Bayer Zsoltnak meg kell tisztítania beszédét és tollát – népszerűsítette a Mandiner.hu a KÉSZ elnökének a publicistához írt levelét. Aki azt gondolná, hogy a KÉSZ valamiféle Soros-zsoldon élő liberális NGO, annak feloldom a rövidítést: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, amely „ökumenikus civil evangelizációs egyesületként” határozza meg magát. 1989-es megalakulása után olyan komoly emberek elnökölték, mint Csanád Béla és Osztie Zoltán. A KÉSZ küldöttgyűlése tavaly novemberben új elnököt választott Makláry Ákos görögkatolikus parókus személyében, aki egyfelől biztosítja a folyamatosságot, de a változást is. Nos, a változást az jelenti, hogy megtalálták minden baj okozóját Bayer személyében.
„Sokat tanultam gondolataiból, szerettem irodalmi érzékét, elkötelezett kereszténységét és magyarságát” – írja Makláry, ám „aztán történt valami Önnel, mert beszéde megváltozott, sajnos előtérbe kerültek a vulgáris és trágár szavak és kifejezések. Emellett a megnyilatkozások tartalma is egyre gyakrabban vált szélsőségessé, támadóvá és megosztóvá, így mi, akik gondolati közösségben voltunk Önnel, csalódottá váltunk.” A csalódottság akkor tetőzött, „amikor hallgattam az Ön szájából a szavakat, amelyekkel embertársát, Ferenc pápát illette. Vallottan protestáns keresztyénként hogyan képes ilyet tenni éppen a reformáció 500. évfordulóján, amikor Ferenc pápa gesztusai és szavai példaértékű ökumenizmust tanítanak?” Ferenc pápáról majd később, most csak a képmutató érvre figyeljünk: a jubileumi kritika főbenjáróbb bűn, mint a nem jubileumi.
Beszédes a folytatás is, ami miatt Makláry akár a Magyar Narancs címlapjára is felférhet, behívhatja a műsorába Kálmán Olga, sőt élő egyenesben rácsöröghet a drága Bolgár úr: „A tiszteletet Önnek is meg kell adni a másik embernek, függetlenül attól, hogy bolti eladó, hajléktalan vagy a világ legnagyobb vallási közösségének látható feje.” Bár magam nem élek Zsolt barátom indulatos nyelvi elemeivel, az álszent stiláris kényeskedés kihoz a sodromból. „Látja-e, hogy mindeközben belülről, benső ellenségként gyengíti a fenti közösségeket, amikor megoszt, rombol és botrányt okoz szavaival? Tapasztalja-e, hogy elfogynak a követői, társai és tanítványai, mert közszereplőként és véleményformálóként gondolataival írásban és szóban nem értékek mellett érvel és konzervatívként őriz meg, hanem ellenségeskedést kelt és gyűlöletet szít?” Mintha csak a ballib megmondóembereket hallanám az említett médiumokban.
Római katolikus felekezetemből kiindulva nagy bajban leledzem: Ferenc pápa esetében ugyanis klasszis különbséget érzek II. Szent János Pál pápa javára. Nem firtatok teológiai ügyeket, amelyekben a szentatya csalhatatlan – politikai kérdésekben azonban Ferenc messze nem az, közéleti közszereplőként pedig sokkal inkább kritizálható, mint egy bolti eladó vagy egy hajléktalan. Ferenc pápa a menekültek (és csakis a menekültek!) lábának tüntető megmosásával, illetve a nem keresztény Európai Egyesült Államok ideája melletti rövidlátó politikai kiállással megítélésem szerint rútul cserbenhagyott bennünket, európai keresztény hívőket. Sokan teszik föl mostanában a kérdést környezetemben: miért is várjunk megkülönböztetett európai érzékenységet egy latin-amerikai pápától?
„Ebben a levélben nem térek ki a szentatya szavait és tetteit érintő kritikájának – talán csak tájékozatlanságból fakadó – tévedéseire, a bennük rejlő csúsztatásokra” – írja Makláry, pedig pótcselekvéses stílgyakorlat helyett talán eleve itt kellett volna kezdeni. Egy korábbi Makláry-interjú szerint „egy keresztény ember krisztusi küldetése az, hogy »tegyetek tanítványommá minden népet«” – nem pedig az, hogy minden egyéb nép és vallás a krisztusi szeretettel takarózva felszámolja – most éppen a Közel-Keleten és Európában – a kereszténységet.
