A liberálisok már régóta azzal a taktikával próbálják elérni a stratégiai céljaikat, hogy a normális emberek számára elfogadhatatlan dolgokat hazugságok mögé rejtve erőltetik ránk. Az elmúlt napokban több olyan dolog is napvilágra került, amit az adott cselekmények elkövetői és kiagyalói, valamint az őket gátlástalanul támogató ellenzéki sajtó lényegtelennek akar beállítani, de azok valójában egy mindent elsöprő offenzíva első jelei.
Az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett egy kabuli születésű, ugyan magyar állampolgársággal is bíró, de életútja és családi kötelékei alapján egyértelműen iszlám hátterű személyt jelölt pártja nevében a nemzetbiztonsági bizottságba szakértőnek. Aki – hogy, hogy nem – meg is bukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. Magyar miniszterelnök-jelöltként egy választás előtt néhány hónappal egyetlen kicsit is kompetens politikus sem kockáztatja meg egy ennyire „veszélyes” jelölt állítását úgy politikai, mint nemzetbiztonsági okból.
Szél Bernadett vagy nem érti a nemzetbiztonság fogalmát (sem a nemzetét, sem a biztonságét), vagy tudatosan cselekszik azt veszélyeztetve. Ha nyomásra cselekedett így, akkor értelemszerűen maga is nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha viszont egyszerűen nem érti a körülötte zajló folyamatokat, akkor az alkalmassága kérdőjeleződik meg ez eddigieknél is kirívóbban.
A liberálisok szerint ugyanis egy ember, ha megszerezte az állampolgárságot, automatikusan a nemzet tagjává is válik, és elköteleződése semmilyen formában nem vonható kétségbe, sőt a probléma fel sem vethető. Ez a gondolkodásmód teljesen idegen a valóságtól, ezt természetesen a liberálisok is tudják, csak ezzel az „etikainak” hazudott állítással terelik el a figyelmet arról, hogy egy muszlim örökre muszlim marad. A családja egyszerűen megöli, de jobb esetben is kitaszítja, ha kitér. Az iszlámban nincsenek kétségek, fel sem merül a „kigondolkozás” az iszlám doktrínáiból.
Egy muszlim mindig az iszlámért fog küzdeni, azt fogja tenni, amit az iszlám nevében parancsolnak neki. Családjának gyanús kapcsolatai az ő gyanús kapcsolatai is, az apjának és a családjának tartozik engedelmességgel, nem a magyar törvényeknek. Egy ilyen ember megjelenése a magyar Országgyűlés olyan bizottságában, amelyben a legtöbb forró információról értesülhet, akkor is kockázatos, ha a lehető legjóhiszeműbbek vagyunk. Ennek a „szakértőnek” a küldői teljesen tisztában voltak azzal, hogy mit cselekszenek. Precedenst is akartak teremteni azzal, hogy az iszlám háttér megjelenik a magyar parlamentben.
Különös politikai párhuzamként Vona Gábor közismert iszlamofíliáját egyre döbbenetesebb bizonyítékok támasztják alá. Allahot dicsőítő mondatai mögött akár valós meggyőződés is lehet, hiszen számos nyilatkozatban fejezte már ki az iszlám iránti rajongását, és több iszlám, sőt radikális iszlám kapcsolata is ismert. Persze neki bármikor elhisszük, hogy nem tudta, mit is beszél, illetve tudta és hazudott, hogy némi olcsó népszerűséget és esetleges támogatókat szerezzen.
De sokkal valószínűbb, hogy komolyan gondolta, és liberális elvbarátaihoz hasonlóan helytartóként képzeli el a jövőjét, csak Vona inkább a fényességes porta védőszárnyait preferálja, míg a liberálisok Brüsszel és a multinacionális vállalatok zsoldjában éreznék jól magukat. De mindkettőjüknek mindegy, csak a keresztény Magyarország tűnjön el.
Ki kell mondanunk végre azt, hogy az iszlám egy politikai doktrína, egy agresszív szervezet is egyben, nemcsak vallás, amely minden eszközzel, erőszakkal és csellel az európai keresztény országok lerombolására és elfoglalására tör. A rengeteg olajpénzből szépen és ügyesen csordogál a támogatás a tömeges bevándorlást segítő, finanszírozó titkos liberális szervezetekhez, nem kormányzati hálózatokhoz és egyéb szövetségesekhez.
