Az ENSZ kimutatása szerint Finnország a világ legboldogabb állama. Az ezer tó, a végtelen hómezők, úgy tűnik, bizonyos számok alapján összességében boldogságot okoznak. Ennek megfelelően a brit Guardian egyszerű módon hirdette cikkét: Mindannyian költözzünk Finnországba! Vélhetően úgy gondolva, hogy egy hely maga boldogságot gerjeszt, ott mosolyognak kicsik és nagyok, és a rosszkedvű brit is idővel átveszi ezt a viselkedést. Boldog lesz, mert ott mindenki boldog.
Érdemes megnézni, mi alapján gondolja úgy a világszervezet, hogy Finnország boldog. Nyilvánvalóan fontos a várható bevétel, az egészségügyi ellátás, az oktatás színvonala, a várható élettartam, a korrupciós ráta, a biztonsági helyzet és még számos, számmal kifejezhető tényező.
Emellett idén első alkalommal azt is megvizsgálták, milyen a migránsokkal kapcsolatos álláspont, hogy érzik magukat azok az emberek, akik odaköltöznek. A számok pedig azt mutatják, hogy a finnországi migránsok jól érzik magukat, hiszen a társadalom nagyon örül nekik, a számukra biztosított lehetőségek igen tágasak és nagylelkűek, így a finnekre jellemző boldogság átragad az érkezőkre is.
Ezzel szemben áll az a jelentés, amely még 2016 közepén született. Ezek szerint Finnországba a migránsválság kezdeti évében, 2015-ben 32 ezernél is többen érkeztek, közel tízszer annyian, mint egy évvel korábban, kétharmaduk iraki férfi volt. Közülük mintegy ötezren döntöttek úgy 2016-ra, hogy Finnországból elmennek.
Okaik között szerepelt, hogy a menekültstátus megszerzése nagyon időigényes és nehézkes, a társadalom egyáltalán nem olyan befogadó, mint azt várták, emellett az ennivalót rossznak nevezték, és – amint az várható volt – számukra Finnország túl hideg hely. Összegezve, Irakot, a háborús, vérgőzös, veszélyes közel-keleti országot választották inkább a világ legboldogabb országa helyett.
Ez a jelenség valószínűleg józan ésszel is tökéletesen érthető. Hogy valaki boldog legyen Finnországban, ahhoz finnek kell lenni. A lakosság többsége ugyanis még ma is finn, és ha figyelembe vesszük a jócskán szigorított bevándorlási szabályzatot, miszerint az oda költözni óhajtóknak közmunkát kell végezniük, és meghúztak egy felső határt, amelynél több embert nem fognak beengedni az országba, ez valószínűleg így is marad. A cél ugyanis valószínűleg ugyanaz, mint a világ többi országában, hogy az a szépen dokumentált boldogság a lakosság körében megmaradjon.
Még egy apró adalék a tisztánlátás érdekében. A Migrant Tales (Migráns mesék) című honlap idén januárban arról számolt be, hogy a finn migrációs rendszer „embertelen, és ennél fogva kudarc”. A szerző szerint „ha egy olyan ország, mint Finnország, amely saját magáról úgy tartja, hogy az emberekkel megfelelően bánik, ám bélyeget üt rájuk, és nagy csoportokban deportálja őket olyan országokba, amelyeket ugyan biztonságosnak tart, miközben ez távol áll az igazságtól, akkor ezeket a szabályozásokat át kell gondolni és meg kell változtatni”.
Ez persze egy vélemény, amely lehet teljesen egyoldalú és pártos, hiszen egy kiválóan működő üzletmenetet tesz tönkre a finn szabályozás, esetleg a szerző valóban úgy érzi, az egy iraki felnőtt férfi pontosan egyenlő egy finn kislánnyal, így egyszerűen felcserélhetők a személyek, a végeredmény a boldogság lesz.
A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy az ember roppant érzékeny teremtmény, és másra van szüksége a boldogsághoz. Mondjuk közösségre. Barátokra. Családra. Hazára. Ha nem így volna, Észak-Írország a polgárháborús évtizedek alatt egyszerűen kiürült volna, átköltöztek volna a harcok elől Nagy-Britanniába az írek, vagy mentek volna mondjuk Finnországba. Ehelyett maguk is részt vettek a harcokban, küzdöttek saját közösségükért.
De így tett volna mindenki saját gondjai idején, felpakolja a családot az első repülőre, és beleugrik a tárt karokba a helsinki reptéren. Egy alkalommal, a hosszú vonatúton egy burundi fiatalemberrel beszélgettem, aki folyamatosan azt ecsetelte, hogy Bujumbura a világ közepe, az ő rádiója fantasztikusan jól működik, mindenki azt hallgatja, a zene őrületesen jó, a lányok gyönyörűek, az étel zseniális, a természet meghökkentően gyönyörű, és a klíma is első osztályú, se nem meleg, se nem hideg. Burundi amolyan földi paradicsom, persze földi, azaz vannak problémáik, de összességében elképesztően boldog, hogy ő Burundi polgára lehet.
Az ENSZ kimutatása pedig azt mutatja, hogy Burundi a földkerekség legkevésbé boldog helye, még Szíria és Afganisztán lakói is jobban érzik magukat a bőrükben, mint a közép-afrikai Burundi lakói. Ugyanez a gondolkodás jellemző az ugandaiakra, akik vágyakozva gondolnak vissza a Viktória-tóra, és Cipruson azon szomorkodtak, milyen bánatos mindenki, miközben számukra a buli hétfő reggeltől vasárnap estig tart.
Az ENSZ március 20-át a boldogság nemzetközi napjává nyilvánította, bármit is jelentsen ez. Mondjuk ezt a teljesen értelmetlen, politikailag elfogult listát, amely pontosan azt a célt szolgálja, hogy elmossa a különbséget ember és ember között, kultúra és kultúra között, és kirakós játékká silányítsa az emberiség életét, egyenszürkére fesse a vibráló sokszínűséget. Nekik térkép e táj.