év múlva Mihályi Géza október 23-án már az Aquila melletti Capestranóban volt, és attól kezdve a kis városka lakói minden október 23-án nemcsak megtartották és máig megtartják híres szentjük, Magyarország megmentőjének és védőszentjének búcsúját, hanem, hála egy magyar menekültnek, egyúttal megemlékeznek az 1956-os magyar forradalomról is.
1990-től kezdve pedig Szörényi László nagykövettel együtt megszervezték, hogy mivel Kapisztrán Szent János a tábori lelkészek védőszentje, minden év október 23-án a magyar honvédség magas rangú képviselői és a római magyar katonai attasé jelenlétében ünnepséget rendezzenek.
Most Nándorfehérvár utolsó olasz védője ugyan „elesett”, de a két nemzet egymás iránti tisztelete, hála egy magányos harcos egész élete munkájának, tovább erősödik.
Nyugodjék békében!
A szerző a római La Sapienza Egyetem magyar tanszékének emeritus professzora
