Azt hiszem, már közkeletű vélekedés az, hogy a kultúra területén még mindig nem következett be az igazi rendszerváltás. Egy-egy vezető pozícióba ugyan bekerült olyan jelölt, aki nem a liberális oldal favoritja volt, de nekik sem minden esetben sikerült a polgári oldal értékrendszerét bevinni az általuk irányított intézménybe; kérdés, hogy eleve akarták-e, vagy csak gyengék voltak a túlerővel szemben.
A polgári oldal fontos alapköve, hogy a homoszexualitást nem bünteti sem jogilag, sem kiközösítéssel (igen helyesen), viszont nem is propagálja (szintén helyesen). Ám nem lehet nemzeti cél a homoszexualitás propagálása egy olyan helyzetben, amikor amúgy is csökken/elöregszik a népesség, hazánkat pedig idegen invázió fenyegeti.
Ehhez képest érthetetlen, ami közpénzen egy neves közintézményben, az Operaházban előfordulhatott. Az elmúlt két évadban több olyan opera-előadást is volt szerencsénk látni, amely nyíltan homoszexuális utalásokkal és erre utaló jelenetekkel volt teli, de, gondoltam, ezeket aránylag kevesen látják, és azok is már felnőttek.
Azonban tavaly bekerült bérleti előadásaink közé egy kifejezetten gyermekeknek szánt musical is, amely túlmegy a jó ízlés határán, és ami a nagyobb baj, szinte csak kisiskolás gyerekek a nézők. Szerintem a rendezőt és azt, aki hagyta, hogy bemutassák, nem lenne túlzás megrontással vádolni.
„A Billy Elliot egy látványos, nagyszabású előadás az Operában (Erkelben), ami képes elgondolkodtatni és egy kicsit megrázni is” – írja egy liberális portál kritikája. Eddig rendben, de! Hogyan történhet meg az, hogy egy ilyen jelentős állami intézmény, mint az Operaház, tökéletesen szembemegy az állam céljaival, és a legérzékenyebb korban lévő, tíz év körüli fiatalok számára készült előadást ilyen penetráns, féktelen melegpropagandára használja fel?
Amikor ott voltunk, az Erkel Színház tele volt gyerekkel, akik a következőket láthatták: egy szegény angol bányász fiú foci helyett inkább balettozni szeretne (ez nyilván tipikus!). Ha már balettozik, akkor csak meleg lehet. Ezt abból is tudhatjuk, hogy beletettek egy csomó jelenetet A hattyúk tavából, amiről a műveltebb közönség tudja, hogy erről a problematikáról szól az egész, valószínűleg azért, mert Pjotr Csajkovszkij is meleg volt.
Aki nem tudja mindezt, az azt láthatta, hogy a kisfiúval a férfi táncos (sőt kettő) táncikál a hölgytáncos helyett. Van egy jelenet, amelyben a fiú a barátjával női ruhákat próbál fel, mögöttük szivárványszínű neonok jelennek meg, és a barátja még azt is mondja, hogy nem kell izgulni, hogy lebuknak, mert a papája is mindig ezt teszi a mama ruháival. (Egy szegény bányász, no persze!) Ez a jelenet egyébiránt teljesen felesleges a történet szempontjából.
A zárójelenetben az amúgy harcos és keménynek ábrázolt bányászok a munkaruha tetejére tütüt húznak, és abban táncolnak – ez még az Index kritikusának is megfeküdte a gyomrát, akinek pedig sikerült azt leírnia, hogy a bunkó bányászok „buziznak”, holott mindennek a végeredménye éppen a melegség tudatos propagálása lett. A legvégén a főszereplő kisfiú is felhúz egy tüllszoknyát, hogy beleilljen a képbe. Tánc közben többször vörös csillagot vetítenek lézerrel a tánckar mögé, tudtommal ez tiltott önkényuralmi jelkép.
A főszereplő halott édesanyja rendszeresen megjelenik, és csak azt hangsúlyozza, hogy „Merj önmagad lenni”, vagyis persze meleg. Mi más lenne egy anya álma! Hab a tortán, hogy sokszor borzasztó közönséges a darab nyelvezete, állandóan ilyeneket hallunk a gyerekektől, hogy: basszus, szívatás stb. Nem ettől menő egy darab, erre semmi szükség nem lett volna, ha van egy jobb szövegíró. Gyenge volt a színészi játék is, de az általában minden magyarországi musicalben rettenetes. Végigkiabálták a szöveget, mintha egy amatőr diák-színjátszókör előadását láttuk volna.
Kizártnak tartom, hogy Ókovács Szilveszternek ne lenne annyi joga, hogy egyes jeleneteket kihagy egy rendezésből vagy kisebb változtatásokat kér. Ha ez nem lehetséges, akkor nem kell azt a darabot színre vinni! A közönség, a gyerekek és nagymamák nem vették észre a legtöbb alantas befolyásoló eszközt, a darabot dörgő vastaps kísérte, csak mi ültünk döbbenten.
A legnagyobb baj éppen az, hogy mindez a tudatalattiban hat a gyerekeknél, pont abban a korban, amikor még lehet az irányultságot befolyásolni. Több, gyermekes ismerősöm is áradozott a darabról, volt, aki többször is megnézte a fiával. Tudom, hogy a Walt Disney-filmek is tele vannak ilyen tudatalattit befolyásoló képekkel, nyilván nem tennék bele ezeket, ha nem lenne értelme. Olvastam olyan hollywoodi véleményeket is, hogy kevés a leszbikus nőket ábrázoló gyermekfilm. Lefordítottam magamnak: férfi homoszexualitást (esetleg csak leplezetten is) ábrázoló már van, volt elegendő.
Figyelemre méltó, hogy a liberális propaganda erőlteti a másságot, és mára divattá is tette, ezzel is növelve a nézőlétszámot. Tudtommal kormányunk ennek ellenkezőjét, a családi boldogulást próbálja meg sok eszközzel és pénzzel elősegíteni, így érthetetlen és tűrhetetlen, hogy egy vezető állami intézmény szembemegy ezzel a szándékkal, és szerencsétlenné tesz jó pár fiatalt, akik maguktól esetleg nem mentek volna ebbe az irányba.
A politikusok valószínűleg kevesen járnak Operába, balettra, azért nem érzékelik a gondokat. Az egyik oldalon a jó szándék, a rendszerbe tett milliárdok, míg a másik, általában alábecsült oldalon pedig az állami pénzből mindezt a visszájára fordítják. Ezt hagyni tolerancia vagy inkább hülyeség?
A szerző közíró