Hogy méltányos legyek, ezt is citálnám egy Makláry-nyilatkozatból: „Végre a médiumok Ferenc pápától idézik azt a gondolatot is, hogy a szenvedés otthonában, így Afrikában és Szíriában kell segíteni, vizet, kenyeret és békét adni, hogy az otthont védjük, ezáltal a migrációt a kialakulása előtt orvosoljuk.” Ahogy látom, ez egy az egyben az Orbán-program. Talán némiképp közelednének az álláspontok, ha a szentatya azt is hozzátenné: a keresztények otthonait is meg kell védeni a korántsem krisztusi muszlim invázióval szemben.
„Szívesen beszélgetek Önnel minderről, azonban ezt egy feltételhez kötöm.” A parókus úr, amint feltételeket szab. „Nyilvános fórumon kérjen keresztény embertársától, Ferenc pápától bocsánatot az elhangzott sértésekért! Bízom Önben és imádkozom Önért, remélve, hogy következő levelemet így kezdhetem: »Tisztelt Bayer Zsolt Úr!«” Vagyis Makláry jelenleg nem tiszteli keresztyén embertársát, Bayert. Nyilván akkor nem is szereti a krisztusi tanítás szerint, jóllehet felebarátja. (S noha sokat tanult tőle.) De szíves-örömest elmenne vele sörözni, akár a médiaérzékeny újliberálisok.
Rögzítsük: Makláry és a KÉSZ a választások küszöbén stílusvitának álcázva belső politikai frontot nyitott. Alig hihető, hogy az elnök úr ne jutott volna el odáig a valóságismeretben, hogy – ha a politikai fegyvereket nem is szokás megáldani – vannak harcosok, akik az imádkozó hátországért, az ájtatos zarándokokért, sőt a stílusos finomkodókért is küzdenek. Őszintén, vehemensen, olykor talán karcosan. Bizony, a háború nem mindig szalonképes, és a kampány politikai háború a javából. Bárhogy is, de Bayer az eltartott kisujjú Makláryért is küzdött és küzd – stiláris leszalámizása tehát csúf hálátlanság.
A KÉSZ támogatói a saját honlapjuk szerint csupa kormányzati forrás és jobbközép pártalapítvány. Makláry elnöki hitvallása ezzel szemben „a változás jegyében” az: „A keresztény vezető hallgassa meg az ellenzéket, tegyen gesztusokat felé, hiszen mindig az erősebbnek kell keresni a gyengébbet, a többségnek az ellenzéket.” Lenne is nagy csodálkozás a KÉSZ-ben, ha fordulna a kocka: igencsak lerövidülne az a támogatói névsor! Már most sem találom itt a szocialista vagy a jobbikos pártalapítványt.
De az is derék dolog, hogy a KÉSZ kész elvi-morális alapon kormánykritikát gyakorolni. Az elnök szerint „a kritika és számonkérés folyamatos, és annak is kell lennie, de ne legyen hazug és álságos”. (Vagyis ne olyan, mint ez a mostani szerencsétlen levél.) „Ebben a közegben a KÉSZ – mondhatni – kötelező feladata »keresztény tükröt« tartani a kormány elé.”
Nos, ez a tükör igen remek, bátor és hézagpótló dolog lenne: ha a parókus úr például személyesen Orbán Viktornak írt volna nyílt levelet, keményet és kérlelhetetlent, megemelném előtte a kalapomat. De Bayer Zsoltot akárhogy is keresem az aktuális kormánynévsorban, sehogy sem találom. Makláry Ákos a 65. zsoltárból választotta papi jelmondatát: „Boldog az, kit kiválasztasz…” Nos, ő a sok-sok kritizálható politikus közül Bayert választotta ki – ám ettől ő valahogy nem lett boldog. S nem csupán azért, mert még véletlenül sem politikus.