Az eddigiek után azt is el kell kezdenünk megfontolni, hogy Vonához hasonlóan más rejtőzködő muszlimpártiak is vannak-e még a magyar politikai rendszerben. Egyébként a magyar ellenzéki sajtó egyes képviselői esetében már eddig is nagyon erős jelek voltak erre. Milliónyi katonakorú muszlim férfi erőszakos Európába telepítésének lelkes támogatását nehéz másként értelmezni!
Nyugat-Európában is így kezdődött minden, és ma olyan tagok vannak a német kormányban, akik nem létezőnek tekintik a német kultúrát és nyíltan támogatják Németország iszlamizálódását. A francia kormányokban is rendszeresen bukkannak fel olyan emberek, akik nyíltan muszlimként viselkedve tesznek meg mindent országuk megszüntetéséért.
A Vona- és a Szél Bernadett-féle esetből azt kell megtanulnunk, hogy az iszlámnak semmiféle engedményt nem szabad tennünk. Az iszlám mindig politika is, sőt elsősorban az, hiába jelenik meg eleinte vallási köntösben. Jelenlétét csak viszonossági alapon szabad eltűrni, úgy kell vele bánni, ahogy a muszlimok bánnak a keresztényekkel szerte a világon. Habár ezt persze nem javasolhatom, ugyanis a „béke vallásának” követői napi rendszerességgel követnek el keresztények elleni tömeggyilkosságokat, és szinte nincs olyan iszlám ország, amelyben ne üldöznék őket – a nyugati elit és sajtó teljes közönye mellett.
Határvonalhoz érkeztünk. Az iszlám bejelentkezett Magyarországon legitim politikai szereplőnek. Ha most úgy teszünk, mintha ezt nem vennénk komolyan, vagy félelemből eltűrjük, akkor a határainkon belül kell majd küzdenünk ezzel az ötödik hadoszloppal.
A liberálisok már behódoltak az iszlámnak. Egyszerűsége, doktrínersége lenyűgöző az olyan emberek számára, akik csak az egyszerű válaszokat szeretik. Eddig azt gondoltuk, hogy Vona Gábor nemzetárulása mögött csak a hatalom iránti lázas vágyakozása áll. Most inkább úgy látszik, hogy a magyarországi liberálisok és a Jobbik vezére közötti közös pont az iszlám iránti vonzalom és az annak való behódolás. Politikai értelemben mindkettőjüknek jól jön az iszlám mint szövetséges az európai nemzetek és a saját hazájuk ellen, hiszen tulajdonképpen mindketten a magyar nemzetállam esküdt ellenségei. Persze ezt nem mondják el a szavazóiknak.
Tegyük fel magunknak a kérdést józan értelemmel és a valóság iránti figyelemmel: akarunk olyan pártot a magyar Országgyűlésben, amelynek vezetője egy iszlám iránt rajongó, zavaros fejű, ezoterikus fanatikus? Talán itt az ideje, hogy a Jobbik még normális politikusai és tagjai megszabaduljanak fantaszta vezetőjüktől, és visszaszerezzék a lelküket. Hasonlóan csak a valóság szigorú tényeire hivatkozva kérdezzük meg azt is magunktól: akarunk egy olyan pártot a parlamentben, amelynek egyik társelnöke Simicska Lajossal és Vonával, míg másik társelnöke Sorossal és az iszlámmal borul össze? Nem tudom, hol van az LMP tagsága, de az bizonyos, hogy ők sem erre adtak felhatalmazást pártjuk vezetőinek.
Az ellenzék teljes ideológiai összefonódását mutatja, hogy Szigetvári Viktor, az Együtt nevű pártocska miniszterelnök-jelöltje az iszlamofóbia, az iszlámellenes gyűlöletkeltés fogalmát akarja éppen bevezetni a politikai közbeszédbe azért, mert Orbán Viktor egy olyan holland politikussal (Geert Wildersszel) találkozik, aki ellenezni merészeli az iszlám előtti feltétlen behódolást.
Mindez nem véletlen, a keresztényellenességet napi gyűlöletfélóra szintjén gyakorló liberálisok most már nyíltan tekintik fő támaszuknak és szövetségesüknek az iszlámot. Szigetvári persze Vonát is védi ezzel, mert ezt a parancsot kapta. Ha nem eszmélünk idejében, hamarosan müezzinek énekére ébredhetünk mi is, mint a nyugat-európaiak.
Ne felejtsük, alapvető emberi jogunk és gyermekeink iránti kötelességünk, hogy megvédjük magunkat! Százötven évnyi nemzeti tapasztalatunk és sok ezer keresztény jelenkori szenvedése alapozza ezt meg a Közel-Keleten.
A szerző szociológus